Helyi hírek Szeretne még az idén házasságot kötni?-Akciót hirdet a hivatal a szándék bejelentésére

Helyi hírek  Szeretne még az idén házasságot kötni?-Akciót hirdet a hivatal a szándék bejelentésére

Az akció sikerén felbuzdulva 2021. november 21. napjáig ismét lehetőséget biztosít a hivatal a hazassag@nyir­egyhaza.hu e-mail-címen a házassági szándék bejelentésére.

Mint megírtuk, még 2021 májusában, a koronavírus-világjárvány enyhülésével meghirdetett a Polgármesteri Hivatal egy akciót, melyben lehetőséget biztosított a Nyíregyházán házasságukat megkötni kívánó pároknak, hogy külön e-mailen jelezhessék ezen szándékukat. Az akció sikerét mutatja, hogy ezzel a lehetőséggel közel 80 pár élt a nyár folyamán. Ezt most újra megteszik november 21-ig, mely azoknak is segíthet, akikben egyébként is megvan a szándék, az idei ceremóniával pedig akár adó-visszatérítésre is jogosulttá válhatnak.

Az akció sikerén felbuzdulva 2021. november 21. napjáig ismét lehetőséget biztosít a hivatal a hazassag@nyir­egyhaza.hu e-mail-címen a házassági szándék bejelentésére. Erre a címre várja a következő hónapban is a hivatal azon párok jelentkezését, akik még ebben az évben házasságot kívánnak kötni Nyíregyházán.

Külön odafigyelnek rájuk

Itt a párok előre jelezhetik szándékukat, telefonos, e-mailes elérhetőségüket és nevüket. A megküldött e-mailek alapján az anyakönyvvezető kollegák felveszik a kapcsolatot a jegyespárokkal és külön időpontot biztosítanak a házasságkötési szándék személyes bejelentésére, így a pároknak nem kell más módon időpontot foglalniuk ügyfélfogadásra.

Ki kell várni a 30 napot

A jogszabályban meghatározott 30 napos várakozási idő betartása miatt, amit a bejelentkezés és a házasság megkötése között kell tartani, az akció november 21. napjáig tart. Így azok a párok még idén ki tudják mondani a boldogító igent, akik a 2022. évet már, mint férj és feleség szeretnék megkezdeni.

Fontos, ha feltétel a házasság

A fenti lehetőséget azért is tartják fontosnak, mert 2022-ben minden gyermekes szülőnek, aki családi kedvezményre jogosult, visszajár a 2021-ben megszerzett jövedelemből levont adó, ekho, illetve katások esetében a 2021-es tételes adó negyede. Mindazoknak, akiknek feltétel a megkötött házasság az adó-visszatérítés érvényesítéséhez, a hátralévő időszakban lehetőségük van az Élettársi Nyilatkozatok Nyilvántartásában nem szereplő együttélésüket, élettársi kapcsolatukat anyakönyvvezető előtt megkötött polgári házasságkötéssel megpecsételni.

Érdemes érdeklődni

A gyermeket nevelőknek járó adó-visszatérítés részleteiről, a jogosultsági feltételekről nem az anyakönyvvezetőnél, hanem a NAV ügyfélszolgálatain vagy a leggyorsabban elektronikus úton a NAV honlapján (www.nav.gov.hu/ nav/ado/szja/szja_visszaterites) tájékozódhatnak. A honlapra feltett részletes tájékoztató átolvasásával a családok választ kaphatnak arra is, hogy mely esetekben feltétel a házasságban élés ténye, ahol az egyes élethelyzetekre konkrét kérdések-válaszok is fellelhetők. Akik időben cselekszenek (legfeljebb egy hónapjuk van dönteni), azok nyugtázhatják: a hivatalon nem múlik a szándékuk, ők segédkezet nyújtanak.

Szerző: Tarczy Gyula

#kapcsolódó

15 új vagy átépített csomópont és 14 körforgalom: évtizedekre javult a közlekedés biztonsága és dinamikája Nyíregyházán

15 új vagy átépített csomópont és 14...

Útfelmarás, forgalomkorlátozás, forgalomelterelés. Fogalmak, amelyekkel a sofőrök...

Környezetvédelmi csúcstechnológiát használ a Boysen, az ipari park egyik új befektetője, a fenntarthatóság jegyében

Környezetvédelmi csúcstechnológiát...

Az egyik legfontosabb beruházását menedzseli Nyíregyházán a Boysen csoport:...