Letartóztatás indítványozása kényszermunka miatt

Letartóztatás indítványozása kényszermunka miatt

A letartóztatását indítványozza a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség annak a férfinak, aki a gondokság alatt álló sértettet dolgoztatta, majd amikor a munkájával nem volt elégedett, össze is verte.

A megalapozott gyanú szerint a gondnokság alatt álló sértett nem rendelkezett lakhatással, ezért a kiszolgáltatott helyzetét a gyanúsított kihasználta, és 2020 májusában magához költöztette Nyíregyházához közeli ingatlanába. A sértettnek az istállóban alakítottak ki szállást, a feladata pedig az udvar takarítása és az állatok ellátása volt. Ha a gyanúsított úgy ítélte meg, hogy nem jól dolgozott, akkor rendszeresen megverte a sértettet. Ráadásul elvette a sértett pénzét is, csupán ennivalóval és cigarettával látta el.

 

2020. november 22. napján a gyanúsított ismét bántalmazta a sértettet, mert nem volt elégedett a munkavégzésével. Több alkalommal a fején és testszerte megütötte, megrúgta, amitől a sértettnek eltörtek a bordái, sérült a koponyája. Sérülései közvetlen életveszélyes állapotot idéztek elő. A verés után a gyanúsított a sértettet korábbi lakóhelyére vitte, és ott az utcán magára hagyta.

 

Az őrizetben lévő gyanúsítottat a rendőrség életveszélyt okozva elkövetett kényszermunka bűntette miatt hallgatta ki gyanúsítottként, mely bűncselekmény miatt a törvény szerint öt évtől húsz évig, vagy életfogytig terjedő szabadságvesztés szabható ki.

 

A megyei főügyészség álláspontja szerint indokolt a büntetett előéletű gyanúsított letartóztatása, mert olyan súlyos bűncselekményt követett el, hogy tartani lehet a szökésétől, elrejtőzésétől. Az is indokolja a letartóztatását, hogy megpróbált a kórházban kapcsolatba lépni a sértettel, így fennáll a veszélye, hogy befolyásolná őt.

 

A letartóztatás kérdésében a nyomozási bíró 2021. november 10. napján dönt.

 

 

Dr. Martossy György

címzetes fellebbviteli főügyészségi ügyész

mb. főügyész

#kapcsolódó

Ismét lesz Kisállatbörze

Ismét lesz Kisállatbörze

Minden hónap második vasárnapján 6 és 14 óra között várja az érdeklődőket a...

Vörös kód - Vízosztás a pályaudvarokon és az autóbusz-állomásokon

Vörös kód - Vízosztás a pályaudvarokon...

Vizet osztanak a fővárosban és a vidéki nagyvárosokban.