Lázár János: 2026 végére autópálya kapcsolja össze Nyíregyházát és Szatmárnémetit

Lázár János: 2026 végére autópálya kapcsolja össze Nyíregyházát és Szatmárnémetit

Ezt jelentette be az építési és közlekedési miniszter.

A kormány tervei szerint 2026 végére autópálya fogja összekötni Nyíregyházát és Szatmárnémetit – ezt jelentette be az építési és közlekedési miniszter az épülő M49-es gyorsforgalmi út sajtótájékoztatóján szerdán. Lázár János hozzáfűzte, erről román kormánnyal is megállapodás történt. 

Lázár János a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Nyírmeggyes határában elmondta, az M3-as autópálya és a magyar-román határ között két szakaszban épülő sztráda első, huszonnyolc kilométer hosszú szakaszának építéséhez kezdhetett hozzá a Duna Aszfalt mintegy 175 milliárd forintos beruházással.

Ennek folytatásaként a magyar-román határig megépül a másik, 17,5 kilométeres autópálya-szakasz is 150-160 milliárd forintos beruházási összeggel – fogalmazott a miniszter, hozzátéve, ezzel elhárul az akadály a két térség gazdasági és társadalmi együttműködése előtt.

A tárcavezető emlékeztetett,

Magyarországon 2010 óta mintegy 900 kilométernyi autópálya- és gyorsforgalmi úthálózat-fejlesztés valósult meg mintegy 3200 milliárd forint ráfordítással.

Tavaly nyáron a beruházások folytatását szinte kivétel nélkül le kellett állítani, a kormány erőforrásait pedig „stratégiai célkitűzésekhez” kellett átrendezni – tette hozzá.

A legfontosabb ilyen célkitűzés Magyarország „határvidék” jellegének kihasználása lesz, azaz két világ, kelet és nyugat, valamint észak és dél határán, az európai és az ázsiai kultúra között „hídország” szerepet töltsön be, ezért nagyon fontos a különböző Kárpát-medencei régiók összekapcsolása – hangoztatta Lázár János.

Kitért arra, az ország az elmúlt években megvalósított legnagyobb autópálya-beruházása a Kassa-Miskolc sztráda megépítése volt, ezt a programot szeretnék folytatni Nyíregyháza és Szatmárnémeti, Nyíregyháza és Munkács, illetve Békéscsaba és Arad közúti, illetve Szeged és Szabadka vasúti összekapcsolásával, az M6-os az országhatárig történő megépítésével, a 6-os főút autópályává bővítésével Szigetvár irányába.

„Azt is szeretnénk, hogy Győr és Dunaszerdahely autópályával legyen összekötve, tehát legalább tucatnyi olyan programunk van, amely egymáshoz közel, magyar vidéken lévő településeket kapcsol össze autópálya és úthálózat segítségével”

– fogalmazott a miniszter.

Hangsúlyozta, az M49-es beruházása azért fontos, hogy a Nyíregyháza-Debrecen-Miskolc háromszögből egy Győrhöz hasonló új, elsősorban az autóipar kiszolgálására létrehozott gazdasági övezet épüljön ki, az itt dolgozók pedig könnyebben juthassanak el munkahelyeikre.

A kormány minden más autópálya-építés leállítása után csak az M49-es beruházását hagyta jóvá 2022 őszén – emelte ki Lázár János, megjegyezve, a magyar-ukrán határig meghosszabbítandó M3-as továbbépítéséről és a Záhonyig tervezett M34-es megépítéséről is egyeztetések zajlanak.

Az M49-es munkálatai öt százalékos készültségnél tartanak, a befejezési határidő az első szakaszra 2026 ősze, a másodikra pedig 2026 decembere lehet – tette hozzá.

A magyar-román határátléptetés kapcsán feltett újságírói kérdésre elmondta, a magyar kormány kifejezetten támogatja Románia schengeni tagságát, és a jövő évi magyar EU-elnökség alatt azon fog dolgozni, hogy ez mihamarabb megvalósulhasson.

A Budapest-Hegyeshalom vasútvonalon a napokban bevezetett sebességkorlátozásokkal kapcsolatos kérdésre Lázár János úgy válaszolt, egy nagyon súlyos műszaki probléma állt elő az 1-es Budapest-Bécs vasútvonalon Biatorbágy és Tata között mintegy 56 vasúti kilométeren.

Leszögezte, olyan nem fordulhat elő, hogy a menetrend tartása vagy „sebesség presztízs” miatt veszélybe kerüljön egyetlen ember is.

Azonnali beavatkozás esetén ezt a pályaszakaszt 32 milliárd forintból lehetne újjáépíteni, ezzel a hibát három-négy hónap alatt el lehet hárítani és nem kell tovább csökkenteni a megengedett sebességet, az ehhez szükséges erőforrások rendelkezésre fognak állni – mondta Lázár János.

„A MÁV vezetői ne okoskodjanak és ne mellébeszéljenek, hanem csinálják azt, amire utasítottam őket, garantálják az emberek biztonságát, azonnal kezdjék meg a vasúti pálya újjáépítését és természetesen én, mint tulajdonos, a pénzügyi feltételeket biztosítani fogom”

– fogalmazott Lázár János.

Az M49-es építésének jelentőségét méltatva Kereskényi Gábor, Szatmárnémeti RMDSZ-es polgármestere elmondta, román oldalon elkészült a határt és Szatmárnémeti körgyűrűjét összekötő tizennégy kilométeres sztrádaszakasz megvalósíthatósági tanulmánya, befejeződött a régészeti feltárás és készül a műszaki terv, valamint a kisajátítási eljárás is megindult.

Kovács Sándor, Mátészalka és környékének fideszes országgyűlési képviselője arról beszélt, az autópálya foglalkoztatásban és infrastruktúrában egyaránt közelebb hozza a határ két oldalán élőket.

Tilki Attila, a vásárosnaményi választókerület szintén kormánypárti képviselője azt hangoztatta, az M49-es közelebb hozhatja Szatmárnémetihez Kassát és akár Beregszászt is.

fotón: Lázár János építési és közlekedési miniszter (elöl) az épülő M49-es gyorsforgalmi útról tartott sajtótájékoztatón Nyírmeggyes közelében 2023. augusztus 30-án. Mögötte Kovács Sándor (b) és Tilki Attila (j) fideszes országgyűlési képviselők, valamint Kereskényi Gábor, Szatmárnémeti polgármestere. A kabinet tervei szerint 2026 végére, a román kormánnyal történő együttműködés segítségével, autópálya fogja összekötni Nyíregyházát és Szatmárnémetit. Az M3-as autópálya és a magyar-román határ között két szakaszban épülő sztráda első, huszonnyolc kilométer hosszú szakaszának építéséhez kezdhetett hozzá a Duna Aszfalt mintegy 175 milliárd forintos beruházással.

forras: MTI fotó: Czeglédi Zsolt

#kapcsolódó

Nyíregyházi íróink Iserlohnban

Nyíregyházi íróink Iserlohnban

Nyíregyháza németországi testvérvárosa tárt karokkal fogadta a vendégeket.

MVM Next: Külön igénylés nélkül kapnak jóváírást a feltöltőkártyás fogyasztók

MVM Next: Külön igénylés nélkül kapnak...

Az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt. automatikusan jóváírja a különbözetet...