Harmadik alkalommal rendezik meg szeptember 11-én Nyíregyháza egyik legnagyobb őszi eseményét, a szakMAfestet, az önkormányzat, a kormányhivatal, a szakképzési centrum és a nagyvállalatok összefogásával. A Kossuth téren a helyi cégek és képzőhelyek testközelből mutatják be a jövőt ígérő szakmákat, az ipari park pedig most először nyitja meg kapuit a diákok előtt.
„Nem állásbörze, hanem fesztivál”
A programban tizenhárom cég és több önkormányzati társaság vesz részt, mintegy 700 fiatal pedig gyárlátogatáson ismerkedhet meg többek között a Hübner, a Michelin és a LEGO mindennapjaival. Tóth Csaba, a LEGO HR-igazgatója szerint a szakMAfest nem állásbörze, hanem fesztivál, amelyen a cégek közösen, kötetlen formában mutatják meg a fiataloknak a helyi lehetőségeket.
„Célunk, hogy mi mindannyian egységes arculattal, a saját önazonosságunkat megtartva, de mégis összefogva átfogó képet mutassunk arról, hogy Nyíregyházán milyen lehetőségeket tudunk kínálni a fiataloknak: miért éri meg bemenni egy gyárba, egy intézménybe. Szeretnénk, ha a fiatalok látnák, hogy a pályájukat itt is tudják tervezni és építeni, és jó döntés Nyíregyházán maradni”
– jegyezte meg Tóth Csaba, a LEGO Manufacturing Kft. HR-igazgatója.
A hangsúly az élményen van
A 2023-ban indult kezdeményezés mára igazi nagyrendezvénnyé nőtte ki magát. Gurbánné Papp Mária, a szakképzési centrum főigazgatója elmondta, 14 tematikus utca, standok és gyakorlati bemutatók várják az érdeklődőket. A program széles összefogással valósul meg. Munkáltatók és oktatási intézmények közösen dolgoznak azért, hogy a diákok interaktív bemutatókon keresztül találhassák meg a hozzájuk illő szakmát.
„Idén is lesznek tematikus utcák, ahogy az elmúlt két évben, de most még szélesebb összefogással készülünk. Szakképző iskolák, gimnáziumok, cégek, a kamara és az egyetem is együtt dolgoznak azon, hogy új, színesebb programokat és interaktív élményeket kínáljunk. A célunk, hogy a látogatók ne csak jól érezzék magukat, hanem legyen egy igazi aha-élményük: ráismerjenek arra, hogy ‘igen, ez az, ami tetszik, amiben el tudom képzelni magam’. Így könnyebben választanak majd maguknak szakmát”
– fűzte hozzá Gurbánné Papp Mária, a Nyíregyházi Szakképzési Centrum főigazgatója.
Új lehetőség a fiatalok megszólítására
Dr. Polgári András, a vármegyei kormányhivatal főigazgatója kiemelte, a szakMAfest új lehetőséget teremtett a fiatalok megszólítására. Idén újdonságként nemcsak Nyíregyházán, hanem Kisvárdán, Mátészalkán és Nyírbátorban is megrendezik, így a helyi gyárak és diákok közvetlenül bekapcsolódhatnak. A cél, hogy ne csak a hivatalokban várják a fiatalokat, hanem közelebb vigyék hozzájuk a lehetőségeket.
„Ma már nem elég az irodákban ülve várni, hogy a fiatalok bekopogtassanak hozzánk. Nekünk kell elmenni hozzájuk, az iskolákban megszólítani őket, és átadni azokat az üzeneteket, amelyek segítenek eligazodni az életben. Mindannyian emlékszünk, milyen nehéz volt pályát választani – és a mi időnkben még sokkal kevesebb lehetőség állt rendelkezésre. Most viszont meg tudjuk mutatni nekik a különböző utakat”
– nyilatkozta dr. Polgári András, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Kormányhivatal főigazgatója.
A fiatalok jövője közös ügy
Dr. Kovács Ferenc polgármester szerint a szakMAfest Nyíregyháza jövője szempontjából kiemelten fontos, mert közös ügy: a város, az iskolák és a cégek együtt mutatják meg a fiataloknak, milyen lehetőségek vannak helyben. A fesztivál célja, hogy élményeken keresztül ismertesse meg a diákokkal a tanulási és munkalehetőségeket, és erősítse Nyíregyháza szerepét, mint „a lehetőségek városát”.
„Bízom benne, hogy mindenki számára nagy élményt jelent majd a rendezvény. Újszerűen szeretnénk bemutatni mindazokat a lehetőségeket, amelyeket Nyíregyházán már megteremtettünk és folyamatosan építünk a jövő megalapozásáért. Azt szeretném, ha a résztvevők úgy mennének haza, hogy valóban érezzék: Nyíregyháza a lehetőségek városa”
– mondta dr. Kovács Ferenc polgármester.
Kapu Tibor és Cserényi Gyula a vendég
Az idei rendezvényt Facebook- és TikTok-videók is kísérik, díszvendégként pedig Kapu Tibor és Cserényi Gyula kutatóűrhajósok érkeznek. Részt vesznek a megnyitón, bejárják a helyszíneket, délután pedig egy pódiumbeszélgetésen válaszolnak a közönség előzetesen beküldött kérdéseire, amelyeket a sajtoszolgalat@nyiregyhaza.hu címre várnak kedd 18 óráig.
Szerző: Boros Rita