Az orosz nyelv bűvöletében

Az orosz nyelv bűvöletében

A Nyíregyházi Kölcsey Ferenc Gimnázium 11. c osztályos tanulója, Kosztan Krisztina Szolanzs részt vehet a Lakitelek Népfőiskolán egy orosz nyelvű drámatáborban, ahol orosz rendezőkkel gyakorolhatnak szituációs játékokat és helyzetgyakorlatokat.

A keleti nyitás és a megélénkülő orosz-magyar kulturális és gazdasági kapcsolatok szellemében iskolánkban is lelkesen folyik az orosz nyelv oktatása.

Az orosz nyelv és kultúra bűvöletében


2017. december 1-jén és 2-án a Debreceni Egyetem és a Tolsztoj Társaság által megrendezett orosz nyelvi versenyen vettem részt. 

A verseny során új ismereteket szereztem az orosz nyelvvel és kultúrával kapcsolatban. Részt vettem egy moszkvai hallgató által tartott fonetikai órán is, ahol rengeteg új dolgot tanultam.


A verseny első napján különböző logikai feladatokat állítottak össze az egyetemi tanárok, illetve egy kisfilm megtekintése után egy tesztet is kitöltöttünk.


A második nap a szóbeli forduló előtt játékos feladatokkal és csapatversenyen mérhettük össze tudásunkat. A szóbeli fordulón magunktól kellett elmesélni egy történetet, amely saját fantáziánkra volt bízva. A mondatkezdést kihúztuk és egy kerek történetet meséltünk el. Az első három helyezett, amelyben jó magam is benne vagyok, egy orosz nyelvű drámatáborban vehet részt, amelyet a Debreceni Egyetem szervez augusztus végén.


Gimnáziumi tanulmányaim előtt ismerkedtem meg az orosz nyelv szépségével és az orosz kultúrával. Sokat köszönhetek a szüleimnek, akik nélkül biztosan nem tartanék itt a nyelv tanulásában. Köszönettel tartozom  Ben Slimenené Czipa Boglárka Piroska tanárnőnek, aki végig támogatott a versenyben és segített a felkészülésben.


A jövőben az egyetemi tanulmányaimat külkereskedelmi szakon szeretném folytatni, és nagy vágyam, hogy a magyar-orosz gazdasági kapcsolatokkal foglalkozzam.

 


Kosztan Krisztina Szolanzs

a Nyíregyházi Kölcsey Ferenc Gimnázium 11.c osztályos tanulója

#kapcsolódó

Kohut Árpád képei a Sóstón szurkolókról

Kohut Árpád képei a Sóstón szurkolókról

Sóstón is óriási tömeg várta a magyar-portugál mérkőzés végeredményét. Kohut...