Marga Minco: Keserű fű

Méretre igencsak kicsike ez a könyv, s a történet is rövid, mindössze 140 oldalnyi, úgyhogy hamar el lehet olvasni. És érdemes is! A regény különlegessége, hogy igaz történeten alapul, ebben a könyvben az írónő a saját családja történetét meséli el. Ezt jelzi a könyv első lapján a bejegyzés: „Szüleim, valamint Dave, Lotte, Bettie és Hans emlékének. M.M.” A könyv első fejezete fölött pedig egy idézet olvasható „Agyamban zsidókkal telt vonat vágtat, s a múltról, mint egy váltó állok át…” (Bert Voeten).

Marga Minco ortodox zsidó családban született, holland írónő, szüleit, bátyját és nővérét deportálták, a családból ő maga maradt az egyedüli túlélő. A Keserű fű egy zsidó család rövid története, egy lány szemszögéből. Ez a könyv Hollandiában kötelező olvasmány.

A történet az írónő személyes tapasztalata. Minco gyermekkorában nem értette, hogy mint zsidó család gyermeke, miért különbözne ő a katolikus gyerekektől, ezt fogalmazta meg a regényben. A történetben a család gyermek tagjai érzik – mert éreztetik velük − a különbséget maguk, és az iskolában tanuló más gyerekek között, és számukra nemcsak érthetetlen, hanem fájó is a megkülönböztetés. A regény egy jelenetében például megjelenik a főszereplő lány egy osztálytársa, aki soha nem megy be abba a házba, ahol a barátnője lakik, mert azt a szülei megtiltották, és így a gyermek a zsidó családoknál valami különös világot feltételez. Nagyon tetszett ez a részlet, mert zsidó gyermek szemszögéből már több irodalmi műben megismerhettem gondolatokat, de olyat, hogy egy katolikus gyermek hogyan éli azt meg, amikor a felnőttek azt mondják neki, hogy egy zsidó család „más”, még nem olvastam. Az pedig igazán különleges, hogy erre a zsidó kislány hogyan reagál.

„Volt egy barátnőm, aki mindennap eljött értem, hogy együtt menjünk az iskolába. Nellie-nek hívták, keseszőke haja volt. Mindig megállt az ajtóban. Beljebb sohasem jött. Ha nyitva volt az ajtó, kíváncsian kandikált be az előszobába.

− Milyen nálatok? – kérdezte egyszer.

− Gyere, nézd meg − hívtam. De ő nem mert bejönni, mert az anyja megtiltotta, hogy zsidókhoz járjon. Akkor még ilyesmin csak nevetni tudtam. Tizenegy éves voltam. Mondtam is neki, hogy apa minden gyereket felfal, és anya először levest csinál belőlük. Ettől kezdve, nagy titokban, az anyja tudta nélkül bejárt hozzánk.”

A történetben az, amit a zsidó gyermekek kénytelenek elviselni, csak előkészíti a megalázott felnőttkort, amikor sárga csillagot kell viselniük, és elvesztik szabadságukat. Érdekes olvasni, hogy a történetbeli holland család még ekkor is nehezen hiszi el, hogy velük bármi rossz történhet. Egy nap aztán mégis kopogtatnak… A család tagjai, miután elszigetelődtek a társadalomtól, egymástól is kénytelenek elválni. Az írónő szüleit saját házukból deportálták, neki viszont a hátsó ajtón át sikerült elszöknie. Kiszőkíttette a haját és új személyazonossági igazolványt szerzett. Hogy mindezt hogyan éli meg, kiderül a regényből. És az is, hogyan utazik ide-oda, sodródik házról házra az ismeretlenbe. Itt-ott egy-egy család befogadja rövidebb-hosszabb időre, de folyton tovább kell állnia, ténfereg gyökértelenül és feleslegesnek érezve magát. Még csupán olvasva is szörnyű belegondolni, milyen lehet az, amikor valaki, miközben azt sem tudja, mi van a családjával, hontalanul idegenekhez kényszerül bekéredzkedni, s tudja, azzal, hogy bujtatják, nagy kockázatot vállalnak. A lány sok szenvedés és megaláztatás után szembesül azzal, hogy soha többet nem látja viszont családtagjait.

Az írónő, annak ellenére, hogy ő maga gyermekként átélte a könyvben megírtakat, higgadtan, nyugodt hangnemben osztja meg történetét az olvasókkal. A regény igencsak elgondolkodtató.

Ferenczik Adrienne

Előző bejegyzés