Országos sírásó versenyt rendeznek Nyíregyházán!

Országos sírásó versenyt rendeznek Nyíregyházán!

2023. szeptember 9-én (szombaton) a teljes nyitvatartási idő alatt ingyenes lesz a behajtás az Északi temető területére.

Ezen a napon megnövekedett forgalomra számíthatnak a látogatók, ugyanis szombaton 9 órától tartják a VI. MTFE (Magyarországi Temetőfenntartók és Üzemeltetők Egyesülete) Országos Sírásó Versenyt, amelyre Magyarország minden tájáról érkeznek majd résztvevők.

Háttér:

A versenyen a fizikai munka megmutatásával tudják szemléltetni a temetőkben, temetéseken dolgozók, hogy milyen embert próbáló ez a fajta munka. Nem mindegy, hogy egy olyan lelkileg megterhelő, sorsfordító eseményen, mint egy temetés, hogyan dolgoznak a kegyeleti szolgáltatók, hiszen a hozzátartozók gyászolnak és szinte a gondolatukat kell teljesíteni a lehető legnagyobb empátiával. Egy-egy ilyen versenyen pedig országos szinten össze lehet hasonlítani, hogy milyen precizitással dolgoznak.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Temetkezési Kft dolgozói az idei versenyen rendezőként nem indulhatnak, azonban a társaság alapításának 70. évfordulójával kapcsolatos rendezvényekkel együtt, - a Magyarországi Temetőfenntartók és Üzemeltetők Egyesületének döntése alapján - a társaság rendezheti a VI. Országos Sírásó Versenyt.

#kapcsolódó

Fontos határidő közeleg: eddig jelentkezhettek az Arany János Tehetséggondozó Programba

Fontos határidő közeleg: eddig jelentkezhettek...

Néhány nap múlva elérhetővé válik a jelentkezési lap.

Digitális fejlesztés – Különböző programokkal segítették a vállalkozások átállását

Digitális fejlesztés – Különböző programokkal...

A mikro-, kis- és középvállalkozások digitális érettségének elősegítésére,...