Leöntötte a börtönőrt – videóval

Leöntötte a börtönőrt – videóval

A Nyíregyházi Járási Ügyészség vádat emelt az ellen a női fogvatartott ellen, aki vízzel öntötte le a börtönőrt.

A vádirat szerint a más ügy miatt letartóztatásban lévő nő 2023. június 12-én, a reggeli órákban felbosszantotta magát, ezért úgy gondolta, hogy jó szórakozás lesz vizet önteni a padlóra. A csajkáját kétszer megtöltötte vízzel, és a tartalmát a földre borította. Ezt észrevette a körletfelügyelő, ezért rászólt, majd a zárkába lépett, és a nőtől elkérte a fémedényt.

Mikor a felügyelő a zárkából távozott, és a térelválasztó rácsot is behajtotta, a vádlott egy üres konzerves dobozba vizet töltött, és azt először a padlóra, majd pedig a rácson keresztül két alkalommal a börtönőrre öntötte, ezzel megsértve a férfi becsületét.

Az ügyészség tettleges becsületsértés miatt emelt vádat az egyébként büntetlen előéletű nő ellen, és vele szemben próbára bocsátást indítványozott vádiratában.

 

A zárka biztonsági kamerája rögzítette a bűncselekményt.

Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség

#kapcsolódó

Polgármesteri újévi köszöntő: Az önkormányzat most is a jövőért dolgozik

Polgármesteri újévi köszöntő: Az önkormányzat...

A hagyományoknak megfelelően dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere 2023...

1500 palack hűtött frissítővel kínálták a járókelőket a belvárosban

1500 palack hűtött frissítővel kínálták...

Összesen 1500 palack vizet osztottak ki kedden délben, a belvárosban.