„A legkisebb elismerés is sokat számíthat” – Interjú az Év Tanárával, Orosz Tamással!

A gyerekek az iskolában tapasztalhatják meg a közösséget, mit jelent egy közösség tagjának lenni, ezért is nagy a tanárok felelőssége – hangoztatta Szilágyi Péter nemzetpolitikáért felelős miniszteri biztos az Év Tanára díjak átadóünnepségén 2020. szeptember 12-én, szombaton. Nagy öröm érte városunkat, ugyanis az Év Tanára díjat 2020-ban egy nyíregyházi testnevelő tanár, Orosz Tamás kapta!

Az Év Tanára anyagi és erkölcsi elismerésben részesül, valamint megkapja a gravírozott „Év Tanára” kitüntetést. Ezt idén a Nyíregyházi SZC Wesselényi Miklós Technikum és Kollégium testnevelő tanára, Orosz Tamás kapta, aki úgy véli: „A tanár-diák viszony az oktatás Szent Grálja, szerintem fontos megérteni a diákok lelkivilágát, beszélgetni velük, segíteni nekik, mert soha nem fogják elfelejteni ezeket a pillanatokat.”

A továbbiakban a vele készült interjút olvashatják.

Mi okból választottad a tanári pályát?

Amíg kisiskolás voltam, velem is előfordult, hogy rosszkedvvel mentem a suliba. Mivel ez látszott rajtam, olykor a tanáraimtól kaptam egy-egy kedves szót vagy valami olyat, ami segített nekem, hogy lelkileg jobban érezzem magamat. Nekem ezek nagyon sokat jelentettek akkoriban és eldöntöttem, hogy én is szeretnék a tanári pályára lépni – hogy jobban megértsem a gyerekeket és egy kicsit nevelni is tudjam őket.

Mindenképpen olyan hivatást szerettem volna választani, amit örömmel végzek és segítek is vele. Miután elvégeztem a család- és gyermekvédelem szakot, ezzel is elkezdhettem foglalkozni az iskolában, mint gyermek- és ifjúságvédelmi felelős. Szívem csücskei a hátrányos helyzetű gyermekek. Ezzel a végzettséggel segíthetek olyan hátrányos/halmozottan hátrányos gyerekeknek is szakmához, érettségihez jutni, akik egyébként idő előtt kilépnének a közoktatás rendszeréből.

Miért pont testnevelő tanár lettél?

Világéletemben sportoltam, a bátyám és én mindig örökmozgók voltunk. Nagyon érdekelt a sport, fiatalabb koromban a labdarúgásban és a szertornában találtam meg a leginkább önmagamat – igaz, ez a két véglet, de mind a kettőnek megvan a maga haszna. Nyolcosztályos gimnáziumba jártam, az ottani testnevelő tanáraimat nagyon kedveltem.

A Nyíregyházi Főiskola testnevelés szakán tanultam és itt is csupa olyan tanáraim voltak, akik jó példákkal jártak elöl. Lehetett velük beszélgetni bármiről, mert nagyon nyitottak, széles látókörűek és intelligensek voltak.

Másabb a mai gyerekek mozgása, mint mondjuk a korodbeli generációé?

Abszolút. Az én gyermekkoromban a nyári szünetben reggeltől estig ez volt az elfoglaltság: korán elmentünk otthonról és egész nap a barátainkkal jöttünk-mentünk, játszottunk. Alig lehetett rávenni engem, hogy legalább enni hazamenjek.

A mai gyerekek már nem ilyenek: a digitális világ leköti őket, sokat ülnek a gép előtt. Bár, azt kell mondjam, ennek is megvan az előnye, mert nagyon sok 15-16 éves ennek köszönhetően már nagyon szépen beszél angolul.

Hogyan tudod rávenni őket egy kis mozgásra?

Valójában pont az a célom, hogy megszerettessem velük azt a mozgásformát, ami nekik a legszimpatikusabb, és amivel egy kicsit ki lehet egyenlíteni a sok gép előtt töltött órát. Ezért is szeretek én magam is mindenféle sportba belekóstolni, illetve a diákoknak is megmutatni ezeket a lehetőségeket, hogy választani tudjanak.

Testnevelés órán személyre szabottan figyelek mindenkire: ha azt látom egy diákon, hogy az adott feladat során kihozza magából a maximumot, akkor megadom neki az ötöst. Ezzel is motiválni akarom – hiszen ha a saját, korábbi eredményeihez képest jobban teljesít, azt csakis elismerni lehet. Szerencsém, hogy meg tudom jegyezni, melyik gyereknek milyen képességei vannak. Egyszerűen belém ivódik. Ha csak helyettesíteni megyek egy osztályba, akkor is kapásból meg tudom jegyezni minden gyermek mozgáskultúráját – és bármikor könnyen visszaemlékezek rá.

Az óra fő részét képező gyakorlatok után, a játékot demokratikus módon választom, a diákokat is megkérdezve (mit szeretnének játszani), és nem kényszerítek rájuk egy adott, általam preferált sportot.

Ezek szerint a demokrácia nyerő lehet?

Mindenképpen!

Azt gondolom, hogy egy-egy korábbi (vagy akár jelenlegi) testnevelő azzal rontja el, hogy az általa űzött sportjátékot kizárólagosan alkalmazza az óra játékra vonatkozó részében, amivel ráerőltet a gyerekekre egy olyan sportot, amit nem szívesen űznek. Egy testnevelőnek is ki kell mozdulnia a komfortzónájából.

Meggyőződésem, hogy alkalmazkodni kell a diákok igényeihez. Alapvetően minden osztályban vannak „húzóemberek”, akik a többieket kicsit irányítani tudják. Az ilyen hangadók az osztályban például a tanároknak is nagyon sokat tudnak segíteni.

Sikerült-e különböző sportokat megszerettetni diákokkal?

Igen! Ez az egyik legszebb része a hivatásomnak. Volt egy lányosztály, akiknek az első évben kitaláltuk, hogy próbálják meg a röplabdát. Teljesen távol állt tőlük mindenféle mozgás, kemény dolgom volt velük. Most végzősök és annyira ügyesen röpiznek, hogy öröm nézni a játékukat.

Fotó forrása: kozepsuli.hu

Egy tehetséges fiúra is felfigyeltem, aki a 12 perces futógyakorlatnál olyan gyorsan futotta a köröket, hogy leesett az állam. Passzolt hozzá ez a sport. Járt is edzeni magától, aztán rájött, hogy én ugyanoda járok szabadtérre edzeni – egyszer odajött hozzám és megkérdezte, segítenék-e neki az erőnlétét fokozni. Természetesen igent mondtam és nagyon örültem neki, hogy aztán egy országos atlétikaversenyen – igazolt atléták között – a korosztályában a 11. helyezést érte el.

Azt gondolom, hogy minden ember számára létezik egy neki való sport, csak meg kell találni azt. A választék igen széles! Nem kell nagy dolgokra gondolni: egy laza bicajozás vagy erdőséta is lehet valakinek a kedvenc sportja.

Mi a titok nyitja a mai gyerekekhez?

Nagyon fontos az elismerés! Pozitív visszajelzést kell adni minden apróságnak tűnő dologra: ha azt látom, hogy már a bemelegítésnél is ügyesek, akkor is meg szoktam őket dicsérni.

Ahogy az oktatás változik, úgy a tanároknak is változnia kell. A korábban említett alkalmazkodás, az elismerés és az általános képességfejlesztés mellett tudjuk megismerni a diákokat és reagálni rájuk.  

Gondoltad-e valaha, hogy megkapod az Év Tanára díjat?

Nagyon meglepődtem nyáron, amikor felhívtak és közölték velem, hogy én is egy jelölt vagyok. Azt hittem, hogy ez egy telefonos átverés.

Fotó forrása: Hír Tv

Az osztályom jelölt engem. Elmondani nem tudom, mennyire jólesett! Azért láttam értelmét ennek az egésznek, mert szakmai bizottság döntött arról, ki milyen díjban részesül, és nem „lájkokat” kellett gyűjteni, hogy elismert legyek.

Tulajdonképpen még ott, a díjátadón sem nagyon hittem el ezt az egészet.

Kiegészítő források: MTI, kozepsuli.hu