Várják az utcabizalmikat az ötmilliárdos útfejlesztéshez

Várják az utcabizalmikat az ötmilliárdos útfejlesztéshez

Az önkormányzat Városfejlesztési és Városüzemeltetési Osztályának tájékoztatása szerint 2021. március 31. a jelentkezés határideje, s a tájékoztató mellett létrehoztak egy e-mail-fiókot is erre a célra.

Újabb mérföldkőhöz érkezett az ötmilliárdos útfejlesztési csomag. Mint ismert, a kormányzattól kapott összegből az önkormányzat a régi adósságként maradt földutak aszfaltozását szeretné tovább folytatni. A teljes összeg nagyjából negyedét kitevő közbeszerzések elindultak, ám a városháza szeretne minél hamarabb egy újabb csomagot elindítani. Ehhez most egy komplett tájékoztató anyag jelent meg a nyiregyhaza.hu városi webportálon, így várják az úgynevezett utcabizalmik jelentkezését, érdeklődését azon lakóközösségből, ahol aszfaltutat szeretnének.

A polgármester korábban azt nyilatkozta, első körben azok az utcák jönnek szóba, ahol az alapközművek megvannak és rendelkeznek építési engedéllyel, továbbá azok az utcák kerülhetnek a program további ütemébe, melyek ez évben megtervezhetők és még az idén engedéllyel fognak rendelkezni, hiszen 2022 végéig be kell fejezni a programot. Ezért szeretnék megnyitni a lehetőséget, s várják azon együttműködő lakóközösségek érdeklődését, ahol szeretnének aszfaltutat. Ehhez komplett tájékoztató anyagot tettek közzé a nyiregyhaza.hu városi webportálon. – Az eddigi tapasztalataink azt mutatják, az a leghatékonyabb, ha egy közösségnek van egy úgynevezett utcabizalmija, aki a többiek meghatalmazásával meg tudja keresni a hivatal munkatársait és velük át tudja beszélni a dolgokat. Az a célunk, hogy a lakosokkal együtt építsünk utakat – mondta a Nyíregyházi Televíziónak dr. Kovács Ferenc polgármester.

Részletes tájékoztató a nyiregyhaza.hu-n

nyiregyhaza.hu oldalon egy, a jobb oldalon jól látható banner irányít a konkrét webhelyre („Információk az ötmilliárdos önkormányzati útfejlesztési programról” címmel). Itt a részletes tájékoztatás mellett gyakran ismételt kérdésekre adott válaszokat olvashatnak a témában, valamint megtalálják az utcabizalmi tárgyalási felhatalmazásához a szándéknyilatkozatot. Letölthetik azt a jelentkezési lapot is, melynek aláírásával a lakók térítésmentesen felajánlják az önkormányzat beruházásában történő szilárd burkolatú út- és csapadékcsatorna-építéshez szükséges szabályozással érintett területüket/ingatlanrészüket. Ez ugyanis a lehetséges fejlesztés elengedhetetlen alapja.

A mielőbbi jelentkezést e-mail-cím is segíti

A polgármester azt kéri, az érdeklődők jelentkezzenek, ha lehet, még januárban. Szeretnének ugyanis mielőbb még egy konkrét közbeszerzési csomagot elindítani a decemberi után, ami 1,2 milliárd forint körüli összeget, 6 kilométernyi aszfaltozást jelent és 15 utcát érint. – Azt szeretnénk, ha a tél végéig még egy csomagot tudnánk indítani, s az a tervünk, hogy az ötmilliárdos teljes összegnek, ha lehet, a felét ebben az évben használjuk fel, tehát épüljenek meg az utak – fogalmazott a polgármester. Az önkormányzat Városfejlesztési és Városüzemeltetési Osztályának tájékoztatása szerint 2021. március 31. a jelentkezés határideje, s a tájékoztató mellett létrehoztak egy e-mail-fiókot is erre a célra. A lakoutcak@nyiregyhaza.hu címen érdeklődhetnek azon lakóközösségek, melyek szeretnék elindítani az útfejlesztési folyamatot.


Szerkesztő:Tarczy Gyula

#kapcsolódó

Az első pár, akik a Gróf Károlyi Ferenc teremben házasodtak össze

Az első pár, akik a Gróf Károlyi Ferenc...

Nyíregyháza MJV Önkormányzata a 2017. decemberi közgyűlésen döntött arról,...

 A nyíregyházi operatív munkacsoport közleménye

A nyíregyházi operatív munkacsoport...

A nyíregyházi operatív munkacsoport közleménye