Emlékeim egy különleges versenyről

2015 januárjában „Játsszunk ismét operát” címmel, negyedik alkalommal hirdetett műveltségi vetélkedőt a Magyar Zeneiskolák és Művészeti Iskolák Szövetsége, a Magyar Zeneszerzők Egyesülete, a Nemzeti Kulturális Alap és a Magyar Állami Operaház támogatásával. A döntőben első helyen végzett hat fős nyíregyházi csapat három tagja iskolánk tanulója: Makay Klára, Torda Sztella és Vinnai Mirtill. A Vikár Sándor Zeneiskola színeiben induló szextett felkészítő tanára Hudivók Marianna tanárnő volt.

Az előzetes sikerekhez mérten, hamar leadtuk a jelentkezésünket a megmérettetésre, hiszen előtte második korcsoportban emlékversenyt nyertünk. Bár tudtuk, hogy nem az egyszerűbb „játékok” egyike, ennek ellenére könnyen belevágtunk. Hatalmas előnyt jelentett számunkra, hogy mindannyian ugyanolyan lelkesedéssel és szorgalommal rendelkezünk. A magas szintű felkészülést igénylő verseny számunkra nem jelentett akadályt, mi ezt egy közös játékként fogtuk fel. Ez a bizonyos összetartás már az első fordulóban megmutatkozott, hiszen legmagasabb pontszámmal, első helyen jutottunk be a középdöntőbe. A következő, második fordulóra egy egész nyarunk volt felkészülni és ez idő alatt is folyamatos kapcsolatban álltunk egymással. A tanulandó anyag az operatörténet négy évszázadát ölelte fel, ami rengeteg életrajzot, cselekményt, háttér információt és hanganyagot tartalmazott. Olyanra is volt példa, hogy egy adott könyv az ország másik végéről jutott el hozzánk. Az utolsó két forduló között alig volt egy hónapunk felkészülni, még a döntő napján, a vonaton is készültünk. De megérte.

Éppen egyszerre érkeztünk meg a zsűri egyik tagjával, Bátori Éva operaénekesnővel, aki felkísért minket a művészbejárón keresztül a verseny helyszínére, a budapesti Erkel színház emeleti nagybüféjébe. A zsűri további tagjai voltak: Medveczky Ádám Kossuth-díjas karnagy, Kiss B. Attila tenorista és Gémes Katalin, a Szent István Szakiskola ének tanszékének vezetője. Hatalmas élményt nyújtott számunkra, hogy ilyen nagynevű emberek előtt adhattuk számon tudásunkat. De a legfantasztikusabb az volt, hogy a zenei idézeteket nem felvételről, hanem élőben hallhattuk kitűnő művészektől. Csak néhány lépésnyire álltak tőlünk, így még emlékezetesebb, hiszen ezeket személyesen nekünk énekelték. A végső döntőben az induló 82 csapatból négy mérhette össze tudását: rajtunk kívül egy kecskeméti, egy győri és egy budapesti. Az eddigi regionális fordulókon nem tapasztalt „teljesítménnyel” haladt előre a verseny: a csapatok fej-fej mellett, szorosan. Az egyik nagyszabású feladat az előadás tartás volt, ahol egy konkrét mű keletkezéstörténetéről, ősbemutatójáról és a repertoárokon elfoglalt helyéről kellett beszámolót tartani. Szerintünk itt kerülhettünk a többi csapat elé. A zsűri elnöke Medveczky Ádám sorsolta ki, hogy kinek, melyik operáról kell beszámolót tartani. Mikor megtudtuk, hogy Bartók Bélának A kékszakállú herceg vára c. operája lett a miénk, örömünkben a székről is felugrottunk. Ez a pillanat nemcsak bennünk hagyott maradandó nyomot, hanem a zsűritagokban is. Egy későbbi interjúban Bátori Éva boldogan mesélt erről a momentumról.

 A verseny végeztével, az eredményekre várva nem gondoltuk volna, hogy mi lehetünk az abszolút győztesek. Ám érdekes módon az eredményhirdetésnél nem az utolsó, hanem az első díjjal kezdtek. Így szerencsére nem kellett annyit izgulnunk. Nem hittük, hogy ezt a tartalmas, örömökkel és emlékekkel teli egy évet ekkora siker koronáz meg. És lám, lám… Országos elsők vagyunk az operákból. A zsűri szavait idézve: „Még a zenetörténészek is megirigyelhetnék a tudásotokat”. A történések lezárásaként egy rádióriportot készítettek velünk, illetve az elmúlt héten két műsorba is meghívtak minket a tv-be.

 A díjakat illetően van belőlük egy néhány. Három operaelőadás, Mozart Figaro házassága, Erkel Hunyadi László, Saint-Saens Sámson és Delila, illetve az előadásokat követően találkozás a művészekkel. Operaház bejárás a „zsinórpadlástól a süllyesztőkig”, egy Verdi emlékplakett és a Barangolás az operák világában című négy kötetből álló könyvsorozat.

Utolsóként búcsúztunk el a helyszíntől, így egy kicsit belestünk a kulisszák mögé. A színpad, az utolsó előadások, a kormányzó kőszobra a Don Giovanniból, akivel ott játszottunk, hogy hogyan bólintja fejét a meghívásra. Hazafelé indulva, egy süti mellett elevenítettük fel kedves emlékeinket.

Örülök, hogy egy ilyen jól „összekovácsolódott” csapat tagja lehettem, akikkel együtt készülhetünk egy újabb megmérettetésre. Ez a különleges műfaj sokaktól távol áll, de ki tudja, lehet, pont mi leszünk azok, akik közelebb hozzuk és megismertetjük ezt a misztikus világot diáktársainkkal.

Vinnai Mirtill 10. B