Ösztöndíjjal, családtámogatással és kedvezményes hitellel segíti a kormány a diákokat

Ösztöndíjjal, családtámogatással és kedvezményes hitellel segíti a kormány a diákokat

Az új hallgatók gólyatáboroznak, a felsőoktatási intézmények pedig felkészültek az évkezdésre.

Az intézményvezetők szerint jelenleg semmilyen korlátozásra nincs szükség, így a diákok úgy kezdhetik el a tanévet, mint a koronavírus-járvány előtt – hangzott el az M1 Híradó műsorában.

„Arra készülünk, hogy jelenléti oktatással indulunk, és ha az egészségügyi helyzet nem befolyásolja, akkor az egész tanévet valamilyen módon jelenléti oktatással visszük végig, hiszen oktatni otthon, a szobában ülő hallgatókat nagyon nehéz”

– mondta Bács Zoltán, a Debreceni Egyetem kancellárja.

Az ELTE valamennyi campusa, köztük a szombathelyi is jelenléti oktatással kezdi az új tanévet.

„Egyelőre még nem kell maszkot hordani az egyetemen, viszont amennyiben szigorítanunk kell, azonnal be tudjuk vezetni” – mondta Lenkai Nóra, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Savaria Egyetemi Központjának rektori biztosa.

Még üresek a padok a Semmelweis Egyetemen is, de hamarosan ismét birtokba vehetik a hallgatók. Itt több mint 2800 elsőéves kezdi el a tanulmányait szeptemberben.

„Az elsőéves hallgatóknak ezen a héten van a beiratkozás, a többieknek, tehát a felsőbb éveseknek ez egy úgynevezett regisztrációs hét. Az új hallgatók most ismerkednek meg egymással, az egyetemmel, és aki kollégiumi férőhelyet kapott, ő elfoglalja a szállását” – mondta Hermann Péter, a Semmelweis Egyetem Fogorvostudományi Karának oktatási rektorhelyettese.

Novák Katalin köztársasági elnök vasárnap a Corvinus Egyetem tanévnyitóján köszöntötte az új hallgatókat. Novák Katalin elmondta, hogy nagy tudással rendelkező, kritikus gondolkodású fiatalokra van szükség. „Hogyha ezt a kritikus szemléletet megtanulják, akkor később is képesek lesznek arra, hogy különbséget tegyenek jó és rossz, igaz és hamis között” – fogalmazott beszédében.

A kormány folyamatos segítséget nyújt a diákoknak. Ösztöndíjakkal, családtámogatással, a 25 éven aluliak szja-mentességével és kedvezményes hitelkínálattal segít. Akik pedig diákhitelből fizetnék a tanulmányaikat, azok három lehetőség közül választhatnak.

„Ezeket a hiteleket vissza kell fizetni, tehát itt nem ingyenes támogatásról van szó, nem ösztöndíjról van szó. Két termékünknél 0 százalék kamattal, hiszen a kormány, a költségvetés átvállalja ezeket a forrásköltségeket, a Diákhitel 1 nevű termékünknél pedig rendkívül kedvező kamatozással” – magyarázta Rákossy Balázs, a Diákhitel Központ Zrt. vezérigazgatója.

Az elmúlt időszakban a Diákhitel Pluszt igényelték legtöbben, amit a kormány a járvány idején vezetett be. Akiknek szükségük van rá, 500 ezer forintot is felvehetnek egy alkalommal. A kölcsön kamatmenetes, amit a hallgatóknak 5 év alatt kell törleszteniük. A Diákhitel Plusz idén szeptember 30-ig igényelhető.

#kapcsolódó

Hetyke bajszú huszármajmok érkeztek a Nyíregyházi Állatparkba

Hetyke bajszú huszármajmok érkeztek...

A fiatal hímekből álló 4 fős csapat Lengyelországból érkezett az Európai Fajmegőrzési...

Erasmus+ - nyolc országból érkeztek Nyíregyházára

Erasmus+ - nyolc országból érkeztek...

Augusztus 22-én 5 országból, 8 nemzet fiataljai érkeztek az Erasmus+ program...