10 évvel tette után Dominikában fogták el

10 évvel tette után Dominikában fogták el

10 évvel tette után Dominikában fogták el az emberöléssel vádolt férfit, most 9 év börtönbüntetésre ítélte a bíróság

A Nyíregyházi Törvényszék közleménye:

A Nyíregyházi Törvényszék 2021. november 2-án emberölés bűntette miatt 9 év börtönbüntetésre és 9 év közügyektől eltiltás mellékbüntetésre ítélte F.L.  vádlottat.

Az ítéleti tényállás szerint a vádlott 2003-tól élt élettársi kapcsolatban a sértettel Nyíregyházán. Kapcsolatuk nem volt kiegyensúlyozott, gyakran veszekedtek, a vádlott többször bántalmazta a sértettet.

2008. május 3-án a vádlott féltékenysége miatt ismét szóváltás alakult ki közöttük, mely során a férfi többször megütötte az asszonyt testszerte. A vita egész nap folytatódott, a sértett délután a közös telken, de külön lakrészben élő szomszédoktól kért segítséget, akik a vádlott agresszív viselkedésétől tartva attól elzárkóztak. A férfi ezt követően beparancsolta a sértettet a házukba, ahol tovább folytatta bántalmazását addig, amíg az asszony eszméletét vesztette. A bántalmazás következtében a sértett minimum 32 sérülést szenvedett el. A vádlott másnap magára hagyva az eszméletlen állapotban lévő sértettet, külföldre szökött. Az asszonyra közös ismerősük talált rá a lakásban eszméletlen állapotban és értesítette a mentőket. A 22 éves sértett nem sokkal a kórházba szállítás után meghalt.

A férfi külföldön új családot alapított és vállalkozásba kezdett. 10 évvel később a Dominikai Köztársaságban nemzetközi elfogatóparancs alapján fogták el és adták át Magyarországnak.

A vádlott az eljárás során elismerte, hogy bántalmazta a korábbi élettársát, de annak intenzitását vitatta és akként nyilatkozott, hogy nem akarta a sértett halálát. Ezzel szemben a bíróság megállapította, hogy a vádlott hosszabb időn át, folyamatosan bántalmazta testszerte a sértettet, ezért úgy ítélte meg, hogy a vádlott ezen magatartásával belenyugodott tette következményébe, abba, hogy a sértett életét vesztheti a bántalmazás következtében. Ezt támasztja alá az is, hogy a vádlott nem kért segítséget a sértetthez még akkor sem, amikor az asszony eszméletét vesztette.

Az ítélet nem jogerős, az ügyészség súlyosabb büntetés kiszabása érdekében, a vádlott és védője megalapozatlan tényállás megállapítása, eltérő minősítés (halált okozó testi sértés) megállapítása, illetve enyhébb büntetés kiszabása érdekében jelentett be fellebbezést. A jogerős döntést a Debreceni Ítélőtábla fogja meghozni.

A bíróság a vádlott letartóztatását a másodfokú eljárás befejezéséig fenntartotta.

 

Nyíregyháza, 2021. november 3.        

Resán Dalma

sajtószóvivő

#kapcsolódó

Márton napján kiderül, milyen telünk lesz

Márton napján kiderül, milyen telünk...

Nagyon sok népszokás kapcsolódik Márton napjához.