Nemzetközi csere testvérvárosokkal

Nemzetközi csere testvérvárosokkal

Nemzetközi ifjúsági cserét valósítottak meg a Mustárházban német, lengyel, bolgár és magyar fiatalok részvételével.

A Nyíregyházi Diák-polgármesteri Iroda tagjai július 26. és augusztus 2. között az „Activate democracy" elnevezésű nemzetközi ifjúsági csere programban vettek részt, melyet a Mustárház szervezett. Az Erasmus+ támogatásával megvalósult program keretein belül német, lengyel és bolgár fiatalok utaztak a Mustárházba.

Az együtt töltött hét során a demokrácia témáját dolgozták fel. Többek között beszéltek emberi jogokról, közvetett és közvetlen demokráciákról és kifejtették véleményüket a témával kapcsolatban különböző viták és projektfeladatok során. A projekt külön érdekessége, hogy a német és a lengyel partner a projektben Nyíregyháza testvérvárosai, Iserlohn és Rzeszów voltak. Mindezek mellett a kikapcsolódásra is maradt idő, a helyi nevezetességek megtekintése mellett nemzetközi esteket is szerveztek, ahol a résztvevők bemutathatták országaik nevezetességeit, ételeit, táncait és kultúráját.

 

Fodor Hanna

Nyíregyházi Diák-polgármesteri Iroda

#kapcsolódó

Mikor kezdődik és meddig tart majd az idei tavaszi szünet az iskolákban és az egyetemeken?

Mikor kezdődik és meddig tart majd...

Az általános és középiskolákban egységes, az egyetemeken viszont eltérő időpontokban...

Értékes Esték – A Jósavárosi Napok elmúlt 50 évét mutatták be a könyvtárban

Értékes Esték – A Jósavárosi Napok...

Tavaly volt 50 éves a Jósavárosi Napok hagyományőrző nyári rendezvény. A Nyíregyházi...