Történelmi léptékű városi költségvetés, adósságmentesen, a biztonságos működtetés és a fejlesztések jegyében

Történelmi léptékű városi költségvetés, adósságmentesen, a biztonságos működtetés és a fejlesztések jegyében

Nyíregyháza 2024. évi költségvetése volt a február közepi közgyűlés kiemelt napirendi pontja, a másik többtucatnyi mellett.

A frakciók véleményét részben bemutattuk a Nyíregyházi Napló előző lapszámában, illetve bővebben a Nyíregyházi Televízió Közgyűlés után című műsorában. Ezúttal dr. Kovács Ferenc polgármestert kérdeztük a városi büdzséről, valamint a számokhoz is kapcsolódó, folyamatosan zajló óriásberuházásról, a Nyíregyházi Déli Ipari Park fejlesztéséről, infrastruktúrájának kiépítéséről, illetve a várható gazdaságfejlesztési előnyökről.

 

Közel ötszörös a költségvetés

 

– A közgyűlési vitát megelőzően a könyvvizsgáló is hangsúlyozta, hogy az újabb rekordösszegű költségvetés adósságszolgálat- és hitelmentes is.

– Így van, és ehhez hozzátettem, hogy ez igaz ennek az önkormányzati ciklusnak minden évére – nem csak az, hogy a mérlegfőösszeg folyamatosan nőtt. 2010-ben 31 milliárd forint felett volt valamivel, míg most 145 milliárdtól is több a főösszeg, de fontosabb az, hogy nincs egy fillér hitelünk és kifizetetlen számlánk sem. Azért fontos ezt hangsúlyozni, mert 2010–11-ben 23 milliárd körüli volt ez az összeg, tehát több száz nyíregyházi vállalkozó, cég nem kapta meg a munkadíját úgy, hogy közben be kellett fizetnie az áfát. Emlékszem, hogy az előző városvezetés örökségeként 2010 végén, 2011 elején bujkáltak az intézményvezetők a telefonok és a szállítói megkeresések elől, mert az önkormányzat nem tudott fizetni... Az egy nagyon nehéz időszak volt, álmodozni sem lehetett erről, hogy mi ezt mostanra el tudjuk érni. Az is fontos, hogy az utóbbi években – a tavalyi évet leszámítva az energiaárak drasztikus emelkedése miatt –, hogy a fejlesztési rész mindig több volt, mint a működési. Emögött ott van a takarékos, észszerű gazdálkodás, a másik oldalon pedig az a fejlesztési program, amit már tulajdonképpen 2013-tól folyamatosan végzünk minden évben. Már az idén is tudtunk útépítésekről szóló bejelentéseket tenni, tehát ez kézzelfogható és látható mindenki számára, aki Nyíregyházán él.

nyiregyhaza.hu

Az osztrák MCE is hosszú távon elkötelezte magát Nyíregyháza mellett egy munkahelyteremtő zöldberuházással

 

– Egyrészt elhangzott, hogy biztonságos az intézményrendszer működtetése, másrészt a fejlesztési rész is tetemes ebben a költségvetésben.

– Nagyon nehéz 3–4 év van mögöttünk, gondolva a Covidra, a háborúra, a menekültáradatra, az energiakrízisre – ez iszonyatosan megnehezítette a gazdálkodást, tehát az a csoda, hogy emellett még tudtuk folytatni a fejlesztési, beruházási programjainkat. De a legfontosabb, hogy biztonságos legyen a működtetése az intézményeinknek, a bölcsődéknek, óvodáknak – itt már mindent felújítottunk, sőt, újakat is építettünk. Tudjuk fizetni a rezsiköltséget, tudjuk biztosítani a plusz szakembereket, például logopédusokat az óvodákban a gyerekek nevelése érdekében. De ebben a költségvetésben van egy 10 százalékos bérfejlesztés is, ami szintén említésre méltó, a saját dolgozóinkat is meg tudjuk becsülni. Ez is kell a működéshez, ahhoz, hogy kiszámíthatóan, biztonságosan működjenek a szociális, kulturális intézményeink is.

 

Hiány és hitel nincs, jelentős tartalék van

 

– Az anyagot olvasva nemhogy hitele nincsen a városnak, hanem jelentős tartaléka is van.

– Többmilliárd forintos a tartalék az elmúlt évhez képest is. Erre azért van szükség, mert nem láthatjuk még ezt az évet sem. Az utóbbi 3–4 évben olyan nagyot fordult a világ, hogy a biztonság miatt egyébként is kell tartalék, mert nem tudhatjuk februárban, mi lesz novemberben, nem csinálhatunk olyan költségvetést, ahol kockázatok, bizonytalanságok vannak. De ezt a tartalékot rugalmasan, ahogy lehet, fel is fogjuk használni.

 

– A korábbi évekhez képest csendesebb vita bontakozott ki, de ellenzéki részről elhangzott, hogy ez választási költségvetésnek titulálható az ő szemszögükből.

– Az egy politikai propagandaszöveg volt, mert nem volt alátámasztva. Miért lenne az? Nemcsak most, hanem minden évben biztonságos a működés, minden esztendőben van tartalékunk, tudtunk bérfejlesztést végrehajtani, és folyamatosan mentek a fejlesztések. Ezek tények, tehát mindenki láthatja, mi minden történt, és hozzátettem, minden nyíregyházi örömére, akkor is, ha az ellenzéki képviselők nem tudtak ennek örülni. Mindenki használhatja pártállástól függetlenül az utakat, a kondiparkokat, a játszótereket, az intézményeket és mindent, amit meg tudtunk valósítani.

 

„Óriási dolgok történnek az ipari parkban”

– A költségvetés jelentős tétele a fejlesztéshez kapcsolódik, amiből óriási részt jelent a Nyíregyházi Déli Ipari Park infrastruktúrájának megteremtése, amely a bejelentések alapján világcégeket vonz magához. Erről az elmúlt időszakban több sajtótájékoztatón is beszéltek, hol tart most a tervezési, kivitelezési folyamat?

– Az ipari park még egy kicsit misztikus dolognak tűnhet az átlag nyíregyházinak, hiszen az látja és tudja követni, aki oda jár dolgozni vagy a családtagja el tudja mondani. Óriási dolgok történnek az ipari parkban, és ez Nyíregyháza jövője, következő évtizedei szempontjából is nagyon meghatározó. Adott volt egy 130 hektáros, nem igazán kellő infrastruktúrával rendelkező terület, ehhez vettünk 640 hektárt, egyben egy fejlesztési, infrastrukturális, közműfejlesztési programot indítottunk, ami most már kivitelezési szakaszban tart – ehhez hasonló Magyarországon sem sok van. Erről szól a 192 milliárdos kormányzati támogatás, amiből 152 milliárdot közvetlenül az önkormányzat kapott és mi koordináljuk kedvezményezettként, 40 milliárd pedig a nagy igényű villamos energia biztosításáról szól. Az első ütemnek 2 része van, az egyik a földmunkákra vonatkozik, míg a többi az összes infrastruktúrára: gáz, víz, szennyvíz, csapadékvíz, továbbá például 14 km út és 10 km kerékpárút épül. A biztonsági rendszer kiépítése is megvalósul, 182 térfigyelő kamera is létesül, ami fontos a befektetők szempontjából – is. 2010-ben csak a MÁV-nak volt a vasútállomáson 26 darab, most a városban már 3–400 között van a számuk.

nyiregyhaza.hu

A 640 hektárral bővített Nyíregyházi Déli Ipari Park infrastruktúrájának megteremtése országos összehasonlításban is óriásinak számít és mérföldkövet jelent a város gazdaságfejlesztésében, a nívós munkahelyek megteremtésében

 

Már 5 világszínvonalú befektető érkezett a parkba

nyiregyhaza.hu

A szeparátorfilmeket készítő W-Scope nemrégiben közölte: a magyar munkavállalók foglalkoztatására fókuszál

 

– Van már 5 befektetőnk. Egy német BMW-beszállító cég, a Boysen 27 telephelyéből ez lesz a legnagyobb, kapcsolódva az elektromosautó-iparhoz, a túloldalon a dél-koreai W-Scope, melynek Európában az első gyára épül, csakúgy, mint a kínai Sunwodának. Van egy svéd vállalat, a Qvantum, amelyik szivattyúkat fog gyártani az Electrolux helyén, ők kezdenek leghamarabb. S amit nemrég jelentettünk be, az osztrák MCE, melynek iparvágányra volt szüksége, de ehhez is kiváló adottságokkal rendelkezik az ipari park, melyhez közel van az autópálya is. Ezek mind világszínvonalon működő cégek. Nem véletlenül jelöltem meg a gazdaságfejlesztési programot a ciklus elején a fő prioritásnak.

nyiregyhaza.hu

Az acélházakat gyártó Boysen csoport a Nyíregyházi Naplónak azt nyilatkozta: a legmodernebb energetikai csúcstechnológiákat használják

 

– A nagy világcégek mellett az elmúlt 1–2 hónapban a KKV szektor jelentős képviselői is Nyíregyháza mellett döntöttek.

– Ez az ipari park fejlesztési programjában már kezdetektől fogva beépült, elhatároltunk egy területet a kis- és középvállalkozásoknak, s gyakorlatilag 3 céggel eredményes tárgyalásaink vannak. Nemrég voltam például a Gabriel-Chemie alapkőletételén, illetve a DSC 2000 új üzemének az átadásán, ők is beépítették már a Tünde utca környéki telkeket, s javasoltam, nézzék meg az ipari parkot, mert ott olyan infrastruktúra lesz, amilyet nem nagyon találnak máshol.

– Az infrastrukturális fejlesztéssorozatnak lesznek közvetlenül, a lakosság által érezhető előnyei?

– Az egészet úgy terveztük meg. Például most folynak víz- és szennyvízberuházások a Tünde utcán, a Tó utcán, ezek az átemelők lényegesen javítani fogják a víznyomást. Már önkormányzati tulajdonban van a Butyka és Nagykálló közötti, úgynevezett Kállói út, a régi négyes átvétele is folyamatban van. Ez azért fontos, mert így tudunk forrást szerezni arra, hogy fejlesszük. De Nyírjes és Nagyszállás is érintve lesz, és kerékpárutat is tervezünk. Komplexen gondolkodunk az ipari park fejlesztésénél úgy, hogy ez a város közlekedési infrastruktúráját még tovább javítsa. Többször közzétettük: 29 csomópontot építettünk át 2013-tól, és megtörtént a nagykörút bezárása, ezek is fontosak voltak és megalapozták a mai beruházásokat. Tervezés alatt van továbbá 3 stratégiai fejlesztés, a külső körgyűrű bezárása az északi résszel, aztán a vasútállomást érintő intermodális csomópont, melynek részeként 250 parkoló lesz a föld alatt, illetve a Tokaji úti aluljáró. Ezek mind 10 éven belül megvalósíthatók, ha nem lesznek előre nem látható nehézségek.

nyiregyhaza.hu

Az osztrák MCE is hosszú távon elkötelezte magát Nyíregyháza mellett egy munkahelyteremtő zöldberuházással

 

Egyedülálló környezetvédelmi cselekvési terv

 

– Az ipari park tervezési folyamatairól külön tájékoztatót tartottak, ahol itt voltak a hazai meghatározó cég képviselői, és azt mondták, mindenki Nyíregyházát említi példaként, mint kemény tárgyalópartnert, ha a környezetvédelmi és városi szempontok érvényesítéséről van szó.

– A kezdetektől felmértük, mi a város érdeke, és egyedül ez a szempont. Akkor is, ha ez azzal jár, hogy bizonyos befektető nem jön ide. Fontos a fiatalok itt tartása, de nem mindegy, milyen munkahelyekkel és feltételekkel. Ezért mondom mindig, hogy színvonalas munkahelyekre és színvonalas befektetőkre van szükség. Legutóbb a kínai cég beruházásánál merült fel, hogy a tárgyalásnál mi olyan környezeti határértékeket mondtunk, ami egyébként az Európai Unióban is szigorúbbnak számít. Ezek nem voltak feszültség- és kockázatmentesek, de akkor is azt gondoltuk, hogy ez a legfontosabb. Az országban először Nyíregyházán voltak ezeken a tárgyalásokon olyan elemek, amiket aztán most már vesznek át mások is, például a tisztított szennyvíz használata. Továbbá az is garanciát jelent, és ez az ipari park azért is lesz egyedi és modern, amit szintén először mi tudtunk elfogadtatni, hogy oda egy önkormányzat által üzemeltetett környezetvédelmi monito­ring rendszert is kiépítünk és egy közműudvar is lesz. Elfogadták a cégek, mi fogunk ott kutakat létesíteni, és a méréseket mindenki számára elérhetővé tesszük majd. Ezek a befektetéssorozat környezetvédelmi szempontjai, melynek jelentőségét talán most még sokan föl sem tudják mérni.

nyiregyhaza.hu

A Sunwoda friss sajtóközleményében jelezte: nemzetközi összevetésben is rendkívül alacsony kibocsátási határértékekkel dolgozik majd

 

5–6 ezer új munkahely

 

– Az ipari parki fejlesztés a következő 5–10 évben mit jelenthet Nyíregyházának munkahelyekben, jövőképben?

– Legalább 5–6 ezer munkahely létesül az évtized végéig. De nem tudjuk, mennyi fog megszűnni, emlékezzünk, az Electrolux úgy zárt be, hogy egy fejlesztési programot indított el... Látjuk, hogy az autóiparban egy technológiai forradalom zajlik, egy korszakváltás. Az elektromos járművekhez kevesebb alkatrész kell, átalakulóban az ipar, munkahelyek ezrei kerülhetnek veszélybe. Mi a zöldátállás pártján vagyunk. És a fő cél az, hogy minden nyíregyházi a saját városában találjon munkahelyet, és különösen a fiataloknak tudjunk lehetőséget adni, hogy itt tervezzék az életüket. Értve ez alatt a megyebelieket is, így közelebb maradhatnak a családjaikhoz.

nyiregyhaza.hu

A hőszivattyúkat gyártó svéd Qvantum kezdheti leghamarabb a termelést az Electrolux volt telephelyén

 

Megháromszorozódott az adóbevétel

 

– Természetesen az önkormányzat számára mindez óriási adóbevétel-növekedést is jelent, ez sem elhanyagolható. A költségvetésre visszautalva: a 2010-ben 7 milliárd körüli adóbevétel most 20 milliárd környékén tart. Azt gondolom, hogy ez akár megduplázódhat 5–6 év múlva! Ez óriási szám, ezt senki nem gondolta, hitte volna. Kiemelendő, hogy ezekkel a cégekkel olyan szerződéseket tudtunk kötni a társadalmi felelősségvállalás jegyében 5–10 évre szólóan, ami százmilliós nagyságrendű. Magyarán, ezek a cégek vállalják, hogy az önkormányzat programjait, a javaslatainknak megfelelően, egyeztetések alapján pénzzel támogatják, akár a szociális területen, akár az ifjúság, zöldprojektek, kulturális programok terén. Ilyen soha nem volt!       

 nyiregyhaza.hu

Bár nem a Déli Ipari Parkban, de a LEGO is folyamatosan bővít Nyíregyházán         

#kapcsolódó

Aranyszablya a múzeumban: a magyar kultúra napján mutatják be a geszterédiek büszkeségét

Aranyszablya a múzeumban: a magyar...

A magyar kultúra napján nyíló kiállítás kincseiről szólt a sajtótájékoztató...

Szeptember 15. - a második féléves helyi adók befizetésének határideje közeledik

Szeptember 15. - a második féléves...

A Polgármesteri Hivatal Adóosztálya elkészítette és már minden érintett részére...