Nyitott ajtók – Digitális alkotóműhely pedagógusoknak

Nyitott ajtók – Digitális alkotóműhely pedagógusoknak

Nyitott ajtók, kreatív megoldások és innovatív eszközök várták szerdán a pedagógusokat Nyíregyházán.

A tízéves Nyíregyházi Szakképzési Centrum jubileumi rendezvénysorozatának részeként szervezték meg a Nyitott Ajtók – Együttműködések a Digitális Közösségi Alkotóműhelyben című programot. Az esemény célja az volt, hogy az óvodai és általános iskolai pedagógusok megismerjék a modern pályaorientáció és alkotópedagógia lehetőségeit.

A pályaorientációt nem lehet elég korán kezdeni – vallják a Nyíregyházi Szakképzési Centrumban, ahol szerdán a Digitális Közösségi Alkotóműhely nyitotta meg kapuit az óvodapedagógusok és alsós tanítók előtt. Céljuk, hogy minél korábban megismertessék a gyermekekkel a különböző szakmákat és a technológiai alapú alkotást. Az alkotópedagógia remek eszköz erre, ezért hívták meg a város óvodapedagógusait és általános iskolai pedagógusait egy közös ismerkedésre.

„Egy nagyon kellemes délelőttöt tölthettem el a Digitális Közösségi Alkotóműhelyben – szerencsére nem először járok itt, így nagyjából tudtam, mire számíthatok Zsigó tanár úréknál. Pedagógusként folyamatosan keresem azokat a lehetőségeket, amelyekkel a hagyományos tanítási módszereken túl is motiválni tudjuk a gyermekeket a tanulásra. Úgy látom, hogy ezek az alternatív tanulási formák – amelyek nem feltétlenül iskolapadhoz kötöttek – rendkívül hatékonyak lehetnek. A mai délelőtt során sok új és izgalmas dologgal találkoztunk: kollégáimmal együtt kipróbálhattuk a robotikához kapcsolódó eszközöket, megismerkedhettünk a lézervágóval, sőt 3D nyomtatót is láthattunk működés közben. Nagyon inspiráló és élményekben gazdag program volt, igazán jól éreztem magam” – nyilatkozta Veres László, a Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola Vécsey Károly Tagintézményének igazgatója.

Nyitott ajtók, nyitott szemlélet – Pedagógusok a gyakorlatközpontú tanulás mellett

Veres László hozzátette: különösen szerencsésnek érzik magukat, hogy részesei lehetnek ennek a programnak. Szerinte a Digitális Közösségi Alkotóműhely hiánypótló kezdeményezés, amelynek különleges hangulata van. Mindig szívélyes fogadtatásban részesülnek, ezért örömmel térnek vissza. A Sója Miklós Görögkatolikus Óvoda és Általános Iskola részéről Garajné Hajagos Andrea óvodapedagógus, intézményegység-vezető is részt vett a programon. Mint kiemelte, intézményük nyitott a robotika felé, és egy korábbi Erasmus pályázat keretében már Olaszországban is gyűjtöttek tapasztalatokat ezen a területen. Éppen ezért tudatosan kereste azokat a lehetőségeket, ahol ezt a tudást a gyakorlatban is elmélyíthetik. Hozzátette, hogy örömmel érkezett a Nyitott Ajtók eseményre, amely számos új inspirációt és hasznos tapasztalatot adott számukra.

„Nagyon örültem ennek a lehetőségnek, és különösen annak, hogy el is jöhettem – igazán élveztem a délelőttöt. Megismerkedtem a BIBO robottal, és rá kellett jönnöm, hogy egyáltalán nem olyan bonyolult, mint ahogyan azt elsőre gondoltam. Úgy érzem, mi is nagyon jól tudnánk hasznosítani az óvodában, és viszem is magammal az ötletet: ha az anyagi lehetőségeink engedik, szeretnénk kipróbálni a gyerekekkel is. Különösen tetszett a 3D toll használata – óvodapedagógusként fantasztikus élmény volt kipróbálni egy új alkotási formát, amellyel a gyerekek is élvezettel tudnának dolgozni. Az egész délelőtt rendkívül szimpatikus volt számomra, mert gyakorlati tapasztalatra épült, és nemcsak a felnőtteknek vagy az iskolás korosztálynak, hanem a legkisebbeknek, az óvodás korú gyermekeknek is tudott újat mutatni. Ezért külön köszönöm a lehetőséget” – mondta Garajné Hajagos Andrea óvodapedagógus, intézményegység-vezető.

Digitális élmények négy alkotószigeten – A kreatív tanulás eszközei testközelből

A Nyíregyházi Szakképzési Centrum célja, hogy minél több gyermeket és pedagógust ismertessen meg a 21. századi technológiákkal, valamint a szakmák kreatív és élményalapú világával. A foglalkozáson négy alkotószigeten próbálhatták ki a résztvevők a legújabb digitális és alkotópedagógiai eszközöket. Zsigó Zsolt, a Digitális Közösségi Alkotóműhely szakmai vezetője kiemelte, hogy a padlórobotok segítségével például már óvodás korban is fejleszthető az algoritmikus gondolkodás, de a 3D tollal való tárgyalkotás, valamint a lézervágóval készített sablonok használata is rendkívül inspiráló élményt adott a pedagógusoknak. Elmondta, hogy a mesterséges intelligenciát bemutató játék szintén nagy sikert aratott, amely egyszerűen és érthetően segíti a gyerekeket az AI működésének megértésében.

„Úgy érzem, a felvételekből is jól látszik, hogy a részt vevő kollégák szinte gyermeki lelkesedéssel próbálták ki az alkotó pedagógia különböző módszereit. A 21. századi technológia ma már szinte észrevétlenül jelenik meg a mindennapjainkban, ezért igyekeztünk olyan eszközöket és alkalmazásokat bemutatni, amelyek a legkisebbek számára is érthetővé teszik például a mesterséges intelligencia működését. Egy iOS-alkalmazás segítségével konkrét példán keresztül mutattuk be, hogyan lehet játékosan és érthetően közel hozni ezeket a komplex témákat a gyermekekhez” – foglalta össze a program tapasztalatait Zsigó Zsolt, a Digitális Közösségi Alkotóműhely szakmai vezetője.

Új távlatok: mobil alkotóműhely és rendszeres szakmai találkozók a láthatáron

Zsigó Zsolt a jövőbeni terveket is ismertette az eseményen. Elmondta, a mostani program csupán a kezdet, a folytatás szeptemberben várható. Tervben van rendszeres szakmai találkozók szervezése, ahol a résztvevők megoszthatják egymással a jól bevált módszereiket. Hangsúlyozta, hogy eddig is szívesen fogadtak óvodás és iskolás csoportokat, és már a megvalósítás küszöbén áll egy mobil digitális alkotóműhely létrehozása is, amely egy speciálisan felszerelt kisbusz formájában helyben biztosít majd modern technológiai eszközöket.

Szerző: Szabó Gabriella

#kapcsolódó

Szüreti mulatság – Szili Katalin is ellátogatott a Kerekerdő Tagintézménybe

Szüreti mulatság – Szili Katalin is...

A globalizált világban muszáj azokat a dolgokat erősíteni, amelyek a gyökereinket...

Szúnyoggyérítés Nyíregyházán

Szúnyoggyérítés Nyíregyházán

Jövő héten szúnyoggyérítés lesz városunkban.