A héten lejárnak a diákigazolványok

A héten lejárnak a diákigazolványok

Ha egyetemisták vagytok, és hajlamosak a halogatásra, akkor most tényleg eljött az ideje annak, hogy diákigazolvány matricát frissítsetek.

Az őszi félév matricái március 31-ig érvényesek, érdemes azonban minél hamarabb felkeresni az illetékes hallgatói ügyfélszolgálatot, hogy elkerüljétek a tömeget.

Az egyetemen minden félévben kell egy új matrica

Az egyetemi diákigazolványokat félévente kell érvényesíteni, ezt általában a hallgatói ügyfélszolgálaton tehetitek meg. Előfordulhat, hogy van lehetőség arra is, hogy postai úton érvényesítsétek a kártyát, ekkor azonban – egyetemtől függően – a postai költségeket nektek kell állnotok.

eduline.hu

#kapcsolódó

Verébtáborban ismerkedhetnek a 9. évfolyamos vasvárisok

Verébtáborban ismerkedhetnek a 9. évfolyamos...

Élménygazdag ismerkedést mindenkinek!

Megkezdődött a Szent Miklós tér felújítása a Bercsényi utca és az Egyház utca közötti szakaszon

Megkezdődött a Szent Miklós tér felújítása...

A kivitelezés bruttó 50,9 millió forintból valósul meg és a munkálatok a tervek...