Szigligeti élménybeszámoló

Szigligeti élménybeszámoló

2023. augusztus 13-tól 18-ig a hagyományokhoz híven Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola, a Kertvárosi Tagintézmény és a Váci Mihály Tagintézmény tanulói tölthettek egy élményekkel teli hetet a Szigligeti Gyermeküdülőben.

Vasárnap mindenki nagyon izgatott volt, hiszen reggel elindultunk Szigligetre. Ahogy megérkeztünk a táborba, elfoglaltuk a szobákat, és máris indultunk a partra, csobbanni a Balaton vizében. Vacsora után még röplabdáztunk, beszélgettünk és közösen játszottunk.

Hétfőn reggeli után elindultunk a Sárvári Gyógy- és Wellness-fürdőbe. Ragyogó napsütés, jó hangulat jellemezte a napot, nehéz volt otthagyni a fürdőt. Miután visszaértünk a táborba, megvacsoráztunk, majd folytattuk a játékokat és közben zenét hallgattunk.

Kedden a Tapolcai-tavasbarlang élményközpontjában egy rövid bemutató után a tavasbarlangot kis csónakokkal eveztük körbe. Ezt követően a tapolcai Malomtó partján gyönyörködhettünk a tó tiszta vizében és még kacsákat is etettünk.

Szerdán délelőtt bár az idő hűvösebb volt, nem vette el a kedvünk, hogy a Balaton partján strandoljunk. Délután Sümegre indultunk, ahol történelmi lovasbemutatót láthattunk. Magyar és mongol lovasok több próbán mérték össze tudásukat. A közönség lelkesen buzdította őket. Minden próba után a lovasok virággal jutalmazták a közönség soraiban ülő hölgyeket, kislányokat. Mi is bezsebeltünk egy rózsát!

Csütörtökön reggeli után a Szigligeti Várat néztük meg, ahol egy rövid solymász bemutatót is láthattunk. Zárásképpen, délután lementünk idén utoljára a strandra. A vacsora után Ilus nénit egy névnapi köszöntéssel leptük meg és egy kis tábor záró “bulival” búcsúztunk el a héttől. Mindenki bánatára pénteken reggel indultunk haza.

Szeretnénk megköszönni a gondnok bácsi, a takarító néni és a szakácsok áldozatos munkáját!

Külön szeretnénk megköszönni a buszsofőrök munkáját, hiszen nélkülük nem jutottunk volna el ide!

Legnagyobb köszönet azonban a tábor vezetőjének, Dr. Hudákné Fábián Nórának jár, aki évről évre elvarázsol minket változatos programjaival és szeretetével, ezáltal csodálatossá és felejthetetlenné tette a gyerekek és kísérő tanáraik hetét!

A kísérő pedagógusok nevében köszönjük a csapatépítő megbeszéléseket és az együtt töltött időt, mert “jól van az úgy”!

NYÍRVV Nonprofit Kft.

#kapcsolódó

Csokit vagy csalunk!

Csokit vagy csalunk!

Halloweeni felvonulást szerveznek Oroson!

600 millió forint közlekedésfejlesztésre

600 millió forint közlekedésfejlesztésre

Felújították a Rozsrétszőlői bekötőutat