Fiatalok a haza szolgálatában

Fiatalok a haza szolgálatában

Fontos érték a hazaszeretet, a bátorság.

A jövő a fiataloké és biztosak lehetünk abban, hogy azok a fiatalok, akik jelenleg is a honvédelem ügyét, a hagyományőrzést és a hazafias nevelésben való részvételt tartják a legfontosabb céljuknak, olyan jövő létrehozásáért fognak dolgozni, ahol fontos érték a hazaszeretet, a bátorság.

 

A Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei hagyományőrző Muzsay menetszázad a Nyírbátorból hadműveleti területre vonuló 12. Gyalogezred parancsnokának, vitéz Muzsay Ferenc ezredesnek a nevét viseli. Az MH 2. vitéz Vattay Antal Területvédelmi Ezred négy katonája már évek óta részt vesz a menetszázad tagjaként a hagyományőrző tevékenységekben.

A hagyományőrzők célja, hogy valós teljesítménnyel tisztelegjenek a második világháború Don-menti harcaiban elesett, megsebesült vagy eltűnt magyar katonák előtt. Emellett lehetőséget biztosítanak arra, hogy a ma élő katonák és civilek korhű körülmények között átélhessék a téli és tábori körülmények közötti elszállásoláson az egykori katonák életét.

Kozma Kinga jelenleg a Nyíregyházi Egyetem osztatlan tanárképzésében tanul, emellett az 5. Területvédelmi Zászlóalj önkéntes területvédelmi tartalékos szakaszvezetőjeként szolgál 2019 óta. Részt vesz a Magyar Honvédség önkéntes tartalékosok számára indított ösztöndíjprogramjában is.

„A Honvédsuli Egyesület tagjaként ismertem meg a honvédelem ügyének fontosságát. 2014-ben a II. emlékmeneten vettem részt először, ez idáig összesen 1450 kilométert tettem meg. Feladataim közé tartozik a szervezés, nyilvántartás, koordinálás, logisztikai feladatok, programok végrehajtása. Mint hagyományőrző önkéntes vöröskeresztes ápolónő, narrálom a megemlékezéseket, emellett a településekkel való kapcsolattartás is a feladataim közé tartozik. Tevékenységem során az ifjúság hazafias és honvédelmi nevelése ösztönöz, fontos számomra a generációm és az utánam következők magyar identitásának erősítése. Ez a gondolat pályaválasztásom során is meghatározó volt, ugyanis mint történelem tanár a jövő nemzedékének adhatok értéket. Az eddigi pályafutásom során a legtöbbet a Honvédsuli Egyesület elnökének, Kovács Zsuzsannának és Dankó László programvezetőnek köszönhetek. Legmeghatározóbb szerepük a pályaválasztásom előtt volt, de előtte és azóta is rengeteg segítséget kapok tőlük, nemcsak egyesületi tevékenységemen belül, hanem a civil életemben is. Hatalmas szakmai tudást köszönhetek mindkettőjüknek, melyeket a mai napig nagy sikerrel tudok kamatoztatni bárhol. A jövőbeli tervem, hogy az ifjúság hazafias és honvédelmi nevelését erősítsem az egyesület keretein belül, valamint más partner szervezetekkel (Matasz, Honvédelmi Sportszövetség, helyi egyesületek) együtt egy célért dolgozni” – hangsúlyozta Kozma Kinga önkéntes területvédelmi tartalékos szakaszvezető.

Molnár Alexandra jelenleg a Debreceni Egyetem Természettudományi es Technológiai Karán tanul biomérnök szakon, szintén 2019-ben csatlakozott a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei zászlóaljhoz, önkéntes területvédelmi tartalékos szakaszvezetőként.

„Az emlékmenethez 2016-ban csatlakoztam, az általam eddig megtett út összesen 1085 kilométer. Az egyesület programjain való részvétel és azok véghezvitele a fő elfoglaltságom civil életem mellett. Az emlékmeneten mint „katica” veszek részt, amely a menet biztosítását, a forgalomszabályozást, a résztvevők eligazítását, segítését foglalja magában. Motivációm az, hogy hőseinkre, mind hazatért, mind harctéren elhunyt katonáinkra, méltóképp emlékezzünk és emlékeztessünk. A példaképem gróf Edelsheim-Gyulai Ilona, aki vöröskeresztes ápolóként tábori kórhazákban állt helyt, sokszor borzalmas körülmények közt és szó nélkül, alázattal, hálával segítette a sebesült katonákat. Tervem az, hogy a jövőben a gyógyszeriparban tudjak elhelyezkedni” – mondta Molnár Alexandra önkéntes területvédelmi tartalékos szakaszvezető.

Mák Dávid önkéntes területvédelmi tartalékos őrmester, a záhonyi járási század rajparancsnok-helyettese, emellett erdésztechnikus, ipari alpinista, és túravezető is egyben. 2021-ben csatlakozott a tartalékos rendszerhez.

„Az emlékmeneten a kezdetektől veszek részt, összesen eddig 1500 kilométert gyalogoltam. Az egyesületben hagyományőrző magyar királyi honvéd csapatcsendőrként biztosítom a menetet, segítem a gördülékeny végrehajtást. Motivációm, hogy a mai fiataloknak betekintést nyújthassak a régmúlt eseményeibe, ezáltal megismerhessék a katonaélet múltját és jelenét. Példaképem dr. Béres József, aki hazájához hűséges ember volt, katonaként és magánemberként egyaránt. A tenni akarása és emberséges hozzáállása, az igazság keresésének szerintem páratlan példaképe. A jövőben vállalkozni szeretnék, valamint folytatni az egyesületi munkát” – mondta Mák Dávid önkéntes területvédelmi tartalékos őrmester

Mák József erdésztechnikus, ipari alpinista, túravezető 2019-ben csatlakozott a tartalékos rendszerhez. Az önkéntes területvédelmi tartalékos szakaszvezető részt vett a déli határ védelmében, valamint díszőrként is tevékenykedik az 5. Területvédelmi Zászlóalj díszelgési feladataiban.

„2013-ban, már az első doni emlékmeneten ott voltam, összesen 1500 kilométert tettem meg az emlékmenettel. A menetben hagyományőrző magyar királyi honvéd díszőrparancsnok vagyok, mely magába foglalja a menetszázad irányítását, díszalegység elhelyezését és koordinálását a megemlékezés előtt, alatt és után. Kiemelt példaképem nincs, de minden katona az, aki hűséggel szolgálja a hazáját. A jövőben az ifjúság hazafias és honvédelmi nevelését szeretném folytatni, át akarom adni azt a kincset, amit én kaptam” – emelte ki Mák József önkéntes területvédelmi tartalékos szakaszvezető.

A hagyományőrzők egyetértenek abban, hogy az egyik legnemesebb feladat hagyományőrzőként megemlékezni és példát mutatni tiszteletből, hűségből, hazaszeretetből. Számukra is példát mutattak azok a hős katonák, akik szerető családjukat, szüleiket, testvéreiket, szerelmüket hátrahagyva, esküjükhöz híven harcoltak és a legdrágábbat, az életüket adták a hazáért. Példát mutattak azok a házastársak, menyasszonyok, szerelmes lányok is, akik évekig várták haza a párjukat hűségesen, reménységgel…

 

Szerző: Fehértói Mihály tartalékos zászlós

Fotók: Honvédsuli Egyesület és a szerző felvételei

#kapcsolódó

Kincsek tárháza a nyíregyházi Görögkatolikus Múzeum

Kincsek tárháza a nyíregyházi Görögkatolikus...

Exkluzív tárlatvezetés várta az érdeklődőket kedd délután a Görögkatolikus...

Sztárok köszöntötték a nyíregyházi Zayt - Videó!

Sztárok köszöntötték a nyíregyházi...

Idén ünnepli fennállásának 35. évfordulóját az iskola.