Az Operatív Törzs beutazási tilalmat jelentett be az irániaknak

Az Operatív Törzs beutazási tilalmat jelentett be az irániaknak

Az Operatív Törzs beutazási tilalmat jelentett be az irániaknak

Az Operatív Törzs beutazási tilalmat jelentett be az irániaknak és arra is felhívta a figyelmet, hogy azok az iráni személyek, akik nem működnek együtt a járványügyi hatósággal, és nem tartják be a járványügyi intézkedéseket, akár idegenrendészeti őrizetbe vehetők és kiutasíthatók az országból.

A Dél-Pesti Centrumkórházban elkülönített iráni egyetemisták közül ketten továbbra sem hajlandók együttműködni a karanténszabályok betartásában - közölte az operatív törzs hétfői budapesti ülése utáni sajtótájékoztatón a törzs vezetője. Lakatos Tibor ismertette: az egyetemisták éjszaka és nap közben is "nem megengedhető magatartást tanúsítottak", megpróbálták kijátszani a karantén szabályait. Jelenleg is rendőrök jelenlétével tartják fenn a biztonságos elkülönítést a Szent László-kórházban - hangsúlyozta.

Kérdésre válaszolva Lakatos Tibor elmondta, hogy a két iráni diák nem működött együtt az egészségügyi személyzettel és székeket dobált ki a kórteremből.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) úgy döntött, hogy az iráni állampolgároknak kiadott, de még fel nem használt vízummal sem lehet beutazni Magyarországra - jelentette be az operatív törzs vezetője.

koronavirus.gov.hu

Fotó:illusztráció

#kapcsolódó

Eltűnt kutyust keresnek kétségbeesetten!

Eltűnt kutyust keresnek kétségbeesetten!

Egyik olvasónk kérte, hogy tegyük fel elveszett kutyusuk képét. Aki látta,...

Szerdától bankkártyával is fizethetnek a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei földhivatalokban

Szerdától bankkártyával is fizethetnek...

Szerdától bankkártyával is fizethetnek a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei földhivatalokban...