Háromszor akarták lélegeztetőgépre tenni! - Páll bácsi 6 hetet töltött a Covid intenzíven

Ilyenkor az ember mindig hisz egy kissé a csodákban. Idén pedig talán a szokottnál is többen kulcsolják imára kezüket, hogy a ki nem mondott vágyak testet öltsenek: édesanyák, édesapák, fiatalok és idősebbek elhagyhassák a Covid intenzív osztályokat és otthonaikban tölthessék az ünnepeket. A 72 éves Páll Miklósnak és feleségének sikerült. Azt mondja, ők most már mindennap hálát adnak a Jó Istennek, hogy megmentette őket és nem is kívánnak többet az ünnepekre, minthogy a családjukkal is tegye meg ezt.

A karácsony mindenkinek mást jelent: ajándékot, együttlétet, véget nem érő sütést, főzést, rokonok hadát, vagy éppen az újjászületést, mint ahogyan a 72 éves Páll Miklósnak is. Õ egy a sok közül, aki tavaly novemberben koronavírus-fertőzött lett. 8 hetet töltött a Jósa András Oktatókórházban, ebből 6 hetet a Covid intenzív osztályon, volt, hogy élet-halál között. Háromszor akarták léle­gez­tetőgépre kötni, többször feladta a küzdelmet. A csoda azonban beteljesedett, és az idei karácsonyt már a szerettei körében fogja tölteni. Bár mindennap hálát ad, hogy megmenekült, azt mondja, a 8 hetet soha nem fogja tudni kitörölni az emlékeiből. A képet, amikor folyamatosan halottakat toltak ki mellőle...

„Bárcsak ők is életben maradtak volna”

– 2020 novemberét írtuk, amikor a feleségemet elvittük az orvoshoz és hamar ki is derült, hogy covidos lett. Azonnal kihívták neki a mentőt, kórházba került és másnap már én is ott feküdtem – emlékezett vissza Páll bácsi. – Egy éjszakát voltunk csak együtt, ugyanis engem másnap átvittek az intenzívre és onnantól kezdve hetekig semmit nem tudtam a Mamikámról. Rengeteget hallucináltam, bogarakat, emberfejeket láttam a falakon. Volt, hogy azt képzeltem, otthon vagyok, míg máskor azt, hogy lent az udvaron beszélgetek az ismerősökkel. Nagyon kegyetlen volt, főleg akkor, amikor egy kicsit magamnál voltam és azt vettem észre, hogy körülöttem mennyi halottat hordanak ki.

„A családom bejött elköszönni tőlem”

– Sokat szenvedtem, nagyon sokat. Volt, hogy fel akartam adni, mert úgy éreztem, nem bírom tovább – folytatta. – A fiam bár mindennap hívta a kórházat és érdeklődött az állapotomról, mindig csak azt tudták mondani neki, hogy minden változatlan. Nem voltam tisztában a napokkal, 5 hétig tulajdonképpen nem ettem semmit. Az ötödik hét körül behívták a családomat, hogy köszönjenek el tőlem, mert lélegeztetőgépre fognak tenni és az értékeim is azt mutatták, hogy abból már soha nem fogok felébredni...

„Láttam Jézust a kereszten”

– Azt éreztem, hogy a földön térdelek. Felültem, felnéztem és megláttam egy keresztet. Jézus volt rá felfeszítve.

Páll bácsi azt mondja, ez volt az a pillanat, amikortól kezdve elkezdtek javulni az értékei.

– Mikor a főorvosnak elmeséltem, azt mondta nekem: „Páll bácsi, ez nem az első alkalom volt. A harmadik. Magát már háromszor gépre akartuk tenni, de mindig adott egy olyan jelet, így mégse tettük. Nagyon kicsin múlott.

Nem lehet elfelejteni

– Miután kezdtem jobban lenni és végre beengedték hozzám a gyermekemet, az első szavaim azok voltak, hogy: „Anyád hogy van? Otthon van? Meggyógyult?” Annak örültem a legjobban, hogy a drága párom 2 hét után hazakerült a Covidról. Tavaly december 26-án volt az 50. házassági évfordulónk a Mamikánkkal, de azt akkor nem tudtuk megünnepelni, hiszen én még az életemért küzdöttem, de miután kiengedtek (két hetet még a Belgyógyászati osztályon is feküdtem, újra kellett tanulni járni, enni, inni), együtt volt a család. A jóistenkém segített minket haza.

Még legalább 2 év a gyógyulás

Páll bácsi a kórházban 23 kg-ot lefogyott, azóta már megműtötték a tüdejét és negyedévente kivizsgálásokra jár, hiszen a vírus megtámadta a tüdejét, a szívét és a lépét is.

– Oxigénhiányos lettem. Nappal nincs gond, sokat vagyok a levegőn, de este mindig fel kell tennem az oxigénmaszkot, és kinyitjuk az ajtókat is, hogy minél több levegőt kapjak. Azt mondta a kezelőorvosom, hogy még legalább 2 évre szükség van, hogy a tüdőm rendbe jöjjön.

Minden reggel, délben és este imádkozunk a Mamikámmal, hálát adunk a Jó Istennek, hogy megmentett minket és kérjük, hogy a családunkat is mentse meg, vigyázzon rá. Nagyon sajnálom az olyan embereket, akik szerint a Covid nem létezik. Nálunk már az egész család be van oltva és ezt tudom tanácsolni mindenki másnak is. Hála a Jó Istennek, én megúsztam, túléltem, bárcsak mindenki más is megúszta volna az intenzíven, de sokan örökre elmentek. Láttam...

Szerző: Bruszel Dóra