Díjkiosztó ünnepség a Bemben

Díjkiosztó ünnepség a Bemben

A zsűri 158 versből, és 103 rajz-,ill. festményalkotás közül választotta ki a legjobbakat.

Idén 24. alkalommal került megrendezésre a „Versíró-Rímfaragó” és a hozzá kapcsolódó „A festészet néma költészet” elnevezésű megyei versenyek díjkiosztó ünnepsége a Nyíregyházi Bem József Általános Iskolában. A zsűri 158 versből, és 103 rajz-,ill. festményalkotás közül választotta ki a legjobbakat. A versenyzők munkái csodálattal töltöttek el minden szemlélőt. „A rímfaragók a szavak erejével, a rajzolók varázslatos képes alkotásaikkal váltottak ki elismerést minden zsűritagban.” Az ünnepség színvonalát tovább fokozta az iskola összevont énekkarának gyönyörű előadása, valamint pedagógusainak-Schmidtné Kádár Andrea, Podlovicsné Zám Andrea és Szuromi Piroska- csodálatos énekei és dallamai hegedű- és zongora kísérettel. Kocsis Zoé, 8. osztályos tanuló felolvasásával több díjazott vers is elhangzott. Dr. Karmacsiné Török Andrea és Dr. Róka Istvánné szervezők tájékoztatása szerint a díjazott művekből alkotott kiállítás május végéig tekinthető meg az iskola aulájában. A könyvjutalmakat és okleveleket Dr. Baloghné Mester Éva igazgató asszony nyújtotta át minden díjazottnak.

 

A Versíró- Rímfaragó megyei verseny díjazottjai:

A 3. évfolyam:

 

  1. helyezett:

Csák Zsuzsa (Képes Géza Általános Iskola, Mátészalka)

Rózsás Lorina (Kodály Zoltán Általános Iskola)

 

  1. helyezett:

Molnár Izabella (Ajaki Tamási Áron Katolikus Általános Iskola és AMI)

Kovács Emili (Képes Géza Általános Iskola, Mátészalka)

 

  1. helyezett:

Nagy Kata (Képes Géza Általános Iskola, Mátészalka)

Nagy Rebeka (a Nyíregyházi Bem József Általános Iskola)

 

A 4. évfolyam:

  1. helyezett:
    Elekes Hanga Róza (Kodály Zoltán Általános Iskola)
    Kiss Bianka (Kodály Zoltán Általános iskola)
  2. helyezett:
    Szabó Dóra (Képes Géza Általános Iskola)
  3. helyezett:
    Poór Dominika (Nyíregyházi Bem József Általános Iskola)
    Tángyes Bianka (Nyírtassi Tass Vezér Általános Iskola)

Különdíj:
Kovács Hanna (Képes Géza Általános Iskola, Mátészalka)

 

Az 5. évfolyam:

  1. helyezett:
    Benő Luca (Szent Imre Katolikus Gimnázium, Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Kollégium, Óvoda és AMI)
  2. helyezett:
    Sós Dóra (Szakolyi Arany János Általános Iskola)
  3. helyezett:
    Juhász Eszter (a Nyírpazonyi Színi Károly Magyar - Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola)

Különdíj:
Péter Szonja (Nyíregyházi Bem József Általános Iskola)
Homoki Gabriella (Nyírbátori Magyar -Angol Kéttannyelvű Általános Iskola)

 

Az 6. évfolyam:

  1. helyezett:
    Köles-Szabó Hanna (a Nyíregyházi Apáczai Csere János Általános Iskola és AMI)
    Fábián Hanna (Nyíregyházi Apáczai Csere János Általános Iskola és AMI)
  2. helyezett:
    Goda Szofi (Arany János Általános Iskola és Gimnázium, Szakoly)
  3. helyezett:
    Bicskei Benjámin (Nyíregyházi Apáczai Csere János Általános Iskola és AMI)
    Takács Luca (Szakolyi Arany János Általános Iskola és Gimnázium)

Különdíj:
Bakucz Panka (Nyíregyházi Apáczai Csere János Általános Iskola és AMI)

 

Az 7. évfolyam:

1.helyezett:
Sebők Alexa (Kállay Miklós Általános Iskola, Kállósemjén)
Szűcs Evelin Klaudia(Bornemissza Géza Általános Iskola, Nábrád)

  1. helyezett:
    Opre Nóra (Nyíregyházi Arany János Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium Zelk Zoltán Angol és Német Kéttanyelvű Tagintézménye)

Nagy Kira (Nyíregyházi Apáczai Csere János Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola)

 

  1. helyezett:
    Benicsák Nóra (Nyíregyházi Móra Ferenc Általános Iskola Petőfi Sándor Tagintézménye)
    Juhász Janka (Nyíregyházi Arany János Gimnázium, Ált. Isk. és Kollégium Zelk Zoltán Általános Iskola Angol és Német Kéttannyelvű Tagintézménye)

Különdíj:
Bíró Jázmin (Kállósemjéni Kállay Miklós Általános Iskola)

 

A 8. évfolyam:

  1. helyezett:

Lipkovics Flóra (Kállay Miklós Általános Iskola, Kállósemjén)

 

  1. helyezett :
    Valkó Viktória Anna (Vasmegyeri Megyer Vezér Általános Iskola)

 

  1. helyezett :
    Ujlaki János (Színi Károly Magyar - Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Nyírpazony)

 

Különdíj:
Gerák Noémi (Vasmegyeri Megyer Vezér Általános Iskola)

 

A festészet néma költészet megyei verseny díjazottjai:

  1. 3. évfolyam:
  2. Bedécs Emma- NYAJGÁIK Szabó Lőrinc Tagintézménye
  3. Bodnár Sára – Nyíregyházi Bem József Általános Iskola
  4. Sebők Nóra- Nyíregyházi Móricz Zsigmond Ált. Isk. Vécsey Károly Tagintézménye
  5. Bodnár Lilla- Nyíregyházi Bem József Általános Iskola
  6. Várnai Krisztián- Nyíregyházi Bem József Általános Iskola

 

  1. évfolyam:
  2. Stadler Botond- Buji II: Rákóczi Ferenc Általános Iskola és AMI
  3. Barati Boglárka- Nyíregyházi Bem József Általános Iskola
  4. Kiss Alina- Nyíregyházi Bem József Általános Iskola
  5. Fodor Andrea- Nyíregyházi Bem József Általános Iskola
  6. Goda Lili- Nyíregyházi Bem József Általános Iskola

Különdíj: Palóczi Tímea- Wesley János Többcélú Intézmény, Gyüre

 

  1. évfolyam:

1.Varga Eleonóra- Nyírbátori Magyar- Angol Kéttannyelvű Általános Iskola

1..Décsi Lili- Nyíregyházi Móricz Zsigmond Ált. Isk. Vécsey Károly Tagintézménye

2.Oláh Panna- Nyíregyházi Apáczai Csere János ÁI/ Ami

  1. Tarnóczy Adria- Nyíregyházi Arany János ÁIGK

3.Péter Emma- Zelk Zoltán Angol és Német Kéttannyelvű Tagintézmény6. évfolyam:

1.Balogh Hanna- Buji II: Rákóczi Ferenc Általános Iskola és AMI

  1. Kármán- Révész Leila- Nyíregyházi Bem József Általános Iskola
  2. Gerzánics Demeter- Nyíregyházi Arany János ÁIGK
    2. Sándor Bence- Nyíregyházi Apáczai Csere János ÁI/ Ami
    3. Karikó Hanna- Zelk Zoltán Angol és Német Kéttannyelvű Tagintézmény

 

  1. évfolyam:

1.Szalontai Sára- Jókai Mór Református Általános Iskola

  1. Mozga Katinka- Jókai Mór Református Általános Iskola
  2. Kovács Emília- Zelk Zoltán Angol és Német Kéttannyelvű Tagintézmény
    3. Laskai Lara- Nyíregyházi Arany János ÁIGK
    3. Horváth Bianka- Wesley János Többcélú Intézmény, Gyüre

 

  1. évfolyam:
  2. Szentpéteri Bianka- Buji II: Rákóczi Ferenc Általános Iskola és AMI
  3. Balogh Panni- Képes Géza Általános Iskola, Mátészalka
  4. Sinka Dorina- Nyíregyházi Arany János ÁIGK
    3. Molnár Bianka- Szőlőskerti Angol Kéttannyelvű Intézmény, Nyírszőlős

#kapcsolódó

Ősztől új feltételekkel lehet tanulni a katonai alapképzési szakokon

Ősztől új feltételekkel lehet tanulni...

Ősztől már új feltételekkel lehet tanulni a katonai alapképzési szakokon –...

Ma is szükség lesz az esernyőre, mutatjuk, hol fog esni

Ma is szükség lesz az esernyőre, mutatjuk,...

A hétvége felé már egyre több napsütés ígérkezik, illetve a csapadékhajlam...