Mióta az eszemet tudom, érdekelnek a tudományok, a gyógyítás, különösen az ápolás és a hozzá kapcsolódó széles ismert. Így a pályaválasztásnál kétségem sem volt afelől, hogy az ápolást, mint tudományt és mint hivatást válasszam a magam útjának is.
Első perctől kezdve tudtam, nem lesz egyszerű feladat. Egy kihívásokkal teli pályát választottam, ami egy életre el fog kísérni. Mert ezt enélkül nem lehet. Ez nem csak egy szakma, nem csak egy papír a fiókban, ezt hivatástudat és szenvedély nélkül nem lehet igazán jól csinálni. Ehhez azonban olyan értékeket közvetítő iskolát kellett választani, ami megalapozza mindazt az elhivatottságot, mindazt a kritikus gondolkodás képességét, ami a folyamatos fejlődés és az újabb és újabb kérdések feltevését tesz lehetővé. Talán ezt a szemléletet a legnehezebb átadni, megtanítani mindazon képességet, ami a folyamatos fejlődés akarását segíti elő.
Ehhez olyan oktatókra van szükség, aki példaként szolgál nekünk. Akitől nemcsak a szakmai folyamatokat és fortélyokat kapjuk meg, hanem azt, hogyan maradjunk emberek ezen a nehéz pályán. Így két lehetőség maradt pályaválasztásom kezdetén. Vagy tömegképzést választok, ahol elveszek a rengetegben, vagy olyan iskolát keresek, ahol észreveszik az egyéniséget. Ahol figyelnek rám, ahol a szakértelem és a tudás mellett törődést is kapok. Így esett a választás a Debreceni Egyetem Egészségügyi Karára. Barátságos, magával ragadó sajátos hangulata van a Karnak. Figyelemmel kísérik a hallgatót a kezdetektől a végzésig, sőt, még azon túl is. Nem hagynak elveszni. Elismernek és megdicsérnek. Motiválnak, ösztönöznek, kitartó és jó szakembernek nevelnek. Figyelnek rád. A tehetséget felkarolják és támogatják mindazon törekvéseiben, ami hozzájárul ahhoz, hogy emberként olyan szakember legyél egy nehéz hivatás jövőjében, ahol megtanulod értékelni önmagad, mindezt úgy, hogy a szakma egyik jeles képviselője lehess majd egyszer.
Itt nem csak „egy” hallgató vagyok a sok közül, hanem az, akitől megkérdezik, „Hogy vagyok?”. Hogy a folyós nem tudsz elmenni úgy, hogy az oktató ne kérdezze meg, „Minden rendben van? Mi újság?” Távol a családtól pótcsaládom lett és tudom, ott vagyok, ahol lennem kell. Figyelem, szakértelem, lelkesedés, törődés és támogatás az, amit én itt kapok és akkor kaptam. És minden percét élvezem. Ha új éltet kezdhetnék és újra ez lenne a sorosom, akkor sem választanék más intézményt. Mélyen beleivódott a lelkembe minden perce az itt eltöltött időnek, amelyek életem hátralevő részéig meghatározó pont lesz. Támaszom volt a nehéz időkben, lelkes társam volt a siker útján, egyengette a karrierem és tudom, mélyen hiszem, hogy nem lennék ma ott, ahol vagyok.
Emlékszem, utolsó éves voltam, vizsgaidőszak volt, két nehéz vizsgám volt még hátra. Egyszer csak megcsörrent a telefonom. Felkérést kaptam egy kéthetes nemzetközi orvosi misszióban való részvételre, a földrengés sújtotta Haitin. Tele félelmeimmel, aggodalmaimmal, remegő kézzel hívtam fel docensemet, hogy tanácsot kérjek. Annyit mondott, hogy „Menjen, ne törődjön semmivel! Mindent elintézek, de magára most ott van nagy szükség! De egyben érjen haza!” Sokat jelentett ez nekem. Ekkor értettem meg igazán, mit is kaptam én az évek alatt. Akkor ért be igazán a gyümölcse. Mert tudtam, jó kezekbe voltam mindvégig a karon.
Sebő Gábor
Ha karriert szeretnél, megtalálhatod: egyre több lehetőség nyílik rá. Ám ennél sokkal többet találhatsz! Nagyszerű embereket ismerhetsz meg és sokat tanulhatsz. Ápolónak lenni azonban sokkal több, mint egy egyszerű foglalkozással bírni. Ez egy igazi hivatás, mely nagy szívet, odaadást és együttműködést igényel. Ha ez megvan benned, akkor gyere és sokkal többet kapsz bármely fizetségnél! A leggyönyörűbb dolog a világon!
Nagy szeretettel és tisztelettel: Tőzsér Laura (III. éves ápoló hallgató)
