TORKOS CSÜTÖRTÖK NYÍREGYHÁZÁN IS

TORKOS CSÜTÖRTÖK NYÍREGYHÁZÁN IS

Az egyházi naptár alapján az idén március 6-ára esik hamvazószerda, így a 2006-os indítás óta kialakult hagyomány szerint március 7-ére esik a Torkos Csütörtök akció időpontja.

A torkos csütörtök a farsang különleges napjainak egyike, mely valaha része volt a magyar népszokásoknak is. Lényege, hogy - a nagyböjt előtt - ezen a napon bőségesen fogyasztottak zsírban gazdag, és egyben a farsangi időszakhoz kötődő ételeket (pl. fánk), valamint megengedett volt a szokásosnál mohóbban, torkosabban étkezni.

2006-BAN ELEVENÍTETTÉK FEL A NÉPHAGYOMÁNYT

2006-ban Magyarországon a Magyar Turizmus Zrt. kezdeményezésére elevenítették fel újra a torkos csütörtök néphagyományát. Vagyis ilyenkor az akcióban részt vevő éttermekben és egyéb vendéglátóipari egységekben féláron fogyaszthatnak a vendégek.

MI IS CSATLAKOZTUNK

A népszerű közösségi portál segítségével utána jártunk, hogy Nyíregyházán mely éttermek csatlakoztak a kezdeményezéshez. Listánk persze nem teljes.

JOHN’S PUB ÉTTEREM
Március 7-én, egész nap fél áron ehetnek- ihatnak a John’s Pub étteremben. A nagy érdeklődésre való tekintettel foglalás esetén 2019. március 8-9-10.-ére is torkoskodást hirdetnek. Asztalfoglalás: 42/500-808.

LA BODEGA BISTRO&CAFE
Március 7-én, 50% kedvezmény a különleges ételkínálatokból a La Bodega Bistro&Cafe-ban.
Asztalfoglalás a helyszínen egyeztetés alapján vagy a 0670/417-9026-as telefonszámon.

BECK’S PUB RESTAURANT
Torkos napok az BECK’S PUB restaurantban! Torkos napok alkalmából március 7-én (csütörtökön) az étteremben 50% árengedménnyel válogathatnak a különleges étel kínálatból. Asztalfoglalás a helyszínen egyeztetés alapján vagy a megadott telefonszámon.
Tel: 0670/340-11-28.

Bruszel Dóra

#kapcsolódó

MEGÚJULNAK NYÍREGYHÁZA BELVÁROSI ZÖLDTERÜLETEI

MEGÚJULNAK NYÍREGYHÁZA BELVÁROSI ZÖLDTERÜLETEI

Megújulnak Nyíregyháza belvárosi zöldterületei egy csaknem 1,2 milliárd forint...

Áprilistól már online is be lehet iratkozni az iskolába

Áprilistól már online is be lehet iratkozni...

Az intézményekben már csak a szükséges igazolásokat és a lakcímkártyát kell...