Tető alá kerültek a LEGO új üzemcsarnokai

Tető alá kerültek a LEGO új üzemcsarnokai

Ötven százalékkal növeli gyártókapacitásait a LEGO nyíregyházi gyára. A dán játékgyártó ehhez új csarnokokat épít a Tiszavasvári út közelében. A nyíregyházi LEGO gyár 232 ezer négyzetméteresre növekszik és több száz új fröccsöntő gépet is munkába állítanak. A gyár tervei szerint jövőre legalább 250 fővel növelik majd az alkalmazottak számát is.

Állványok, daruk, gépek, konténerek veszik körül a LEGO nyíregyházi gyárát. Bármelyik oldalról is közelítünk a hatalmas létesítményhez, mindenütt a fejlesztések nyomait lehet látni.

Mától pedig hivatalosan is tető van az új csarnokok felett. A LEGO összesen 72 ezer négyzetméter hasznos alapterülettel bővítette a nyíregyházi gyárát. Az új létesítményben azt tervezik, hogy újabb 386 fröccsöntő géppel készítik majd a LEGO kockákat. 

„Itt, a nyíregyházi gyárban egy fantasztikus utat tettünk meg a megnyitás óta, ami még 2014-ben történt. Ahhoz képest 50 százalékkal megnöveltük már a gyár méretét, ezzel a bővítéssel együtt. És nemcsak itt bővítettünk, ebben a leendő raktárépületben, ahol most vagyunk, hanem növeltük a fröccsöntő-kapacitásainkat, új csomagoló- és raktárcsarnokot építettünk valamint az adminisztráció számára is új épületet alakítottunk ki. És olyan területeket is birtokba vettünk, ahol a működésünkhöz szükséges energiát tudjuk előállítani” – mondta el az ünnepségen Carsten Rasmussen, a LEGO csoport operatív vezérigazgatója.

A nyíregyházi gyár a fejlesztésekkel 232 ezer négyzetméteresre nő. A tervek szerint így 50 százalékkal meg tudják növelni fröccsöntő- és 25 százalékkal a csomagolási kapacitásaikat. A jelenlegi 3100 alkalmazott mellé pedig újabb 250-et vesznek fel.

A LEGO csoport egy 53 milliárd forintos beruházással ünnepli Nyíregyházán, fennállásának 90. évfordulóját. Ezt már a város polgármestere mondta a rendezvényen. Dr. Kovács Ferenc úgy fogalmazott, a LEGO sikere a megyeszékhely sikere is.

„Mi úgy gondoljuk, a városvezetés, ha egy cég gazdagodik, azzal a város is gyarapodik, különösen, ha egy világhírű cég, mint a LEGO, aki Nyíregyházának a legnagyobb foglalkoztatója. Az is nagy öröm számomra, hogy kiváló a kapcsolat a LEGO mindenkori vezetése és a városvezetés között” – emelte ki dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere.

A beruházáshoz 5,85 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást biztosított a magyar kormány. Erről a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára számolt be Nyíregyházán. Menczer Tamás kiemelte, a LEGO egy háborús helyzetben döntött a fejlesztés mellett. Olyan helyzetben, amikor rendkívül fontossá vált, hogy a cégek, vállalkozások, a gazdaság számára legyen elegendő energia. Az államtitkár hangsúlyozta, az elhibázott európai uniós szankciós politika ellenére képes biztosítani, hogy legyen energia a cégek, vállalkozások és magánszemélyek számára.  

Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára kiemelte: „Magyarország felkészült a télre, felkészültünk a hideg hetekre, a hideg hónapokra. Magyarországon van elég gáz és lesz is elég gáz ahhoz, hogy minden magyar család fűteni tudjon, hogy az ipar, a gazdaság működni tudjon. Egy munkahely sem fog veszélybe kerülni azért, mert nincs energia. Van és lesz is elég energiahordozó Magyarországon. A magyar gáztározók töltöttsége 41 százalékos fogyasztásarányosan, ami már több mint 100 napnak felel meg, tehát nem remény, hanem tény az, hogy nálunk a télen semmi probléma nem lesz.”   

A LEGO csoport nyíregyházi gyára a világ öt LEGO gyárából az egyik legnagyobb. A most felépített új csarnokokban a termelés jövőre indulhat el.

Szerző: Z.Pintye Zsolt

#kapcsolódó

Nyitás – Pénteken újranyitott az Aquarius Élményfürdő

Nyitás – Pénteken újranyitott az Aquarius...

Városunk népszerű fürdője február 3-án, pénteken reggel 9 órától ismét a megszokott...

Csodálatos Sóstó!

Csodálatos Sóstó!

Hangulatképek Nyíregyháza egyik legszebb helyéről! Fotók: Szarka Lajos