„Ez a mi napunk” – Több mint háromezer fogyatékkal élő látogatott el kedden a Nyíregyházi Állatparkba

„Ez a mi napunk” – Több mint háromezer fogyatékkal élő látogatott el kedden a Nyíregyházi Állatparkba

Több mint háromezer fogyatékkal élő és kísérője látogatott el kedden a Nyíregyházi Állatparkba, mely 20. alkalommal biztosított ingyenes belépést a fogyatékkal élők és kísérőik számára az „Ez a mi napunk” Sérült Emberek Napja rendezvényen A legnagyobb érdeklődés a májusban nyílt Jégvilág attrakció iránt mutatkozott.

Az átlagosnál jóval több látogató gyűlt össze kedd reggel a Nyíregyházi Állatpark bejárata előtt. Az „Ez a mi napunk” címet viselő rendezvényen olyan emberek vettek részt, akik valamilyen fogyatékossággal élnek. Az ingyenes program jó lehetőség számukra, hogy kikapcsolódjanak és közösségi élményekben legyen részük

„Most már 20. alkalommal vagyunk itt, az állatparkban, nagyon örülök, hogy ennyi helyről eljöttek és büszkék vagyunk arra, hogy így fogadhatjuk önöket itt. Szeretnénk kifejezni a támogatásunkat ezen a napon is, hogy érezzék, a mindennapok gondjaival nincsenek egyedül. Az önkormányzat, az egész rendszer, az itt dolgozó cégek, hivatalok segíteni szeretnék önöket, és én külön szeretném megköszönni az ÉFOÉSZ-nek elnök asszonyon keresztül, hogy minden nap ott vannak önökkel, segítik az önök életét”

– mondta köszöntőjében dr. Kovács Ferenc polgármester.

A Jégvilágot is megtekinthették

Volt, aki már az elmúlt években is részt vett a Sérült Emberek Napján az állatparkban, azonban az újdonságok még számukra is lenyűgözőek voltak. A legnagyobb érdeklődést a májusban nyílt Jégvilág attrakció váltotta ki.

„Úgy néz ki, hogy az idei szezon bebizonyította, jó döntés volt ezt itt megépíteni Nyíregyházán, mert nagyon sokan ezért jönnek. Én egy kicsit azért szomorú vagyok, mert még van sok minden látnivaló a 30 hektáron, nem csak ez a közel 2 hektáros rész. Nagyon sok állatunk van és sok érdekesség a parkban, de természetesen ez az első számú újdonság, a Jégvilágot nagyon sokan nézik meg. Most úgy gondolom, hogy itt kezdenek a fogyatékkal élők is, úgy rendeztük be nekik, hogy akadálymentesített, sok mindenki hozzáfér az élményhez, a látványhoz, szóval azt hiszem, hogy jól sikerült”

– nyilatkozta Gajdos László, a Nyíregyházi Állatpark igazgatója.

Színes programok a nagy múltú rendezvényen

Egy rövid, zenével tarkított megnyitó után megnyíltak a SóstóZoo kapui, a résztvevők pedig izgatottan léptek be Nyíregyháza egyik legnépszerűbb intézményébe. Az állatparki attrakciók mellett a résztvevők számára egyéb programlehetőségek biztosították a jó hangulatot. Ezek között a csillámtetkó, az arcfestés, a kézműves foglalkozások, a Ki mit tud?, az ügyességi vetélkedők és a kvízjátékok voltak a legkedveltebbek. A Sérült Emberek Napját több évtizede rendezik meg.

„32. Sérült Gyermekek Napja ez már, ami megrendezésre kerül, de itt, az állatkertben 20. alkalommal vagyunk. Úgy gondoljuk, hogy nemcsak azért fontos ez a találkozó, mert most egy kicsit szórakozunk, de természetesen ez is nagyon fontos. De itt lehetőség van arra, hogy kapcsolatokat építsenek. A családok találkozhassanak, hiszen a távolságok miatt nem mindig valósítható meg, illetve szakmai találkozókra is lehetőséget ad

– emelte ki Hankóné Tóth Olga, az ÉFOÉSZ Sz-Sz-B Vármegyei Egyesület elnöke.

A szervezők az ellátásról is gondoskodtak. A Michelin Hungária Kft. 19 önkéntese vett részt a programon, ők biztosítottak finomság falatokat számukra. Florian Fischer ügyvezető a megnyitón arról beszélt, hogy a Michelin Hungária folyamatos támogatója az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetségének, hiszen fontosnak tartják az integrációt és a társadalmi felelősségvállalást.

Szerző: Kemecsei Fanni

#kapcsolódó

Kerékpáros világkupa – Ismét Nyíregyházán fogadják One Belt One Road Nations’ Cup versenyzőit

Kerékpáros világkupa – Ismét Nyíregyházán...

Idén is Nyíregyháza ad otthont a mai napon Vásárosnaményban indult One Belt...

A héten megkezdődik a csomópontfejlesztés a László utca – Belső körút kereszteződésében

A héten megkezdődik a csomópontfejlesztés...

Cél a csomópont biztonságossá tétele.