Virágok közt… - Idén Nyíregyháza lett az ország legvirágosabb városa!

Virágok közt… - Idén Nyíregyháza lett az ország legvirágosabb városa!

Közel négyszáz pályázatból választották ki a Virágos Magyarország verseny idei győzteseit.

Idén a nagyváros kategóriában Nyíregyháza, a legkisebb falvakéban pedig Hidvégardó vihette el a fődíjat – erről számolt be a https://viragosmagyarorszag.hu webportál.

A Virágos Magyarország több mint három évtizedes története során környezetszépítésből a fenntarthatóság, a helyi értékek megőrzése és a közösségépítés kiemelkedő mozgalmává nőtte ki magát. Változatlan népszerűségét jól mutatja, hogy idén is közel négyszáz helyi közösségtől érkeztek a pályázatok a megmérettetés több mint 50 kategóriájára. A kertész- és tájépítész mérnökökből, várostervezőkből és turisztikai szakemberekből álló önkéntes szakmai zsűri értékelése nyomán idén közel 80 szakmai elismerést vehettek át a díjakat felajánló minisztériumok és szakmai szervezetek képviselőitől a települések vezetői – írja a viragosmagyarország.hu.

A Virágos Magyarország fontos törekvése a települések élhetőbb, fenntarthatóbb zöldfelületeinek kialakításán túl az is, hogy ezáltal növelni tudják a turisztikai vonzerejüket és erősítsék a pozitív országképet. Csendes Olivér, a Visit Hungary vezérigazgatója a díjátadó gálán hozzátette:

„Ez a verseny egyúttal kiváló fórum a turizmusban is kihívásként jelentkező zöld átállás legjobb helyi gyakorlatainak bemutatására és népszerűsítésére. Inspiráló volt megtapasztalni, hogy milyen innovációkat és kreatív megoldásokat alkalmaznak a települések közösségei a kedvezőtlen éghajlati hatások ellensúlyozására, amelyekkel a környezeti és társadalmi fenntarthatóságból is követendő példát mutatnak. Mindez azért is örvendetes, mivel ez egyre fontosabb, utazási döntést befolyásoló szemponttá válik.”

Az ünnepélyes díjkiosztó gálán öt települési kategóriában és hat kiemelt témában mintegy nyolcvan elismerést adtak át a pályázó településeknek.

A november 22-i díjkiosztó gálán a nagyvárosi kategóriában Nyíregyháza, a 30 ezer lakosnál kisebb városok közül pedig Nagyatád képviselője vehette át a fődíjat. Gyenesdiás lett a legvirágosabb ezer fősnél népesebb falu, míg Hidvégardó a legkisebb lélekszámú települések kategóriában aratott győzelmet. Budapesten pedig a XI. kerület érdemelte ki  Budapest Főváros Fődíját.

nyiregyhaza.huFotó: Csendes Olivér, a Visit Hungary vezérigazgatója átadja a megbízólevelet Nyíregyháza és Varsány képviselőinek.

A Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) és a Virágos Magyarország Szervező Bizottsága különdíját város kategóriában Békéscsaba, község kategóriában Szálka érdemelte ki, míg a Fővédnöki díjat Gógánfa kapta. A Miniszterelnöki Kabinetiroda Dunakeszit díjazta a városok, Balatonszemest a pedig falvak között. A Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium öt kategóriában hirdette ki a „Virágos Önkormányzatért” díj idei győzteseit: Kecskemétet, Cigándot, Nagylókot, Tivadart és Budapest XVII. kerületét. Az Agrárminisztérium által felajánlott elismerést a városok közül Szentes, a falvak közül Császár vihette haza. Ezeken felül számos további díj talált gazdára, és több határon túli településnek is járt elismerés.

Most is megmozgatták a közösségeket a tematikus díjak, amelyekre 2024-ben 113 pályázat érkezett. Köztük a legnépszerűbb, Legvirágosabb főtér kategóriát Vác nyerte meg. Elismerték továbbá idén is az év főterét, fasorát és óvodakertjét. A Virágos városi- és faluséták kategória idei díjazottja Eger volt, melyet a helyi Tourinform zöldterületekre fókuszáló tematikus városi sétaprogramjáért kapott. Az Energiaügyi Minisztérium második alkalommal meghirdetett „Év zöld innovációja” elismerését Budapest VIII. kerületének ítélték oda. Újból megválasztották az év „Virágzó közösségét” is, az Építési és Közlekedési Minisztérium és a Szervező Bizottság elnökének közös díját 2024-ben Oroszlány érdemelte ki.

#kapcsolódó

Tanszervásárlás – Az alsósok kezdték meg a szezont

Tanszervásárlás – Az alsósok kezdték...

Megkezdődött a tanszervásárlás szezonja, a szülők sorra érkeznek a gyermekeikkel,...

Mozdulj Nyíregyháza! – Elindult a tavaszi szezon

Mozdulj Nyíregyháza! – Elindult a tavaszi...

Elindult a 2023-as Mozdulj Nyíregyháza! 21 helyszínen, 40 foglalkozás.