Lebukott a biciklitolvaj

Lebukott a biciklitolvaj

Öt kerékpárt lopott el nyíregyházi társasházak folyosójáról, pincéjéből, illetve egy ABC elől.

    2023 június végétől augusztus elejéig öt kerékpárt lopott el nyíregyházi társasházak folyosójáról, pincéjéből, illetve egy ABC elől az a férfi, akit ma állított bíróság elé az ügyész gyorsított eljárás keretében.

      A vádirat szerint a megélhetési gondokkal küzdő, alkalmi munkákból élő férfi előszeretettel választotta ki azokat a társasházakat, amelyeknek a lépcsőházába a nyitott ajtón keresztül jutott be, majd a folyósóról, pincéből bő egy hónap alatt öt kerékpárt is eltulajdonított. A kerékpárokat értékesítette, az értük kapott pénzt pedig elköltötte. A rendőrség több lopott kerékpárt is lefoglalt és visszaadta a tulajdonosának, ugyanakkor az egyik 80.000,- forint értékű kerékpárt a vádlott elrejtette a lopás után a lakóhelye közelében, és amíg másfél óráig vevőt keresett rá, addig azt valaki tőle is ellopta.

      Egy másik társasházból tisztítószereket és magasnyomású mosót, míg egy személygépkocsiból akkumulátort lopott a vádlott.

      A letartóztatásban lévő férfit az ügyészség soron kívül állította bíróság elé, a bíróság pedig 65 nap elzárásra ítélte.

       

      Dr. Szilágyi László

           sajtószóvivő

      #kapcsolódó

      Így telt a Nyíregyházi Állatpark 25. születésnapja

      Így telt a Nyíregyházi Állatpark 25....

      Tömegek látogatták meg a Nyíregyházi Állatparkot, hogy együtt ünnepeljék meg...

      Készül a Sóstói-tó körül a rekortánpálya

      Készül a Sóstói-tó körül a rekortánpálya

      Készül a Sóstói-tó körül a rekortánpálya.