Közelebbről ismerhetik meg a szakmákat
– Szerintem nagyon örülnek ennek, s szeretik az ilyen jellegű, különböző programokat. S úgy vannak vele, ez egy nagyszerű lehetőség, hogy megismerjenek többféle szakmát, munkát és eldöntsék, hol szeretnének továbbtanulni
– mondta a diák.
A program töretlen népszerűségnek örvend
– A szakképzési centrum összes iskolája jelen van a digitális alkotóműhellyel. Itt vannak a kamarák – az agrárkamara, az iparkamara –, a mezőgazdasághoz kötődő két nagy iskola is itt van, mely Nyíregyházán működik – a Lippai és a Westsik
– sorolta a résztvevőket Illés Zoltán Imre.
Az igazgató hangsúlyozta: mindig örömmel fogadják a szakmákat népszerűsítő iskolákat. Az előző évben a rendezvénynek köszönhetően a továbbtanuló nyolcadikosok 60%-a technikusképzést választott. Illés Zoltán Imre reméli, hogy a fiatalok az idei programon is olyan impulzusokat kaptak, melyeknek köszönhetően meg tudják hozni a legmegfelelőbb döntést az ősszel induló pályaválasztási időszakban.
Bemutatták a mezőgazdász szakma szépségeit
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara már a kezdetektől támogatja a rendezvényt – idén is saját standdal várták a gyerekeket, hogy megismertessék velük a mezőgazdasági szakma különböző területeit. A szoros kapcsolatot ráadásul most egy hivatalos megállapodás megkötésével is megpecsételték. Rácz Imre, a kamara vármegyei elnöke az eseményen elmondta: sokat jelent számukra, hogy megköthették ezt a megállapodást, mely a mezőgazdász szakma további népszerűsítését is elősegíti.
– Ennek a szakmának a szebbik oldalát szeretnénk mi megismertetni a fiatalokkal – hogy egy olyan szabad életet élhetnek ott, a mezőgazdaságban, melyet máshol nem. Mások kirándulások alkalmával járnak ott, ahol nekik a munkahelyük lehet, s amikor vetőmagvakat vetnek el, annak nap mint nap láthatják az eredményét, fejlődését. Ezek a növények a sajátjukká válnak. Szóval egy-egy mezőgazdász, mint például én, aki ebben éli le az életét, sokat tudunk arról beszélni, hogy milyen élmények születnek akkor, amikor egy-egy növényt az elvetéstől a betakarításig szemmel kísérhetünk, ápolunk
– fogalmazott a kamara elnöke, majd hozzátette: a mezőgazdasági és élelmiszeripari területek manapság nem kapnak akkora figyelmet, mint korábban. Éppen ezért mindent megtettek, hogy alaposan bemutassák a szakma előnyeit és szépségeit a diákoknak. A pályaorientációs napon a honvédség, a katasztrófavédelem, valamint a mentőszolgálat is képviseltette magát – a gyerekek különböző játékokon és akadálypályákon keresztül ismerkedhettek meg ezekkel a területekkel is.
Szerző: Csatári Jázmin