Gergő a 2018-as Eurovíziós Dalfesztivál magyarországi előválogatójában Az Év Felfedezettje díj nyertese volt, zenekarával sikeresen koncertezik, de színpadon és a televízióban is rendre felbukkan. 2022-ben végzett a kaposvári egyetem színművész szakán.
– Jó gimnázium a debreceni Ady?
– A legjobb. Most Nyíregyházán beszélgetünk, de muszáj vagyok kimondani: az Ady a legjobb. Nagyon szerettem odajárni. A drámatagozatos osztályba jelentkeztem, bár egyáltalán nem akartam a színészi pályával foglalkozni, többek között szerintem azért, mert édesapám is színész. Akkor én még kosárlabdáztam, talán válogatott is voltam abban az időszakban. A kosárlabda volt az álmom, de valahogy a mamám, anyukám és Cila néni, a gimi művészeti vezetője – ha nem is erőltette, de azért – erőteljesen sugallta, hogy odamenjek.
Az Adyban az elején még ódzkodtam egy kicsit a drámaóráktól. Bár tulajdonképpen végig az öt év alatt. Nem azért, mert rossz volt a képzés, ellenkezőleg: nagyon-nagyon jó volt, kinyitotta a személyiségünket. Egyszerűen nem volt komfortos számomra, hogy felállok a színpadra és mondok egy verset. Az éneklés jobban bejött, de igazából azt sem kiemelten szerettem, egyszerűen csak énekeltem, attól nem éreztem rosszul magam. Akkoriban még nagyon távol állt tőlem minden, ami művészet. Az utolsó évben a Hamlet vizsgán Claudius szerepét kaptam meg. Annyira átéltem, s olyan pillanat történt meg velem a színpadon, hogy meg merem kockáztatni, eddigi színész életemben – akár az egyetemen, akár utána – nem éltem meg hasonlót, mint amit akkor, ott az Adyban. Az ilyen pillanatok miatt szerettem volna színész lenni, és még sokáig szeretnék ezzel foglalkozni.
Abban a színészi létezésben hiszek, amely kimondja nyíltan, hogy igenis nem tud minden este száz százalékot nyújtani, nem tudja megélni minden pillanatát az előadásnak, maximum „matekból”. (De én nem ezért választottam ezt a pályát.) Vannak olyan pillanatok, amelyeket nem igazán tud megérteni az ember. Legalábbis én nem. Hogyan tudtam régebben az Ady színpadán megélni egy szerepet úgy, hogy én tényleg Claudius voltam aznap este? ő voltam. Csodás érzés. Na, ezeket a rezzenéseket keresem a színházban.
– Miként lettél A padlás egyik szereplője?
– Felhívott igazgató úr, lenne-e kedvem. Azt feleltem, természetesen, de elég sok melóm van, így tartok tőle. Időnként úgy adódik, hogy hétfőn Pesten kell lennem, kedden itt, szerdán Pesten, csütörtökön itt... Készül a lemezünk; közben forgatok; van egy zenei tévéműsor, amiben benne leszek; videóklipeket készítek; a zenekarban én vagyok a menedzser is... Olykor nem értem, éppen hol vagyok, kicsit elfáradtam. Fel kell szívni magam és akkor minden szuper lesz. Én is azt vallom: úgy még sosem volt, hogy valahogy ne legyen!
– Érdeklődtél volt osztálytársaidtól a színházunkról?
– Nem, mert valamennyire tudtam, milyen. Láttam például a Meseautót és a Jó estét nyár, jó estét szerelem c. előadást, és azt tapasztaltam, ez a színház jól működik. Az igazgatót, Kirják Róbertet is ismertem. Igazából nem volt kérdés, hogy igent mondok.
– Sűrű programod közepette talán még jó is, hogy Gulácsi Tamással kettőzve játsszátok a Rádiós szerepét. A fiatalság körében ismert, népszerű vagy. A Wikipédia szerint énekes a foglalkozásod, a Facebook-oldalad szerint zenész, és nem mellesleg Kaposváron végzett színművész is. Melyik az első számú az életedben?
– Úgy alakult, hogy egyrészt sokkal jobban meg tudtam nyílni lelkileg, és nagyobb hatással volt az életemre a zene, hiszen szövegeket írhatok, olyanokat, amiket magánemberként senkinek sem mondhatok el. A dilemmáimra a szövegeim válaszolnak. Talán emiatt mondanám azt, hogy inkább énekes vagyok, mint színész, ebből ered sok munkám. Korábban a színházat nem sikerült összeegyeztetni a zenéléssel. De arra nem tudok választ adni, melyik a fontosabb. Jó lenne úgy élni – ahogy úgysem lesz soha –, hogy másfél hónapig csak színész legyek, és ne csináljak semmi mást. A következő időszakban pedig zenész – és ez így váltakozna. Persze tisztában vagyok vele, ez csak álom.
– Hol tartasz a zenekarral? Azt mondtad, hogy a legjobbak akartok lenni, eljutni a Budapest Parkig.
– Azt érzem, az elképzelt folyamat nagyon szépen halad. De sajnos mindig vannak olyan erők, amelyeket ki kell zárni. Értem ezalatt, hogy írok egy dalt, és nem úgy hallgatják, nem tetszik, de mégis ki fogom adni. Vannak olyan dolgok, amelyek vissza tudnak húzni, ezek nem jók, ki kell zárni. Amúgy jó visszajelzéseket kapunk. Most azt látom, szinte megdupláztuk a tavalyi évet. Szeretnénk egy-két éven belül megvalósítani egy koncertet a Budapest Parkban. Nem tartom lehetetlennek, van reális esélye. Szépen, lépcsőzetesen haladunk az utunkon, legalábbis ezt érzem.
– Beszéljünk A padlásról! Ismerted, láttad korábban? Szerinted közönségsiker lesz?
– A padlás önmagában is közönségsiker, azt gondolom. Először is azért, mert mindenkiben benne él Kaszás Attila, akinek feledhetetlen videója az interneten megnézhető, óriási átéléssel énekel. Természetesen félek is picit a megmérettetéstől, mert akarva-akaratlanul mindig Attila van előttem. A másik, amiért népszerű, hogy olyan dalok hangzanak el benne, amelyek mind a szöveg szempontjából, mind zeneileg a lelkünk mélyéig hatolnak, annyira gyönyörűek. Szerintem biztos, hogy közönségsiker lesz.
– A Rádiós abszolút főszerep.
– Attól is féltem, hogyan fogom megtanulni a szöveget...
– Könnyen tanulsz?
– Nagyon változó, az agyam mindenkori állapotának függvénye. Megpróbálom a zenéhez, az énekdallamhoz kötni. Általában este szoktam tanulni, vagy hajnalban, fáradtságomban elkezdek játszani a mondatokkal, így picit jobban beleülnek a szövegek az agyamba.
– A padlás mellett milyen színészi feladataid vannak?
– A Veszedelmes viszonyokat tavasszal és nyáron is játszottuk. Nagy élmény volt a MÜPA-ban és a Margitszigeten is. Vívnom kellett, rettegtem, hogy el ne rontsam. Sikerült jól megoldani.
Beugrottam a Puskás és A kőszívű ember fiai musicalekbe is.
(Szerző: Kováts Dénes)
Hymnus a magyar nép zivataros századaiból.
A debreceni rendőrök a lakosság segítségét kérik.
