Útlevél a jövőbe

Útlevél a jövőbe

A Nyíregyházi SZC Széchenyi István Közgazdasági, Informatikai Szakgimnáziuma és Kollégiuma tanárai és diákjai egyhetes görögországi diákcserén vehettek részt április utolsó hetében.

2016. októberében Nyíregyházára látogattak olasz, lengyel és görög diákok egy Erasmus + pályázat keretében. A projekt neve: "Útlevél a jövőbe." Célja, hogy a fiatalokat szembesítse más országok kultúrájával, oktatási rendszerével, gazdaságával, a fiatalok helyzetével a munkaerő piacon és a diákok mindennapi életével.

Áprilisban a programban részt vevő országok diákjai, köztük a Széchenyisek utazhattak Görögországba, ahol egy felejthetetlen hetet töltöttek el. A SZIKSZI-ből öt tanár és négy diák indult útnak Rodosz szigetére. A program során megismerkedhettek az ottani iskolával és diákokkal, akik a hét folyamán nyelvet és még tradicionális táncokat is tanítottak nekik. Ellátogattak többek között Lindos városába, a Kalithea-i öbölbe és  Symi szigeére. De ha szórakozásról volt szó, még a 9D-s mozitól sem riadtak vissza!

A jövő tanévben a programban résztvevő többi diák is elutazhat végre Lengyelországba és Olaszországba. Ezeket a lehetőségeket minden fiatalnak megéri kihasználni, hiszen a tapasztalatok alapján egy életre szóló élményről van szó!

Stekler Bendegúz

11. B

#kapcsolódó

„SOSE ADD FEL AZ ÁLMAIDAT” – INTERJÚ A LIFESTYLE FORMÁCIÓVAL

„SOSE ADD FEL AZ ÁLMAIDAT” – INTERJÚ...

Adott két fiatal, tehetséges és ambiciózus nyíregyházi srác, egy hét éve megalapított...

A Nyíregyházi Kölcsey Ferenc Gimnáziumban Váci Mihály szellemi örökségét is őrzik

A Nyíregyházi Kölcsey Ferenc Gimnáziumban...

A belváros egyik patinás, műemlék jellegű épületében működik immár 61. éve...