Magyar Ápolók Napja a Zayban

Magyar Ápolók Napja a Zayban

Az Országgyűlés a Magyar Ápolási Egyesület kezdeményezésére 2014-ben nyilvánította február 19-ét, Kossuth Zsuzsanna születésnapját a Magyar Ápolók Napjává. Az idei alkalom különlegessége, hogy születésnapjának 200. évfordulója egyben Kossuth Zsuzsanna emlékéve is. Kossuth Zsuzsanna az ápolók példaképe, a hivatás, az empátia, a magas szakmai színvonal megalapítója.

Iskolánkban is megrendezésre került e jeles alkalommal a Magyar Ápolók Napja. Színes programokkal készültünk, mint szervező osztály. Az első szünetben az ünnepélyes megnyitón mindenki megismerkedhetett Kossuth Zsuzsanna életével.

A második szünetben Fabókné Juhász Katalin volt a vendégünk, aki "Ápolni vagy ápoltnak lenni? " címmel tartott előadást.  Katalin elmesélte balesetének történetét, majd az azt követő kórházi felépülését.  Így ápolónőként meg tudta tapasztalni, hogy milyen érzés a másik oldalon lenni. Egy évig tartott a felépülése, de ő erős maradt és soha nem adta fel. Elmondta milyen nagy fájdalmai voltak és mekkora lelki megterhelésen ment keresztül. A családja, a barátai, sőt még idegen emberek is igyekeztek lelki támaszt nyújtani számára. Katalin nagyon hálás az orvosnak, ápolóknak és a mentősöknek, akik megmentették az életét.

Azt is megtapasztalta, hogy a sok jó ápoló mellett milyen érzés az, amikor lelketlen az ápolószemélyzet. Sok olyan mondat elhangzott, ami nekünk, jövendőbeli ápolóknak rendkívül megfontolandó.

Előadásának végén azt kérte tőlünk: mindig úgy bánjunk az emberekkel, ahogy szeretnénk, hogy velünk bánjanak, mert nem tudhatjuk, hogy mit hoz a jövő. Lehet, ma még mi ápolunk, de holnap már bennünket ápolnak.

Hálásan köszönjük, amiért ilyen nyíltan és közvetlenül megosztotta velünk élete történetét. A nagyon komoly eladást később a szünetekben játékos vetélkedővel oldottuk.

Az osztályok között első helyen a 14. A osztály, a második helyen a 14. C osztály végzett. Meglepetésként a harmadik helyet egy informatikai szakmacsoportos osztály, a 10. A osztály szerezte meg. Ezúton is gratulálunk az osztályoknak eredményeikhez.

Köszönjük Papp Miklósné és Vitál Andrásné tanárnőknek a szervezésben nyújtott segítséget!

 

 

Boda Enikő és Magyar Regina 1/13. B osztály (Gyakorló csecsemő- és gyermekápoló)

#kapcsolódó

Krúdys erőemelő a világ élén!

Krúdys erőemelő a világ élén!

Gratulálunk Vikinek! Részletekért kattints ide!

Készíts otthon, fagyi gép nélkül fagyit!

Készíts otthon, fagyi gép nélkül fagyit!

Itt az eperszezon és mikor az idő felmelegszik, szívesen eszünk meg egy fagylaltot...