A Sóstói Múzeumfalu kiemelt figyelmet fordít a közösségi értékekre és a fenntarthatóságra. Ennek jegyében új belépési lehetőséget biztosítanak azok számára, akik aktívan tesznek a környezetükért vagy helyi lakosként támogatják az intézményt. A skanzenbe látogatók már korábban is találkozhattak hasonló lehetőségekkel, július 24-től pedig ismét életbe lépett két új kedvezmény. Baloghné Szűcs Zsuzsanna, a skanzen területi múzeumigazgatója a helyszínen elmondta: az új jegyár engedmények ezúttal a kerékpárosokat és a nyíregyházi lakcímmel rendelkezőket érintik.
– Az egyik érintett csoport, az amelyik kerékpárral érkezik, mindig voltak kedvezmények a számukra különböző programokra, rendezvényekre. Azt gondolom, ha általánosságba tesszük ezt a kedvezmény lehetőséget, akkor még többen látogatnak el hozzánk, s nem csak programokra. Úgyhogy ezért gondoltuk azt, hogy a kerékpárral érkezőknek olyan lehetőséget adtunk, hogy kedvezményes csoportos jegyváltással érkezhetnek hozzánk, mely egy jóval olcsóbb jegyárat jelent. A másik lehetőség pedig a nyíregyházi, hazai családok, közösségek, akiket szintén, ha eljönnek hozzánk, lakcímkártyájukat felmutatják és nyíregyházi kártyával rendelkeznek, akkor ezt a kedvezményt tudjuk biztosítani számukra
– részletezte Baloghné Szűcs Zsuzsanna.
– „Lehet egy kerékkel több” a címe a mesekönyvnek, melyben állatfigurák segítségével, nagypapa és nagymama narratívájában meghallgathatják, megismerhetik azt a látogatók, hogy milyen volt a régi élet, s mennyire újszerűen tud ez ma is hatni. Természetesen vannak lazulási pontok is benne, hiszen adunk ajándékba egy színezőt. Valamint egy színes filctoll készletet is, mellyel gyönyörűen tudnak a gyerekek alkotni, pihenni a Múzeumfalu területén
– tette hozzá a múzeumigazgató.
A Sóstói Múzeumfaluban már javában zajlanak a nyári programok. Nagy sikert aratott a Szent Iván éji rendezvény, melyen közel ezren vettek részt. Továbbá több héten keresztül nagy érdeklődések között zajlottak a nyári táborok is, valamint a turistáknak is készültek programokkal. A soron következő nagyrendezvény az augusztus 20-ai Új kenyér ünnepe lesz, majd újdonságként érkezik egy régészeti gasztrorendezvény is Tűz felett, föld alatt címmel augusztus 23-án, melyre szintén várják a kedvezményre jogosult látogatókat is.
Szerző: Csatári Jázmin