Több száz millió forintos program indul női vállalkozók támogatásáért

Több száz millió forintos program indul női vállalkozók támogatásáért

Több száz millió forintos program indul női vállalkozók támogatásáért

WINGATE néven Magyarországon is elindult az a vállalkozásélénkítő projekt, amely a sikeres női vállalkozások számát kívánja növelni a régióban. A projekt támogatási összege Izland, Liechtenstein és Norvégia jóvoltából az Európai Gazdasági Térség (EGT) és Norvégia Regionális Együttműködési Alapon keresztül 1 824 320 euró (közel 660 millió forint), amelynek közel 40 százalékát fordíthatják a célok hazai megvalósítására.

A női vállalkozások támogatása azért is időszerű feladat, mert a koronavírus-járvány különösen negatívan hatott azokra a szektorokra, amelyben nagyobb a női vállalkozások részaránya. Az International Trade Center kkv-k versenyképességét vizsgáló felmérése szerint a női vállalkozások 64 százaléka állítja világszerte, hogy a krízis erőteljesen sújtotta a 2020. évi eredményességüket.

A régióban jól ismert kihívások miatt a konzorciumban résztvevő szervezetek nemzetközi szinten szeretnék növelni a nők részvételét az innovációban, valamint támogatást kínálnak ezen vállalkozói réteg versenyképességének javítására. Ezért fontos cél az is, hogy a vállalkozók kapcsolatba kerüljenek az intézményi, valamint angyal befektetői körökkel, és ezáltal megfelelő pénzügyi forrásokhoz jussanak.

A projekt valós problémákra és igényekre kíván választ adni, ezért első lépésként egy anonim kérdőív segítségével méri fel a régió, köztük a magyar vállalkozónők szükségleteit. Az így kapott visszajelzések alapján olyan tananyagokat fejlesztenek, amelyek a harmadik fázisban elérhetővé válnak különböző képzések formájában. Elsősorban vállalkozási és menedzsment tartalmakra számíthatnak majd az érdeklődők, de készségfejlesztő tréningekre is lehet majd jelentkezni. Természetesen minden tudásmegosztó és kapcsolatépítő rendezvény ingyenes lesz az említett finanszírozási háttérnek köszönhetően.

„A WINGATE nemcsak a vállalkozással már rendelkezők segítését célozza meg. Olyan, jelenleg alkalmazottként dolgozó, vagy éppen inaktív nők számára is kínál majd képzést, akik még az ötlet fázisában vannak és arról gondolkodnak, hogyan indítsanak el egy vállalkozást, illetve hogyan legyenek majd sikeresek. A cél azonban az, hogy innovatív vállalkozásban, termékben, vagy akár újszerű üzleti modellben gondolkozzanak” – mondta Puskás Ágnes a projekt vezetője.


piacesprofit.hu

#kapcsolódó

Magyar diákok Nemzetközi Informatikai Diákolimpiai sikerei

Magyar diákok Nemzetközi Informatikai...

A legutóbbi – különleges helyszínen, Irán fővárosában, Teheránban rendezett...