Hamarosan ismét Bringaváros – 17 helyszínen lehet pecséteket gyűjteni

Hamarosan ismét Bringaváros – 17 helyszínen lehet pecséteket gyűjteni

Szeptember 24-én immár 5. alkalommal rendezi meg Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata és a BringaSziget a 10 városrészt érintő „Bringaváros” családi szabadidős sportrendezvényt. A rendezvény célja a közel 80 km városi kerékpárút-hálózat felfedezése, valamint az egészséges életmód és a mozgás népszerűsítése.

Ötödik alkalommal rendezik meg szeptember 24-én a Bringavárost. 17 településrészen gyűjthetnek pecséteket a résztvevők, melyeket ajándékra válthatnak. Nyíregyháza jelenleg már mintegy 80 km kerékpárúttal rendelkezik, amelyek összeköttetésben is állnak egymással.

Nyíregyháza apraja-nagyját várjuk erre a rendezvényre minden városrészből. Ennek a programnak a kerékpározás népszerűsítésén túl az a célja, hogy megismerjük egymást és a város különböző városrészeit. Mindenütt lesznek programok, és pecséteket is lehet gyűjteni, amelyeket aztán ajándékokra is válthatnak a résztvevők. Aki mind a 17 pecsétet begyűjti, külön sorsoláson vesz részt, és az biztos, hogy legalább 60 kilométert kell ehhez tekerni. A városunknak már 80 km körüli összekötött, kiépített kerékpárút-hálózata van, mely fontos a városi identitás szempontjából is” – mondta el dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza MJV polgármestere, a rendezvény fővédnöke.

Nagy sikere volt pár éve a Bringavárosnak Nyíregyházán. A Kossuth téren több százan gyűltek össze, hogy a regisztráció után felkeressék a településrészeket. Egy-egy pecsétet kellett mindenhol begyűjteni, melyet aztán ajándékokra lehetett beváltani. Ezzel pedig mindenki egy kicsit jobban megismerhette a városrészeket, mely a városi közösségépítés és a városi identitás szempontjából is fontos. 

Azt látjuk, hogy városunk évről évre szépül és fejlődik, és hajlamosak vagyunk arra, hogy csak a saját lakóközösségünkkel foglalkozzunk. Rendkívül jó benyomást tesz az emberekre, hogy megismerhetik a többi városrészt érintő fejlesztéseket, amelyek közül a kerékpárút-fejlesztések is alapvető fontosságúak a programhoz. Egyébként még vannak felületek, ahová nem lehet kerékpárral eljutni, de ez minden évben bővül, és hosszú távon tovább fog fejlődni” – tette hozzá Petneházyné Bugán Magdolna, a Nyíregyházi Civil Fórum elnöke. 

Szeptember 24-én már ötödik alkalommal tartják meg az eseményt, és idén újra számos kísérőprogram is lesz, de nem csak a Kossuth téren. 

Mi a zászlónkra a Kossuth tér programkavalkádját tűztük ki, minden korosztály számára szervezünk programokat, és minden részt vevő gyermeket ajándékban részesítünk, és itt lesz felállítva a görgős kerékpár is, amelybe minél többet szeretnénk tekerni. Ezen túl a kerékpár-szépségversenyre is lehet nevezni, melyre a szavazatokat szeptember 30-áig várják Nyíregyháza Facebook-oldalán.”

Juhász Miklós szervező hozzátette, minden egyes iskolából várják a diákokat, és a legtöbbet delegáló iskolákat is díjazzák szeptember 24-én, az ötödik Bringavároson.

Szerző:Fehér Attila

#kapcsolódó

Kiadós esővel indul a hét

Kiadós esővel indul a hét

Ne felejtsék otthon az esernyőket