LEGO-gyár-átadás – 300 új munkahely a térség legnagyobb foglalkoztatójánál

LEGO-gyár-átadás – 300 új munkahely a térség legnagyobb foglalkoztatójánál

Átadták a LEGO 54 milliárd forintos beruházását, amelyet a magyar állam 4,3 milliárd forinttal támogatott.

A fejlesztéssel közel 30 ezer négyzetméter új beépített területtel gyarapodott a nyíregyházi egység, a bővítést követően a dolgozók létszáma eléri a 4300 főt, a gyártókapacitás pedig 30 százalékkal nőtt. A most elkészült beruházással a nyíregyházi lett a világ második legnagyobb LEGO-gyára – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter Nyíregyházán.

Egy mozdulattal indították el a LEGO új gyártósorának működését Nyíregyházán. Ezt követően a dolgozók rögtön elkezdték a munkát és néhány percen belül már egymás mögött érkeztek a szalagon a különböző játékokkal megtöltött dobozok. A dán cég a legutóbbi beruházásában többek között 17 új csomagolósort telepített és 2 csomagolócsarnokot épített a nyíregyházi üzeménél, a fejlesztéssel pedig 300 új munkahelyet is létrehoztak.

Ez a létesítmény 2014-ben még egy 120 ezer négyzetméteres egység volt, az elmúlt években azonban folyamatosan, lépésről lépésre bővültünk, ezáltal büszkén állhatunk ma itt, de már nem 120 ezer négyzetméteren, hanem már összesen 262 ezer négyzetméternyi területen”

– mondta Chresten Bruun, a Nyíregyházi LEGO gyár ügyvezető igazgatója.

Fenntarthatóság a nyíregyházi gyárban

A dán vállalatnak a nyíregyházi az egyetlen olyan üzeme Európában, ahol a termelés minden folyamata jelen van. Az új részleg átadásán a LEGO Csoport elnök-vezérigazgatója úgy fogalmazott, a nyíregyházi üzem ezzel globális szinten is meghatározó helyszíne a gyártásnak, valamint hangsúlyozta, a fenntarthatóság is fontos a cégcsoport számára.

Az egyik legfontosabb feladatunk, hogy pozitív példát mutassunk a jövő generációjának, ezért a gyárainkban nagy hangsúlyt kap a fenntarthatóság. Olyan rendszereket telepítünk itt, Nyíregyházán, amelyekkel geotermikus energiát használnak majd a gyár fűtésére és működtetésére”

– mondta Niels B. Christiansen, a LEGO Csoport elnök-vezérigazgatója.

54 milliárd forintos beruházás

A most átadott beruházással a nyíregyházi lett a világ második legnagyobb LEGO-gyára – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter a dán vállalat fejlesztésének átadóján. Szijjártó Péter azt mondta: a beruházás 54 milliárd forintból valósult meg, melyhez a kormány 4,3 milliárd forintnyi támogatást biztosított. Hozzátette: a gyár a raktár és csomagolási kapacitás növelésével 30 százalékkal több terméket tud előállítani.

A vállalat döntött tavaly egy rekordot, ami azt mutatja, hogy jól és versenyképesen működik itt, Nyíregyházán, hiszen korábban soha nem volt az árbevétel 100 milliárd forint fölött. Ez a tavalyi esztendőben sikerült, és ugyanígy korábban nem volt 4000 fölött a munkavállalói létszám, most már van, jövőre pedig elérik az 5000 alkalmazottat és ezáltal egy újabb kategóriában döntenek rekordot”

– hangsúlyozta a miniszter.

A gyárbővítésnek köszönhetően ezentúl akár naponta 200–240 ezer doboz LEGO is elkészülhet a nyíregyházi üzemben.

Fejlődik a LEGO és Nyíregyháza is

Dr. Szabó Tünde, Nyíregyháza országgyűlési képviselője úgy fogalmazott, a most átadott beruházás egyszerre jelent gazdasági erőt, fejlődést és új lehetőségeket az egész régióban, a LEGO bővítése aktív részese annak a dinamikus fejlődéssorozatnak, amelyet Nyíregyháza az elmúlt esztendőkben ért el, azzal, hogy egy jól működő, élénk gazdasági környezetet tudott teremteni. A fejlesztés nemcsak Nyíregyháza, hanem a térség számára is nagyon fontos, a LEGO a duális képzésben is fontos partner a megyében, így a képzett munkaerő is elérhető a cég számára – erről dr. Vinnai Győző országgyűlési képviselő beszélt. A dán vállalat kulcsfontosságú munkáltató, az újabb beruházás azt jelzi, hogy jól érzi magát Nyíregyházán a LEGO – mondta a város gazdaságfejlesztéséért felelős alpolgármestere.

Ha visszaemlékszünk a 2010-es időszakra, amikor dr. Kovács Ferenc polgármester úr megkezdte az első ciklusát, akkor egy nagyon nehéz szituációval találkozott: a LEGO bővülni szeretett volna, a Déli Ipari Park területe viszont betelt, nem volt már hely. Akkor egy nagyon intenzív és szoros együttműködés eredményeként költözött ide a LEGO a Tiszavasvári útra. Mi minden történt azóta? A Tiszavasvári út és az M3-as csatlakozása létrejött a nyugati elkerülővel, sőt további is épült, most már Nyírszőlősig elérhető, és már az északi elkerülő tervezése is folyamatban van. Úgy gondolom, látszik az, hogy egy szoros együttműködés eredményeként a legnagyobb foglalkoztatóvá nőtte ki magát itt, a régióban és a városban a LEGO, több ezer családnak ad munkahelyet, nagyon komoly árbevételt ér el és nagyon komoly lehetőségeket biztosít a különböző nyíregyházi vállalkozásnak mint beszállítóknak

– nyilatkozta dr. Podlovics Roland.

Az alpolgármester hozzátette, a LEGO példája is mutatja, hogy milyen fontos az ipari területek bővítése, ahol a dán vállalat eredetileg szeretett volna 2010-ben bővülni, ott további 640 hektárnyi területtel bővül a már meglévő, de betelt ipari park, ezzel pedig további beruházók számára nyújt lehetőséget Nyíregyháza.

Szerző: Nagy Boglárka

#kapcsolódó

Nyíregyházi Folkfélhét - Nagy sikert aratott a  fesztiválnyitó gálaműsor

Nyíregyházi Folkfélhét - Nagy sikert...

2021. után másodjára rendezik meg a Nyíregyházi Folkfélhetet

Stroke Prevenciós Délelőttöt rendez a Rotary az ország több pontján, Nyíregyházán is

Stroke Prevenciós Délelőttöt rendez...

A Szent-Györgyi Albert Rotary Club kezdeményezésére Országos Stroke Prevenciós...