„Enni adni, meg megsimogatni kell!”
- az ötéves Kardos Szonja már tudja, hogy a kutyáknak enni kell adni és az sem baj, ha gyakran megszeretgetjük őket. Hétfő délelőtt a nyírszőlősi Csillagszem Tagintézmény óvodásai kutyabemutatón vehettek részt annak örömére, hogy a Kollégium utcai sportpályán vadonatúj kutyafuttatót adtak át a nagyközönségnek és persze a hűséges négylábúaknak.
24 millió forintot nyertek
24 millió forintot nyert a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány forrásaiból az önkormányzat 3 kutyafuttató kiépítéséhez. Erről a város polgármestere számolt be a Kollégium utcai létesítmény átadásán. A nyírszőlősi mellett, Sóstón a Fürdő utcán és a Hímesben a Hímes utcán is biztonságos körülmények között lehet a kutyákkal időt tölteni. Az elkerített futtatókban elkülönítve tartózkodhatnak a kis- és nagytestű négylábúak, és különféle eszközök állnak a rendelkezésükre. Ráadásul a pénzből arra is futotta, hogy facsemetékkel gazdagodjon a város. A polgármester kiemelte, 9 éve új állategészségügyi telepet hoztak létre, ahol mára 108 kennel található, és 11-re nőtt a kutyafuttatók száma Nyíregyházán.
- Örülnek neki a kutyatartók is, mert korábban probléma volt, hogy játszótereken is megjelentek, mert az élet ilyen. Itt is Nyírszőlősön vagyunk, a közösségi színtéren, ide jönnek gyerekek, ide jönnek kutyások, jön mindenki és ezért van ez jó helyen, én azt gondolom. Tehát ez mindenkinek a megelégedésére szolgálhat és hát amilyen programot, amit tavasszal szerveztünk, hogy ingyenes kutyasuli, minden futtatónál kettő, ez annyira népszerű volt, hogy erre további igény jelentkezett. Én azt gondolom, hogy ez nagyon jó irányba megy, és nyilván megvizsgáljuk, van-e még szükség kutyafuttatóra Nyíregyházán. De az a három helyszín, amit most építettünk Sóstón, a Hímesben és Nyírszőlősön, azt bizonyítja, hogy a kertvárosi részekben is szükség van rá
- fogalmazott dr. Kovács Ferenc, polgármester.
Az állatok szeretetére nevelik a gyerekeket
A kutyafuttató átadásán részt vett az állatvédelemért felelős kormánybiztos is. Ovádi Péter kiemelte, a kormányzat alapvető törekvése, hogy olyan generáció nőjön fel az országban, akinek természetes, hogy óvni, védeni kell az állatokat.
- Ezért is vágtunk bele az Állatvédelmi témahétbe, amit beviszünk az iskolákba és több héten keresztül az állatvédelemre fókuszálunk, és nagyon fontos az, hogy a mai gyerekek a jövő állattartói lesznek és olyan generáció nőjön fel, akiknek a felelős állattartás már alapfogalom és jó, ha óvodai és iskolai környezetben megtanulják a gyerekek. Sótonyi Péter professzor mondja mindig, hogy minden gyermek úgy születik, hogy szereti az állatot, csak mi rontjuk el. Hát mi próbáljuk a nevelésbe beépíteni, hogy ne rontsuk el a gyermekeket és tényleg a felelős állattartásra neveljük őket.
- tette hozzá Ovádi Péter állatvédelemért felelős kormánybiztos.
A kormánybiztos leszögezte, a kutyafuttató valódi közösségi tér lenni, ahová nyugodtan elsétálhatnak a kutyások, de segíti az együttélést is a nem kutyásokkal, hiszen csak ott lehet elengedni a négylábút, ahol ezt engedélyezik.
Szerző: Z.Pintye Zsolt