Jelentős sóstói útfelújításokra készülnek az első félévben

Jelentős sóstói útfelújításokra készülnek az első félévben

A Berenát utca több mint 590 méteres, a Fürdő utca több mint másfél kilométeres hossza fog megújulni az elkövetkező hónapokban Sóstón, valamint átépül a kapcsolódó csapadékvíz-elvezető rendszer.

Erről dr. Kovács Ferenc polgármester és Ágoston Ildikó önkormányzati képviselő hétfőn adott tájékoztatást. Az utak kiválasztásánál figyelembe vették a lakossági igényeket, felmérték az utak állapotát és kihasználtságát.

Sóstó két forgalmas útja, a Berenát és a Fürdő utca felújítási munkálatai kezdődnek hamarosan. Az útburkolat mellett a csapadékvíz-elvezető rendszer is átépül. A beruházás eredményeképpen rengeteg autósnak lesz gördülékenyebb a közlekedés ebben a kiemelt övezetben, mely a lakók kényelme, a város megközelítése, valamint a sóstói turisztikai attrakciók elérése szempontjából is fontos feladata volt az önkormányzatnak.

„Egyrészt lakossági igény volt arra, hogy Sóstógyógyfürdő két legforgalmasabb útja új aszfaltburkolatot kapjon, emellett rengeteg turista jár erre. Az átmenő forgalom a Kemecsei út és a Sóstói út között is itt zajlik, erről is sok jelzést kaptam” – nyilatkozta Ágoston Ildikó önkormányzati képviselő.

A Berenát utcát a Parkfürdő parkolójáig már korábban felújították, ez a Kemecsei útig fog folytatódni a járda-kerékpárúttal együtt. A Fürdő utca a Kemecsei úttól a Venyige utcáig fog megújulni. A két beruházás több mint 350 millió forint értékben valósul meg. Az elmúlt években a közlekedésfejlesztés kérdése a városvezetés számára prioritást élvezett.

„A közlekedésfejlesztés, az infrastruktúrafejlesztés többirányú, van, ami stratégiai szempontból is fontos. Ilyen volt a nagykörút bezárása, most a külső körgyűrű, a Tokaji úti aluljáró és az IMCS tervezése. Folyamatos a gyalog- és kerékpárút építése. De nagyon fontos a meglévő úthálózat felújítása is. Ezt azokkal az utakkal kezdtük, amelyek nagyforgalmúak. Ezzel kapcsolatban az elmúlt évben volt egy kör, ami a Hunyadi, Debreceni, vagy korábban a Korányi, a Vasvári, a Bocskai, a Szent István utakat stb. érintette. Erre törekszünk most itt, Sóstón is” – hangsúlyozta dr. Kovács Ferenc.

A polgármester kiemelte, az útfelújítások folytatódni fognak városunkban, ebben a ciklusban az uniós forrásokból a megyei jogú városok közül Nyíregyháza kapja a legnagyobb – több mint 53 milliárd forint – forrást, ennek jelentős részét a közlekedési infrastruktúra fejlesztésére fogják felhasználni. A Fürdő és Berenát utca felújítása várhatóan még az első félévben, a turizmus legforgalmasabb időszaka előtt befejeződik.

Szerző: Kemecsei Fanni

#kapcsolódó

Rendezvényközpontot építenek a székesegyház mellett a római katolikusok

Rendezvényközpontot építenek a székesegyház...

A Debrecen-Nyíregyházi egyházmegye Nyíregyházán, a Magyarok Nagyasszonya Főplébánia...

Nyíregyháza az egyik legkedveltebb úti cél

Nyíregyháza az egyik legkedveltebb...

A húsvéti, négynapos hosszú hétvégére már most 17 százalékkal több az előfoglalás,...