Egyre kevesebben hagyják az utolsó pillanatra az adóbevallás elkészítését

Egyre kevesebben hagyják az utolsó pillanatra az adóbevallás elkészítését

Meghaladta a félmilliót a személyi jövedelemadó-bevallást benyújtók száma.

Meghaladta a félmilliót a személyi jövedelemadó-bevallást benyújtók száma, azaz ennyi magánszemély van már túl az adóbevalláson, amelynek határideje május 22. Az adóhivatal által elkészített szja-tervezetüket már csaknem egymillióan nézték meg – nyilatkozta Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium (PM) adóügyekért felelős államtitkára a minisztérium közleményében.

Felidézte, hogy már hét éve nem kell a személyi jövedelemadó-bevallással (szja) bíbelődniük a magánszemélyeknek, mert annak tervezetét, azaz az eSZJA-t a Nemzeti Adó-és Vámhivatal (NAV) készíti el. Ez ebben az évben is így van. Olyannyira, hogy a publikálás óta csaknem egymillióan tekintették meg a tervezetüket. Az elfogadott tervezettel – vagy abból kiindulva – bevallást benyújtók száma a pedig meghaladta a félmilliót – közölte Izer Norbert.

Mint mondta, a tervezet a 2022-ben megszerzett jövedelmekről szóló kimutatás, amelyet az adófizető munkáltatója, kifizetője, valamint a kedvezményekről szóló igazolás kiállítója által megadott adatok alapján állít össze a NAV. Az adóhatóság tehát kiszámítja az adófizető helyett a jövedelmét terhelő adót, valamint számításba veszi az év közben levont adóelőleget és a figyelembe vett kedvezményeket. Az eSZJA-ban szerepel mindezek egyenlege, ami lehet nulla, még fizetendő, de az adófizetőnek visszajáró összeg is – fogalmazott az államtitkár.

Izer Norbert felhívta a figyelmet arra, hogy az szja-t naptári évre kell megállapítani, a bevallást jellemzően a naptári évet követő év május 20-ig kell benyújtani, ám 2023-ban május 22. a határidő. Az szja mértéke idén 15 százalék, ami egységesen vonatkozik minden adóalanyra.

Ugyanakkor – emelte ki – az szja csökkentésére többféle kedvezményt is lehet érvényesíteni. Ilyen például a családi adókedvezmény, az első házasok kedvezménye, a 25 év alatti fiatalok szja-kedvezménye, 25-30 év közötti, 30 éves korukig gyermeket vállaló nők kedvezménye, a négy vagy több gyermeket nevelő anyák kedvezménye, illetve a személyi kedvezmény. A családi kedvezmény mértéke attól függ, hogy magányszemélyként hány gyermek után jogosult családi pótlékra, illetve hány olyan eltartott él a családban, akit a családi pótlék összegének meghatározása során figyelembe lehet venni.

Az államtitkár hozzátette: családi járulékkedvezményt is kaphat a szülő, ha a családi szja-kedvezményt nem tudja teljes mértékben kihasználni.

Izer Norbert fontosnak nevezte, hogy az egyéni vállalkozóknak és azoknak, akik kifizetőnek nem minősülő személytől is szereztek jövedelmet, a tervezetüket ki kell egészíteniük. Továbbá ugyanúgy május 22-éig lehet az éves adó 1+1 százalékáról rendelkezni. A vallási közösségek részére korábban tett nyilatkozat visszavonásig érvényben marad, azonban a civil szervezetek számára történő felajánláshoz minden évben új nyilatkozat benyújtása szükséges.

Az államtitkár kiemelte, hogy a nyugdíj- vagy egészségbiztosítással rendelkezők is az adóbevallásban tudják érvényesíteni a hosszú távú öngondoskodást honoráló adójóváírást. Mint fogalmazott, a nyugdíjcélú öngondoskodási formák, illetve az önsegélyező és egészségpénztárak számára befizetett összegek az adott évben ugyan nem csökkentik a fizetendő adót, tehát az szja-t mindenképp be kell fizetni év közben, ám a következő évben visszaigényelhető ennek egy része, amit aztán a megtakarítási számlán írnak jóvá. Öngondoskodással kapcsolatos megtakarítással évente összesen akár 280 ezer forintot is vissza lehet igényelni az szja-ból, ehhez a maximum összeghez ugyanakkor több megtakarítási formát kell kombinálni, például egy nyugdíjbiztosítást egy önkéntes egészségpénztári befizetéssel. Jellemzően a befizetések húsz százalékát lehet visszaigényelni.

Végezetül Izer Norbert leszögezte: továbbra is a magyar adópolitika legfontosabb célkitűzése az adórendszer egyszerűsítése, és az adminisztrációs terhek csökkentése. Ennek részeként térítésmentesen, külön kérés nélkül idén több mint 5,6 millió magyar adózónak készítette el a NAV a személyijövedelemadó-bevallási tervezetét, valamint az utóbbi években csökkentette a szociális hozzájárulási adó mértékét, a kisvállalati adó kulcsát, és szüntette meg a 1,5 százalékos szakképzési hozzájárulást. Emlékeztetett arra is, hogy Magyarország élen jár a gazdaságfehérítésben: a kormány számos online intézkedése – mint amilyen az adóbevallás automatikus elkészítése is – példaértékű modellé vált világszerte.

hirado.hu

#kapcsolódó

Közös nyaralásnak élmény a vége!

Közös nyaralásnak élmény a vége!

A Bem József Általános Iskola és a Gárdonyi Géza Tagintézménye újra együtt...

Mutatjuk, meddig módosíthatók a középiskolai felvételi jelentkezések

Mutatjuk, meddig módosíthatók a középiskolai...

Keddtől csütörtökig egy alkalommal módosíthatók a középiskolai felvételi jelentkezések...