Betegtársaitól lopott – börtönbe kerül érte

Betegtársaitól lopott – börtönbe kerül érte

A Nyíregyházi Járási Ügyészség tájékoztatása.

Egy év börtönbüntetésre ítélte a bíróság a betegtársait meglopó gátlástalan férfit.

 

A középkorú nagykállói férfi tavaly nyáron Nyíregyházán a sóstói úti kórházban volt fekvőbeteg. Kezelésének utolsó napján úgy döntött, hogy nem megy haza üres kézzel, ezért sorra látogatta a szomszédos kórtermeket, értékeket keresve.

 

Kihasználva azt, hogy betegtársai nem tartózkodnak a szobájukban, az ágy melletti éjjeliszekrényekből, közel 10.000 Ft-ot szedett össze, a közös hűtőszekrényből pedig élelmiszert lopott.

 

Azonban nem érte be ennyivel, kihasználva egyik betegtársa súlyos betegségét, az öntudatlan állapotban lévő nő éjjeliszekrényéről eltulajdonította a mobiltelefonját, a pénztárcájából kivette a készpénzét, az ujjáról pedig lehúzta az aranygyűrűjét, majd azokat a ruházatába és a csomagjába rejtette. Szerencsére lebukott, és az értékeket sikerült tőle visszavenni.

 

A gátlástalan férfi cselekménye lopásnak és kifosztásnak minősül, ezért az ügyészség vádat emelt ellene. A Nyíregyházi Járásbíróság az ügyészi indítvánnyal egyezően a férfit 1 év börtönbüntetésre és 2 év közügyektől eltiltásra ítélte. Az ítélet jogerős.

 

 Dr. Borsodi-Buss Emese

 helyettes sajtószóvivő

 

#kapcsolódó

Újéletfa Akciót - Ültessen egy fát gyermekének

Újéletfa Akciót - Ültessen egy fát...

Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata és a NYÍRVV Nonprofit Kft. az idei...