Harper Lee: Ne bántsátok a feketerigót

Tavaly azzal töltöttem az egyik szabad délutánomat, hogy utána néztem, mely könyvekért kaptak szerzőik Pulitzer-díjat. A lista nem rövid, úgyhogy elég sok időmbe telt, amíg a díjnyertes regényekről egyenként tájékoztatókat kerestem a weboldalakon. Közben ráakadtam egy címre, amelyet azonnal, minden utána olvasás nélkül felvettem az olvasnivalóim listájára. Ez pedig Harper Lee regénye volt, a Ne bántsátok a feketerigót című könyv. Erről a regényről ugyanis már nagyon sokat hallottam, és mindenkitől csak jót. Gondoltam: eljött az idő, hogy én is elolvassam. Nem csalódtam.

A könyv egy gyermek szemszögéből mutatja be a történetet. A kislány, Scout fiútestvérével, Jemmel nyári vakációját tölti a harmincas évek Amerikájában, egy alabamai kisvárosban. Apjuk, Atticus, aki ügyvéd, anyjuk halála óta egyedül neveli őket. A kislány és a fiú nagyon jó testvérek, ez minden mozdulatukból kiderül. Aranyosak, szeretetreméltóak, és okosak, úgy élik mindennapjaikat, mint a többi gyerek, talán a fantáziájuk kicsit élénkebb az átlagnál, így, amikor csatlakozik hozzájuk egy a vakációját a városban töltő harmadik gyermek, Dill is, színdarabokat játszanak. A nem kis gúnnyal átszőtt történet főszereplője egyik szomszédjuk, a titokzatos Boo, a zárkózott férfi, akiről sokat tudnak, de még soha nem látták, a gyerekekben ezért egyszerre él a kíváncsiság és a félelem. Az olvasó persze tudja, hogy Boo nem rossz ember, a történet sejteti, hogy a mumusnak tartott férfi az, aki rendszeresen apró ajándékokat helyez el az út menti fa odujában, hogy azzal a két gyermeknek örömet okozzon. A gyermekek apja mindent megtesz, hogy fiát és lányát tisztességre, becsületre és szeretetre nevelje, ami nem könnyű abban a városban, ahol elharapódzik a fajgyűlölet, a történetet átszövi a fehérek és feketék közötti ellentét. A regényben aztán hirtelen ez kerül középpontba. A félelmetes Boo alakját egyik napról a másikra elfelejtik a gyerekek, mert családjukat támadják, apjukat négerbarátnak titulálják azért, mert ügyvédként elvállalja egy fehér nő megerőszakolásával vádolt fekete férfi védelmét. A regényben a kegyetlen fajgyűlölet az ártatlan gyermeki gondolatokon keresztül tárul az olvasó elé, ami különlegessé teszi az egyébként sem mindennapi történetet.

A regény nagyon tetszett. A történetből egyébként film is készült, még nem láttam, de egyszer biztosan megnézem. A szerzőről pedig érdekesség: halála előtt nem sokkal derült ki, hogy az egyetlen ismert, és nagy sikert aratott regénye mellett rejtőzik még a fiókjában egy ki nem adott kézirat. A könyv azóta meg is jelent. A címe: Menj, állíts őrt! Azt a regényt is elolvastam, de én a kettő közül inkább a Ne bántsátok a feketerigót ajánlom.

Ferenczik Adrienne

Előző bejegyzés