Civil Konferencia – Rendkívül aktívak a megyei egyesületek és alapítványok

Civil Konferencia – Rendkívül aktívak a megyei egyesületek és alapítványok

Alternatív források bevonásával is igyekszik a kormányzat a különböző forrásokra pályázó civil szervezeteket támogatni.

Csak a Nemzeti Együttműködési Alap segítségével a pályázók több mint kétharmada jut forrásokhoz. Ez derült ki azon a Civil Konferencián, amit csütörtökön rendeztek a megyeházán. A szervezők arra törekedtek, hogy a civilek hasznos, aktuális információkhoz jussanak.

Lezárultak a Falusi Civil Alap és a Városi Civil Alap pályázatai, folyósítják a Nemzeti Együttműködés Alap forrásait, közben pedig számos határidőre kell figyelni a civil szervezeteknek, ezért konferenciát szervezett a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ. A rendezvényt a vármegyeházán tartották, és többek között állami szervek szakértőit kérték fel, hogy tartsanak előadásokat.

Itt vannak azok a szervezetek, törvényszék, NAV, Bethlen Gábor Alapkezelő, amelyek a pályázati projektmenedzsment területén, elszámolási, gazdasági, jogi kérdésekben a civilek számára – törvényváltozásokban, az adózással kapcsolatos – legfontosabb információkat elmondják. Ez azt gondolom nagyon fontos, mert nagyon sok határnap van ezekben az április-májusi hónapokban, nagyon sok mindenre kell figyelni és fontos, hogy a civilek kapnak egy ilyen, a mindennapokról szóló tájékoztatást, a gyakorlati ügyekről szóló tájékoztatást

tette hozzá Kiss András a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ operatív igazgatója.

A rendezvényen a civil szervezeteket érintő aktuális kérdésekről a civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár tartott részletes előadást. Szalay-Bobrovniczky Vince kiemelte, a megyei civil szervezetek aktívak és például a hajdú-bihari társaikhoz képest több pályázati forrást hívnak le. Hozzátette, sokkal több forrásra lenne igény, mint ami rendelkezésre áll.

Azért is hoztuk létre az alternatív forrásokat, vagy pályázati lehetőségeket, így a Városi Civil Alapot, vagy a Falusi Civil Alapot, ami Gyopáros Alpár kollégám területe, aki jelenleg a Miniszterelnökségről átkerült az Agrárminisztériumba, de az alap maradt, tehát azon vagyunk, hogy a civileket minél jobban el tudjuk látni forrással. Azt nyilván tapasztalom, mivel hozzám is érkeznek észrevételek, sajnálkozások, hogy nem úgy sikerült, ahogy szerették volna, nem tud mindenki nyerni, ilyen pályázati kiírás nincs. A NEÁ-ban olyan 70% körül, kicsit kétharmad felett van azoknak az aránya, amilyen összeget tudnak legalább elnyerni. Ezen kívül azt is meg kell jegyezni, hogy van olyan rész, egyszerűsített támogatás, ez a 400 ezer forintos keret, amire ha beadjuk, akkor alanyi jogon jár

- fejtette ki Szalay-Bobrovniczky Vince, a Miniszterelnökség civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára.

Dr. Szabó Tünde kormánybiztos köszöntőjében fontosnak nevezte a civil életet, arról is beszélt, hogy a Nemzeti Együttműködési Alap hozzájárul ahhoz, hogy az alapítványok, egyesületek működése biztosított legyen.

A Nemzeti Együttműködési Alap a civil társadalom ugyancsak fontos pillére, amelynek kiemelt szándéka, hogy segítse és megerősítse a civil szervezeteket. Sikeres működésük Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében jelentős. Úgy gondolom, ezek fényében rendkívül fontos kiemelni, hogy a közösségi szolidaritás ereje és annak jelentős vívmányai napjainkban fokozottan felértékelődik, és az önök partnersége és megbecsülése létfontosságú erőt jelent mindannyiónk számára

- mondta dr. Szabó Tünde kormánybiztos.

A rendezvényen kiderült, a megye minden településén található valamilyen civil szervezet, számuk több ezerre tehető. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ 2000 szervezetnek küld folyamatosan hírlevelet. Ugyanakkor nyitottak további egyesületekkel való közreműködésre.

#kapcsolódó

Új Városi Stadion - vasárnap már meccs

Új Városi Stadion - vasárnap már meccs

Tíz év után ismét az élvonalban, három év után ismét Nyíregyházán! A Spartacus...

Az örökösföldi polgárőrök a gyerekekre is vigyáznak

Az örökösföldi polgárőrök a gyerekekre...

Kiemelten figyelnek a gyermekekre a polgárőrök Örökösföldön.