OKTÓBER HATODIKÁRÓL KÉRDEZTÜK A NYÍREGYHÁZI DIÁKOKAT

2016.10.06.
Az 1848-49-es szabadságharcban játszott szerepükért végezték ki azokat a magyar honvédtiszteket Aradon, akiket ma aradi vértanúknak, az aradi tizenhármaknak nevezünk. A történelemórákon túl az oktatási intézmények gyakran tartanak megemlékezéseket október 6-án – lássuk, a nyíregyházi tanulók hogyan tisztelegnek emlékük előtt.

– Ami egy nép múltjához kötődik, akár emlék, akár ünnepnap az mind nagyon fontos – mondta Mácsai Gergő (17), a nyíregyházi Krúdy Gyula Gimnázium tanulója. – Tiszteletben kell tartanunk ezt a napot, és talán nagyobb jelentőséget tulajdonítani neki. A korosztályomból sokan nem érzik át a jelentőségét, és noha az iskolában is megemlékezünk róla, úgy gondolom, tehetnénk ezt még aktívabban, más oldalról megközelítve is, hogy a történelem iránt kevésbé érdeklődők is megláthassák a valódi lényegét – osztotta meg velünk véleményét Gergő.

 

RÁDIÓMŰSOR, SZÍNDARAB, VERSEK ÉS RENDKÍVÜLI TÖRIÓRÁK

 

A Széchenyi István Közgazdasági, Informatikai Szakközépiskola és Kollégium diákja, Mikó Botond (18) idén kiemelt figyelmet fordít az aradi vértanúk emlékezetére. – A Széchenyiben mindig van egy kijelölt osztály, amely ilyen alkalmakról előadást tart, és 2016-ban pont az én osztályom kapta ezt a feladatot. Előadással készülünk az iskola aulájában, és gyertyákat is gyújtunk, hogy még inkább felhívjuk diáktársaink figyelmét az esemény fontosságára. Ezen kívül az iskolarádiónk is sokat segít, ilyenkor az együttérzésünk kifejezéséhez illő műsort és zenéket hallgathatunk a húsz perces szünetben – árulta el. A Nyíregyházi SzC Wesselényi Miklós Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma is kiemelt figyelmet szentel ennek az alkalomnak. – Iskolánkban gyertyagyújtással emlékezünk meg az aradi vértanúkról, és rajzot is készítünk ilyenkor – mondta Dobrai Alexandra (16), az oktatási intézmény diákönkormányzati elnöke, Stekler Gergő (17) pedig hozzátette – a töri szakos tanáraink rendkívüli történelemórákat is szoktak tartani október 6-án, hogy felidézzék bennünk az akkori kor hangulatát.

 

Farkas Fanni

Fotó: Internet