Befejeződött a Szent István és a Szarvas utcák felújítása

Befejeződött a Szent István és a Szarvas utcák felújítása

A projekt célja a biztonságosabb közlekedési feltételek és körülmények megteremtése valamennyi közlekedő számára.

Elkészült két fontos belvárosi útszakasz felújítása. A Szent István és a Szarvas utcák korszerűsítésére több mint 580 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata. A komplex felújítások a burkolat javítása mellett többek között buszöblök és okoszebrák kialakítását is tartalmazták.

A Szent István utca műszaki átadás-átvétele augusztus utolsó napjaiban megtörtént, már két hónapja korszerű utakon járhatnak az autósok, kerékpárosok és gyalogosok egyaránt ezen a szakaszon. Itt a beruházás részeként 535 méteren megújult az útfelület és a Nádor utcai körforgalom, új gyalogátkelőhely épült, a Béla utcai kereszteződésnél pedig okoszebrát alakítottak ki. A vakok és gyengén látók számára pedig taktilis burkolati jelzők kerültek a zebrák közelébe, így ők is biztonságosan tudnak közlekedni.

Sokéves előkészítő munka

Ez pedig már a felújított Szarvas utca. Reggeltől estig, minden napszakban nagy itt a forgalom, ezért különösen fontos volt a felújítása.

A közúti infrastruktúra-fejlesztésben – a felújításokat is ide értem – nagyon nagyot léptünk előre az elmúlt tíz évben, de azt tudni kell, hogy ezek a projektek mindig úgy történnek, hogy mire a kivitelezés megindul, addig több év eltelik. Többéves előkészítő munka szükséges, felmérünk, értékelünk, kalkulálunk, hogy mennyibe kerülne, várjuk a pályázati kiírást, megpályázzuk és megnyerjük. Ekkor indulhat a projekt. Több nagyon fontos nagy forgalmú utat tudtunk felújítani, ennek a projektnek a része a Szarvas és Szent István utca. A többi projektre is jellemző, hogy százszázalékos támogatást nyertünk, ez a két utca 582 millió forintba került” – nyilatkozta dr. Kovács Ferenc polgármester a hétfő délelőtti bejáráson.

Komplex beruházás

A Szarvas utcán a burkolat felújításán túl kicserélték az útszegélysort az út mindkét oldalán, megújultak a meglévő parkolóhelyek, valamint két buszöblöt is kialakítottak. Utóbbi jelenti a biztonságos és dinamikus haladást a járműveknek. Ezen a szakaszon is taktilis jelzések segítik a vakok és gyengén látók közlekedését, a Szarvas és Kereszt utca kereszteződésében okoszebra épült, a Szarvas utca – Országzászló tér jelzőlámpás csomópont geometriai kialakítását pedig korrigálták a szakemberek, így még biztonságosabbá vált a kereszteződés. Ezeken túl a zöldfelületeket is rendbe rakták és füvesítettek ezen a belvárosi szakaszon. A két utcában összesen 1100 méter hosszan újult meg burkolat, illetve 1400 méteren a csapadékvíz elvezető rendszer felújítása is megtörtént.

További útfelújítások

Itt nem állunk meg, most is folyamatban van a Debreceni út – Luther utca, a Hunyadi utca korszerűsítése, amivel a nagykörúton belül gyakorlatilag minden nagy forgalmú utat felújítunk. További két nagy forgalmú út felújítása is befejeződik november 15-re, a Kollégium utca Nyírszőlősben, illetve a Derkovits utca a Kertvárosban” – tette hozzá a polgármester.

Az útfelújítások pozitív eredményeit a közlekedés minden résztvevője érzékelheti, az autósok, kerékpárosok és gyalogosok egyaránt. A belvárosi szakaszok felújítása mellett az önkormányzat nagy hangsúlyt fektet a lakóutcák korszerűsítésére is, azokra a fejlesztésekre egy külön ötmilliárd forintos keretet biztosít a kormány a városvezetés számára.

Szerző: Nagy Boglárka

#kapcsolódó

Az ügyelő, aki szívesen vállal színpadi szerepeket

Az ügyelő, aki szívesen vállal színpadi...

Dunaújvárosi fiúként, közel két és fél évtizedes táncszínházi munkásságot követően...

Új aszfaltszőnyeget kap az Ószőlő utca

Új aszfaltszőnyeget kap az Ószőlő utca

Az egyik legforgalmasabb út felújítására készülnek a Jósavárosban.