Amiről az utcák mesélnek... Amikor még az Evangélikus Nagytemplom tornyából figyelték a várost

„A füst és füst közt nagy különbség lehet. Eme tűzesetnél a füst félóráig volt látható és a harangokat még sem verték félre; holott, ha idejében jelzik a vészt, félannyi lett volna a kár”.

1888-ban volt olyan hét, hogy háromszor is tűz ütött ki, ami miatt már szándékos gyújtogatásról beszéltek. 1892-ben a szándékosság be is igazolódott, hiszen egy Holló utcai ház vesztét „egy parázsban álló, szöszbe csavart tengeri csutka” okozta, amelyet egy ismeretlen tettes dobott a ház tetejére.

1908. február 19-én a vármegyeháza középső épületének tetőzetéből csaptak elő a lángnyelvek. A tűz teljes elfojtása csak harmadnapra sikerült, a díszterem teljesen leégett. Némi iróniával jegyezte meg a Nyírvidék tudósítója, hogy Párizsban, Londonban vagy New Yorkban már lapok különkiadásai jelentek volna meg a tűzesetről, mikor a tűzőrök félreverték a harangot. Ezért is fogadták örömmel 1914 júliusában, hogy az Osztrák–Magyar Monarchiában elsőként Nyíregyházán adták át az elektromos tűzjelző berendezést. Ennek egyik előnye, hogy „abban a pillanatban, amidőn az őrség a veszélyről értesül, a város mind a négy kerületében – egyetlen villa­nyosgomb nyomására – 30 házban harminc tűzoltónak jelzi a készülék éles berregéssel, hogy hová kell sietnie”. A gyakorlatban azonban ez sem mindig működött tökéletesen. 1921-ben éppen a telefon lassú kapcsolása miatt érkezett a tűzoltóság késve a Kert utcába, ahol Debróvszky Pálné nádfedeles háza gyulladt ki.

Egy 1921-ben kelt beszámolóból tudjuk, hogy 12 tűzoltó teljesít állandó szolgálatot, akik 8–10 perc alatt érkeznek a tűz helyszínére, míg az Evangélikus Nagytemplom tornyában két tűzoltó figyel, akik a tüzet telefonjukon jelentik a központnak és a harang félreverésével hívják fel az önkéntes tűzoltók figyelmét, hogy hová siessenek társaik segítségére.