György László: A támogatási források több mint háromnegyedét a kis- és középvállalkozások kapják Magyarországon

György László: A támogatási források több mint háromnegyedét a kis- és középvállalkozások kapják Magyarországon

A foglalkoztatottak kétharmadát és a hazai hozzáadott érték felét állítják elő.

A támogatási források több mint háromnegyedét a kis- és középvállalkozások (kkv) kapják Magyarországon – hangsúlyozta György László kormánybiztos kedden az M1 aktuális csatornán.

Elmondta, Magyarországon a mikro-, kis- és középvállalkozások adják a foglalkoztatottak kétharmadát és a hazai hozzáadott érték felét állítják elő.

A Makronóm Intézet kutatása alapján a műsorban elhangzott, hogy 3 év alatt, idén februárig az odaítélt több mint 3600 milliárd forint beruházásösztönző, munkahelyvédelmi, munkahelyteremtő és kutatás-fejlesztési támogatás 77 százalékát a mikro-, kis- és középvállalkozások, 23 százalékát a nagyvállalatok kapták.

A kormánybiztos kiemelte, a foglalkoztatáshoz és a hozzáadott értéktermelő képességükhöz mérten a kkv-k sokkal több támogatást kapnak Magyarországon, mint a multik. Ez azt mutatja, hogy a kkv-k a legnagyobb nyertesei a magyar gazdaságpolitikának – tette hozzá.

Az utóbbi időszak válságaira utalva a kormánybiztos szólt arról is, hogy a magyar gazdaságpolitika egyedülálló volt a világban, mert a vállalkozásokon keresztül támogatta a családokat. A beruházásösztönző politikának köszönhetően a vállalkozásoknak most vannak kapacitásaik, piaci lehetőségeik, hiszen egyre több befektető új helyszín után néz, a multicégek új beszállítókat keresnek.

György László elmondta, a Makronóm Intézet kutatásából kiderült az is, hogy 2010 óta a visegrádi régióban a magyar kkv-k termelékenysége növekedett a legnagyobb ütemben, mintegy 45 százalékkal, megelőzve a lengyel, cseh és szlovák vállalkozásokat.

hirado.hu

#kapcsolódó

Kézhigiénés Világnap alkalmából szervezett vetélkedőn a Zay

Kézhigiénés Világnap alkalmából szervezett...

A vetélkedőn gyakorlati és elméleti tudásukról is számot adtak a résztvevők.

Nővérszálló épül a kórház területén – Szerda délután letették az új épület alapkövét

Nővérszálló épül a kórház területén...

Háromszintes, 118 férőhelyes nővérszálló épül a Jósa András Oktatókórház területén....