Változnak a családtámogatások - itt az Emmi hirdetménye

Változnak a családtámogatások - itt az Emmi hirdetménye

Emelkedik a gyermekgondozási díj (gyed) és a diplomás gyed összege, valamint megjelenik a gyermekek otthongondozási díja (gyod) is - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) kedden az MTI-vel.

A hivatal szerint ismét emelkednek a családtámogatások 2019-ben. Január elsejétől a minimálbér emelkedésének köszönhetően a gyed maximális összege 2019-ben eléri a bruttó 208 600 forintot, míg a diplomás gyed az alapképzésben résztvevő hallgatóknál 104 300 forintra, a mesterképzésben résztvevők esetében 136 500 forintra emelkedik. A diplomás gyedet az érintettek már a gyermek kétéves koráig igénybe vehetik - olvasható a közleményben.

Ennyien kaphatják az újfajta gyermekgondozási díjat

Fontos változások a magyar oktatásban 2019-től - ez vár a diákokra

A tartósan beteg gyermeküket otthon ápolók számára megjelenik a gyod, amelynek összege bruttó 100 ezer forint és a gyermek életkorától függetlenül folyósítható.

Mindemellett januártól havi 40 ezer forintra emelkedik a kétgyermekesek családi adókedvezménye, a kedvezményt már azok is igénybe vehetik, ahol érkezik a második gyerek, a várandóság 91. napjától.

További változás, hogy 2019 márciusától a központi közigazgatásban dolgozó friss házasok öt nap, valamint a nagyszülők minden unoka születésénél öt-öt nap pótszabadságot kapnak, a gyerekek után járó pótszabadságok pedig a duplájára emelkednek. Eszerint a központi közigazgatásban egy gyerek után négy, két gyerek után nyolc, három gyerek után pedig tizennégy nap pótszabadság jár éves szinten. A központi közigazgatásban dolgozó édesapáknak járó apaszabadság öt nap helyett nyolc, ikergyermekek esetén hét nap helyett tíz napra emelkedik.

Az Emmi szerint december 21-én lezárult, családokról szóló nemzeti konzultációt több mint 1,3 millióan töltötték ki, a válaszok értékelése után további támogatások várnak a gyermeket nevelő családokra.


napi.hu

#kapcsolódó

ZIG SINGERS KONCERT

ZIG SINGERS KONCERT

Az idén 100 éves Zrínyi Ilona Gimnázium jubileumi programsorozatának egyik...

Járd be Európát ingyen!

Járd be Európát ingyen!

Már csak pár hetet kell várni, és május végétől lehet pályázni az Európai Unió...