Népszerű a diákmunka

Népszerű a diákmunka

A szünidő beköszöntével egyre több fiatal vállalna diákmunkát. A tanulókat a megyében elsősorban a feldolgozóiparban, különböző gyárakban és nagyáruházakban várják nyári pénzkereseti lehetőséggel.

A szünidő beköszöntével szinte megrohamozták a tanulók a Fürge Diák Iskolaszövetkezet irodáját. Sok diák szeretné aktívan, munkával tölteni a nyarát, pénzt keresni a vakáció alatt. Percenként tér be valaki álláslehetőség iránt érdeklődni vagy regisztrálni. Sokan pedig már akár munkaszerződéssel a kezükben távozhatnak. A diákok sok lehetőség közül választhatnak. Könyves Viktor, a Fürge Diák Iskolaszövetkezet észak-magyarországi régióvezetője kiemelte, elsősorban fizikai és betanított munka területén tudnak elhelyezkedni a fiatalok. Mint mondta, július közeledtével indulnak a mezőgazdasági feldolgozóüzemek, ahol vagy hűtőházakban vagy konzervgyárakban dolgozhatnak. De emellett a játékgyárakban, nagyáruházakban árufeltöltés és pénztárosi munkák is vannak, azokra is tudnak jelentkezni a diákok.




A fiatalok 15 éves kortól vállalhatnak nyári diákmunkát. 18 éves kor alatt a szülő vagy a törvényes képviselő hozzájárulása is szükséges. A munkavállalás alapvető feltétele az is, hogy a jelentkező hallgatói jogviszonnyal rendelkezzen, és azt igazolni is tudja. A munkavállaló diákokat garantált bérminimum illeti meg, ez 2017-ben bruttó 733 forint óránként. A fiatalok munkavállalása iskolaszövetkezeteken keresztül ajánlott, ők ugyanis a diákok érdekképviseletét is biztosítják, és segítenek abban, hogy mindenképpen törvényesen, munkaszerződéssel történjen az elhelyezkedés.



Zadubenszki Norbert


#kapcsolódó

Mintegy tízezer gyerek felmentését kérték az iskolakezdés alól

Mintegy tízezer gyerek felmentését...

Mintegy tízezer gyerek felmentését kérték az iskolakezdés alól

Óriási volt az érdeklődés

Óriási volt az érdeklődés

Egy nap alatt elfogytak a jegyek a "Cantemus Karácsony" elnevezésű koncertre.