Figyelem! Így kaphattok több százezer forintos kölcsönt a nyelvtanuláshoz

Figyelem! Így kaphattok több százezer forintos kölcsönt a nyelvtanuláshoz

Itt vannak a részletek.

Október elseje óta igényelhetik a Diákhitel Központtól a nyelvi diákhitelt az egyetemi, főiskolai hallgatók, illetve azok, akik a nyelvvizsga hiánya miatt nem kapták még meg a diplomájukat.

A nyelvi diákhitelt aktív vagy passzív hallgatói jogviszonnyal rendelkező hallgatók, illetve olyanok vehetik fel, akik a tanulmányaikat már befejezték, de nyelvvizsga hiányában még nem kapták meg a diplomájukat.

A kölcsön nyelvtanulásra és nyelvvizsgára is fordítható. Egyösszegű hitel vehető fel, ennek legkisebb összege 100 ezer forint, ezen felül 50 ezer forintonként emelkedve legfeljebb 500 ezer forintot lehet igényelni.

A nyelvi diákhitelt maximum öt év alatt kell visszafizetni havi egyenlő részletekben, a törlesztést egy év elteltével kell megkezdeni. A sikeres nyelvvizsga letételét követően - a legtöbb idegennyelv esetében - a hitel kamata 0 százalék lesz. Addig a kamat mértéke megegyezik a Diákhitel1 kamatával, ami jelenleg 1,99 százalék.

eduline.hu

#kapcsolódó

 Ünnepeltek az Eötvös végzősei

Ünnepeltek az Eötvös végzősei

Szalagavató ünnepségre került sor az Eötvös József Gyakorló Általános Iskola...

Döntőbe jutott az "aranyos" lány

Döntőbe jutott az "aranyos" lány

Szépen szerepelt Fehér Anna az angol nyelvű szónokverseny budapesti elődöntőjében