Kupagyőzelem után - A Fatum Nyíregyháza kilencedik alkalommal hódította el a serleget

2021.03.16.
Kupagyőzelem után - A Fatum Nyíregyháza kilencedik alkalommal hódította el a serleget

Megnyerte a Magyar Kupát a Fatum Nyíregyháza. A röplabda együttes kilencedik alkalommal hódította el a serleget. A csapat a fináléban a Békéscsabát győzte le 3-0-ra. 

Izgalmas mérkőzéseket hozott a női röplabda Magyar Kupa négyes fináléja. Az elődöntőben a mieink az Újpesttel találkoztak, és meglepetésre a lilák 2-0-ra vezettek. Németh Szabolcs, a Fatum Nyíregyháza vezetőedzője ekkor az egyik időkérésénél a szokásosnál keményebb hangnemben igyekezett felrázni a játékosokat, ami használt, és végül megnyerte a mérkőzést a csapat. 

Ennek így kellett valamiért lennie. Nem volt előre megtervezett a hangnemváltás, de úgy tűnik használt, mert a lányok összekapták magukat, és sikerült megfordítani a mérkőzést - mesélte Németh Szabolcs vezetőedző.  

A döntőben a Békéscsaba volt az ellenfél, és a Fatum végig remek játékot nyújtva, 3-0-ra győzött, így kilencedik alkalommal is elhódította a Magyar Kupát. Lacombe-Takács Zsófia is remek teljesítményt nyújtott. 

Nagyon boldogok voltunk a döntő után, és igazi csapatmunka eredménye volt a siker. Ezért dolgoztunk egész évben, és a Békéscsaba elleni találkozó második játszmájában már éreztem, hogy meglesz az arany - mondta Lacombe-Takács Zsófia játékos. 

Az együttes tagjainak Dr. Kovács Ferenc, a szövetség elnöke adta át az aranyérmeket. Nyíregyháza polgármestereként ez külön öröm volt számára. 

Csak az ünnepléskor cseréltem le a maszkomat a szövetségiről a nyíregyházira. Büszke vagyok a lányokra, és arra is, hogy ilyen körülmények között, egy ilyen színvonalas döntőt rendezhettünk - mondta Dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere. 

A csapat a napokban egy kampányt indított, mely a természetes szépségre igyekszik felhívni a figyelmet. A Kossuth téren láthatók a lányokról készült fotók. A friss kupagyőztes együttes tagjai személyesen is ott voltak a megnyitón. 

Ez a társadalmi szerepvállalás része, és nagy örömmel támogattuk a csapat kezdeményezését. A cél az, hogy felhívjuk a figyelmet az egészséges életmódra, a sport fontosságára. A játékosok pedig ilyen módon még közelebb kerülhetnek a szurkolókhoz – tette hozzá Dr. Mohácsi Máté ügyvezető. 

A Fatum Nyíregyháza mostantól a bajnokságra koncentrál. Vasárnap a Vasas ellen kezdődik az elődöntős párharc.

Szerző: Dankó László